Szlovákul beszélt, mégis értették

Húsz filmszereppel a háta mögött Hajdu Szabolcs elmondhatja magáról: lételeme a játék. Rózsa János fedezte fel őt a filmnek még a kilencvenes évek elején. A Félálom és a Jó éjt, királyfi! is hozzá köti.
„Tizenkilenc évesen feljöttem Debrecenből Budapestre, és egyből filmszerepet kaptam nála. Egy évre rá jött a másik film. Azt hittem, folyamatosan főszerepeket fogok játszani filmekben. Aztán valamiért mégsem akartam. Nem vonzott a színészet. Játszottam párhuzamosan színházban is, több helyen. Ott is nagy felelősség volt a vállamon. Három-négy év után úgy éreztem, nem ezzel kell foglalkoznom. Akkor felvételiztem filmrendezői szakra, és eldöntöttem, hogy nem fogok többet játszani. Egyszer-egyszer ugyan elvállaltam kisebb szerepet, de nagyobbat már színházban sem. Az Ernelláék Farkaséknál színházi előadásánál döntöttem úgy, hogy én ezzel újra komolyabban foglalkozni fogok. Nagy meglepetés volt nekem is, hogy mennyire élvezem a játékot. Nem is értettem, miért hagytam fel vele. Enélkül szegényebb lenne az életem. Így teljesebb, hogy játszom is. De kimaradt az élvezetből majdnem húsz év úgy, hogy színészként intenzíven jelen lettem volna. Ezt most utólag nagyon sajnálom.”

A rendezői felelősséget mindig súlyosabb tehernek érzi, mint bármilyen nagy szerep megformálását. „Színész vagyok, csak rendezek is” – mondja. Három filmszerepéről kérdezem őt, amelyek érzésem szerint számára is fontosak lehetnek. Az egyiket a Franciska vasárnapjaiban, a másikat a Van egy határban, a harmadikat a Rossz versekben kapta.

„Simó Sándor az osztályfőnököm volt a főiskola rendező szakán. Akkor döntötte el, hogy megcsinálja a Franciska vasárnapjait. Nem tudhatta, hogy ez lesz az utolsó filmje. Nekünk, a növendékeinek nagyon érdekes helyzet volt ez, hiszen munka közben láthattuk őt azután, hogy addig csak beszélni hallottuk a filmkészítésről. Az egész osztályt betette az egyik jelenetbe. Jiří Menzel tanítványai voltunk a filmben. Egy legendával találkozhattunk, aki mellett – mivel csehül beszélt, és erőteljesen hozta a maga világát – cseh filmben érezhettük magunkat. Tóth Barnabás rövidfilmjében, a Van egy határban azért volt jó játszani, mert a jelenből visszamehettem egy múltbeli történetbe, az ötvenes évekbe. Feszült helyzetekben az emberből általában előjön valamiféle indulat. Barna ezt soha nem engedte meg magának. Ő végtelenül kedves, udvarias, nagylelkű ember. Olyan, mint a filmjei. Reisz Gabi azért tett bele a Rossz versekbe, mert kedvel. Gesztus volt a részéről, hogy meghívott játszani. Szeretem közelről látni, ahogy egy másik rendező dolgozik. Mivel nem szoktam asszisztenskedni, ezt nagyon ritkán tudom megtapasztalni. Csak akkor, ha játszom. Ez a forgatás is megmaradt bennem, és elsősorban a rendező miatt.”

Karlovy Vary fesztiválján pár évvel ezelőtt két komoly díjjal jutalmazta a zsűri. Az Ernelláék Farkaséknál a legjobb filmért járó Kristályglóbuszt nyerte el, ő pedig a legjobb férfi alakítás díját vehette át.
„A színészi alakítás díja nagyon meglepett. Azt bárki megkaphatta volna a filmből, hiszen egyenletesen voltak szétosztva a szerepek. Mivel szóltak, hogy maradjon ott a díjkiosztóra az egész stáb, azt hittem, a rangosabb díjak egyikét kapjuk. Erre kiderült, hogy főszereplőként engem díjaztak. Jobban örültem volna, ha Szabó Domokost vagy Török-Illyés Orsolyát díjazzák a filmből. Picit kedvetlen is voltam a színpadon, de pár perc múlva jött az igazi meglepetés, a Kristályglóbusz, azzal pedig kiegyensúlyozódott az egész.”

Prikler Mátyás disztópikus filmjében, a Hatalomban titkosszolgálati ügynököt alakít. Nincs konkrét időbe és térbe helyezve a történet, így játszódhatna ma is. Felismerhető lesz benne a jelenkor, de az autók rendszámtáblái fiktív országra utalnak. Az ügynök figurája a film gerincét alkotja.

„Három történetszál fut a filmben, mindegyiknek megvan a maga íve. Nekem nagyon izgalmas volt játszani, mert Mátyás és Pálos Gergő operatőr hozzám egészen közel álló filmstílust találtak. Nem egy realista stílus ez. Ha elolvassa valaki a történet szinopszisát, sokféleképpen elképzelheti. Ügynökfilmnek televíziós szinten, vagy amerikai módra. De ez egyáltalán nem olyan. Stilizált, egészen furcsa stílusú film lesz, és a színészi játék is ilyen. Nekem nagyon tetszik ez a módszer. Bizonyos szempontból én is így dolgozom. Van egy vízió a fejemben, de amikor látom a konstellációt, hogyan áll össze az egész, milyen a tér, a díszlet, a jelmez, milyen az operatőr és milyenek a színészek, akkor ott, a helyszínen minden módosul, egy bizonyos képnél, egy adott ponton megszületik a film stílusa, s onnantól kezdve azt követjük. Ebben a filmben a szemem láttára történt meg mindez.”

Új filmje, a Békeidő bemutatója előtt, közvetlenül a karantén elején fejeződött be a Hatalom téli forgatása. Mint mondja: csúsztak az időjárás miatt. Havas táj is kellett a történethez, a legutóbbi tél pedig nagyon enyhe volt, így egyre északabbra vonult a stáb, egészen a lengyel határig.

„A szerepemből kifolyólag mindenkivel van valami ügyem a filmben. Egy balesetet kell felderíteni, de inkább eltussolni, és annak résztvevőivel különböző tárgyalásokat lefolytatni. Láng Annamari volt az egyetlen magyar partnerem, a többi szlovák és cseh. Köztük olyan rendezőegyéniségek és egyben színészek is, mint Jan Kačer és Miroslav Krobot Prágából, valamint Roman Polák Pozsonyból. Én végig szlovákul beszélek a filmben. Ahogy tanultam a szöveget, arra jöttem rá, hogy a szlovák teljesen magyaros hangzású nyelv. Olyan ereszkedő dallamú. A cseh egészen más. Inkább olyan éneklős. Kačer és Krobot élő legendái a cseh filmnek. Eleinte pokoli nehéz volt elkapni a mondataik végét, hogy válaszolni tudjak. Próbáltam megérteni, ki mit mond, a tekintetekből, a gesztusokból olvastam, a metanyelvet figyeltem. S ahogy néztem őket és beszéltünk, végig azt az érzést keltették bennem, hogy értik, amit mondok. Ez meglepő, egyben nagyszerű érzés volt. Szavakkal bíbelődtem, hangsúlyokkal, a mondatok fontos részeivel. Nagyon izgalmas munka volt. Szívesen csinálnék még egyszer, vagy inkább folyamatosan ilyet. Nem egy átlagos, hétköznapi film lesz a Hatalom, ebben biztos vagyok.”