Színjátszók a járvány után

ee
Komárom |

Már az 59. lenne, ha minden a menetrend szerint alakult volna: januárban meghirdetés, márciusig jelentkezés, júniusban pedig, amikor a legintenzívebben illatoznak a hársfák a belvárosban: fesztivál. Sokunkban ez az időszámítás élt, de valami, tán a teremtő, tán a sors másképp akarta. A járvány leparancsolta az amatőr színjátszókat a világot jelentő deszkákról.

Három éve volt utoljára országos színjátszó fesztivál Komáromban, nem csoda, hogy az idei első előadás telt házas lett.

Szerdán délután, az Egressy Béni Városi Művelődési Központ kamaratermében Keszegh Béla polgármester a reményről beszélt. Arról, hogy most már nem lesz, ami megszakítja a csodálatos varázsfonalat, a színjátszó mozgalmat.

Öt csoport versenyez az idén, vagyis egy kezünkön meg tudjuk számolni őket. A hüvelykujj, a dunaszerdahelyi Fókusz Diákszínpad Arthur Miller Salemi boszorkányok című drámájával dolgozott Béhr Márton és Kuklis Katalin drámapedagógus vezetésével. Mozgásszínházzal, Abigail szerepének megháromszorozásával, misztikus miliőben.

A mutatóujj, a komáromi Marianum Egyházi iskolaközpont Meg+ oldható pénzzel diákszínpada A Resewater-projekt című lightos szatírája nyomokban Vonnegutot tartalmazott. A különleges, vetített díszletek között játszódó történethez a diákok maguk festettek üvegre világító díszleteket. Az előadást Tóth Gábor rendezte.

A középső ujj, a füleki Apropó kisszínpad Szvorák Zsuzsa rendezésében Mikszáthot remikszált, átdolgozva a szepsi Egressy Béni Színjátszó Fesztiválon már előadott produkcióját. Fekete-fehér esernyőkkel, liszttel teli zsákokkal, színesre pingált hokedlikkel.

A gyűrűsujj, a komáromi GIMISz a karanténről témázott, verssel, zenével és sok vécépapírral. A kisujj, a kassai Pinceszínpad, és egyetlen szereplője Szmolniczky Boka Erika lesz ma 17 órakor. A társulat oszlopos tagja Milka Zimková Belépőjegy a mennyországba címmel ad elő monodrámát, Havasi Péter rendezésében.

Volt hát, és van még dolga a zsűrinek, Hisznyan Géza színházi szakembernek, a zsűri elnökének, Culka Ottó színművésznek, Michač Gábor díszlet-, jelmez- és bábtervezőnek, Naszlady Évának, a színművész-drámatanárnak, Tóth Miklós rendező, drámatanárnak és a szakmai koordinátornak, Varga Emese dramaturgnak.

A Visszhangot, a fesztivál lapját új csapat (Pálinkás Eszter, Finta Viktória, Hizsnyan Júlia, Lénárt Dóra, Bakoš Orsolya Virág, Radi Barbara, Sz. Ölveczky Zsuzsanna, Vörös Zsófi) alkotja, a grafikai szerkesztő Saláth Richárd a Levél Kedvesemnek főszerkesztője. A főszerkesztő a régi.

A másik tenyerünkön a fesztivál kísérőprogramjai, beszélgetés a néptáncmozgalomról, szobaszínház Pécsről, a komáromi Selye János Gimnázium Pusztaszer iskolazenekarának koncertje, a Kajárpéci Vízirevű, Múzeumi Szalon, a Jókai Napok volt nagyasszonyával, Varga Annával, akit Miklósi Péter publicista faggat majd, N. Tóth Anikó új kötete, A szalamandra mosolya bemutatója (az írónővel Sánta Szilárd beszélget), József Attila: A szépség koldusa, Galkó Balász önálló estje, a Tóték előadása a Komáromi Jókai Színházban.

Két tenyér. Az idén végre ismét összecsattan. Vastapsok már voltak. Akadtak nézők, akik állva tapsoltak a megteremtett produkcióknak. A színjátszók teremtő energiáinak. Adja az ég, hogy hosszan kitartson ez a kegyelmi állapot! És most már örökké legyenek Jókai Napok!

Díjkiosztó gála holnap este.

 

Bárány János

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?