Színház, propaganda, nagyvilág

<p>A napokban nyitják meg a fővárosi galériákban és múzeumokban a 24. Pozsonyi Fotóhónap kiállításait. Idén harmincegy egyéni és csoportos tárlattal tizennyolc ország fotósainak munkájáról kap áttekintést a közönség.</p>

A 24. Fotóhónap kiállításai négy tartalmi egység köré csoportosulnak. A Propaganda és hatalom című témakörrel a bársonyos forradalom 25. évfordulójára emlékeznek, olyan kiállításokkal, amelyek azt mutatják meg, hogy a hatalom miként használta a fotográfiát tömegek manipulálására, illetve hogy miként hazudott és teremtett látszatvalóságot – akár a fasiszta Németországban, akár a kommunista Csehszlovákiában. Propaganda és hatalomA legátfogóbb kiállítás ebben e blokkban a Kunsthalle termeiben látható, Fotográfia a propaganda szolgálatában című nagyszabábsú tárlat, mely a hírügynökségi archívumokból válogatva nemzetközi – magyar, albán, fehérorosz, bolgár és kelet-német (az egykori NDK-ból származó) – anyagot prezentál. A korabeli felvételeken részben a hasonló ikonográfia követhető nyomon, részben pedig az figyelhető meg, hogy milyen ideológiailag fontos temákra fókuszált a propaganda. A diktatórikus rendszerekben a hivatalos fotográfiának kiemelt szerepe volt a társadalom militarizálódásának támogatásában, de a propaganda eszközeként erősen jelen volt a személyi kultuszt szolgáló fotó, az új embert mint új értéket magasztaló, az ifjúságot a jövő zálogaként ünneplő, valamint a nő megújult társadalmi szerepét hangsúlyozó fotó. A köztársaság színei – fotóriport a kelet-német valóság mindennapjairól című kiállítást két NDK-beli fotóriporter korabeli felvételeiből állították össze, s a Médium Galériában láthatja a közönség. Ebbe a blokkba tartozik Bielik István Képek a Majdanról című tárlata a 2013 novemberében Kijev főterén zajlott tüntetésekről – a kiállítás az Artotéka Galériában látható november 8-tól. A fotográfia és a színházA másik témakör a színház és a fotográfia kapcsolatáról ad képet, rádöbbentetve a közönséget, hogy a színház és a fotóművészet milyen szorosan él együtt. A fotográfia az egyik módja annak, hogy a pillanat művészete – vizuális formában – fennmaradjon a jövő számára is. Részben a tánc és a színház világába visz el a cseh származású osztrák fotóművész, Rudolf Koppitz remek kiállítása a Pozsonyi Városi Galériában (erről korábbi számunkban részletesebben olvashattak). A mai Szlovákia területéről származó legrégibb színházi, illetve a színjátszást megörökítő felvételekkel indít a Szlovák Nemzeti Múzeum Színházi világ 1839– 1939 című kiállítása (a Vajanský rakparti épületben), mely részint kőszínházi bemutatókon fotózott felvételeket sorakoztat fel, részint utcai előadásokról megörökített pillanatokat közvetít. A cirkusz világát mutatja be Bácsi Róbert László Manézs című kiállítása, melyet november 6-án 16.30-kor nyitnak meg a Pozsonyi Magyar Intézetben. A magyar fotóművész ezzel a sorozatával egy olyan közösség mindennapjaiba vezet be, amelyben generációról generációra száll a szakmai tudás, és ahol a produkció, az esti csillogó előadás az élet legfontosabb eseménye és tevékenysége. Közép-Európától MexikóigA harmadik tematikai pillér évről évre visszatér a Fotóhónap kiállításaiban: a fotográfusok szemével Szlovákia, valamint Közép- és Kelet-Európa mindennapjait tárja a közönség elé. A negyedik témakörrel ugyancsak találkozhatunk minden évben: ez a blokk a világ fotóművészetének kiemelkedő személyiségeire, eseményeire fókuszál, mint a Kunsthalle épületében installált Sony World Photography Awards 2014 című tárlat, mely a nagy presztízsű verseny legjobb felvételeit tárja a pozsonyi közönség elé, vagy a Rojo című csoportos kiállítás, mely Mexikóba vezet el, s a drogháború kegyetlen, véres pillanatairól mutat megdöbbentő felvételeket (a Rojo cím a vér színére utal) – a mexikói anyag a Michalský dvor Galériában látható. A szlovák új hullám című csoportos kiállítás a Kunsthallében a 80-as évek trendjeibe és irányzataiba ad betekintést, Milota Havránková művészfotóival pedig az Umelka Galériában találkozhat a közönség. A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma Fotóhónaphoz kapcsolódó kiállítása, melyet november 6-án 15 órakor nyitnak meg, Divald Kornél első világháborús fotográfiáiból válogat. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?