Színészek elképzelt szerepben

A választott darabokat tekintve pedig ígéretes szezon lesz ez a mostani is. Závada Péter és a társulat improvizációi alapján Kertész utcai Shaxpeare-mosó címmel Bodó Viktor állítja színpadra Shakespeare Rómeó és Júliáját. Zsigmond Emőke játssza majd a magyar irodalom egyik legtöbbet vitatott-elemzett karakterét, Kosztolányi Dezső Édes Annáját. „Milyen lépcsőfokokon jut el valaki oda, hogy (tudatosan? ösztönösen?) képes legyen fellázadni a mindenki által, így önmaga által is elfogadott rend ellen? És mi lesz, ha a rendszer megdöntése – a kölcsönös függés révén – önmagunk megsemmisülésével is jár? – teszi fel a kérdést Szenteczky Zita, a darab rendezője. Lót felesége és két lánya történetét írta meg a nemrég elhunyt Térey János Szodomában kövérebb a fű címmel. Decemberi bemutató lesz Kovalik Balázs rendezésében. Ő meséli: „János nem mondott rögtön igent a megírásra. Jó néhány hétig gondolkodott, hogy megtalálja-e a témában önmagát, azt, ami érdekli, amiről beszélni tudna benne. Aztán vagy másfél éve belekezdtünk. Kutatás, anyagkeresés, ötletelés. Végül megszületett egy első változat, egy anyag, amely még formálásra várt, amikor János sietve eltávozott. Miközben munkatársaimmal azon dolgoztunk, hogy színpadra alkalmazzuk írását, folyamatosan érzem, nem szakadt meg köztünk a beszélgetés mégsem, soraiból válaszol, ha kérdésünk van.” Lót szerepét Gálffi László, feleségét Kerekes Éva, két lányát Stork Natasa és Kókai Tünde alakítja majd.
Bárki bármikor megfélemlíthető. Mindenek fölött a zsarnoki hatalom áll. Erről szól Jean-Paul Sartre darabja, A legyek. Nagy Zsolt és Jéger Zsombor főszereplésével, Hegymegi Máté rendezésében Lev Birinszkij Bolondok tánca című tragikomédiáját Zűrzavar 2042 címmel Polgár Csaba, a társulat egyik vezető színésze viszi színre. Ez már tavaszi bemutató lesz. Racin Andromakhéját Hámori Gabriella címszereplésével a színház stúdiójában láthatja majd a közönség, akárcsak George Orwell 1948-ban írt disztópiáját, az 1984 színpadi változatát. Az évad utolsó bemutatója május végén lesz, az pedig Kleist ritkán játszott és ellentmondásos darabja, a Hermann csatája, amelyben a több mint kétezer évvel ezelőtti teutoborgi ütközet története elevenedik meg. Az előadást egy friss rendezőtehetség, Tarnóczi Jakab jegyzi, aki főiskolásként hívta fel magára a figyelmet, hiszen már akkor megmutatta, hogy társadalmi kérdésekre érzékeny, nagy tehetségű alkotó. Nagyváradon egy látványos Szentivánéji álmot rendezett, a Katona József Színházban Prométheusz gondolatait adta tovább. A színikritikusok szerint az egyik legígéretesebb pályakezdő színházi alkotó.
A remekül megszerkesztett műsorfüzetben, akárcsak a tavalyiban, a társulat tagjai is megszólalnak. Most is csak egyetlen kérdésre kell válaszolniuk: Mi lennél, ha nem színész lennél? Tavaly az álmaikat fedték fel a nézők előtt, most a gyermekkori vágyaikról vallanak. Kiváló ötlet: minden színész beöltözhetett és belekóstolhatott, hogy mi lenne, ha egészen máshogy alakult volna az élete, és nem a színészi pályán köt ki. Horváth Judit fotói örökítették meg ezt a kivételes helyzetet, amelyet szemmel láthatóan az érintettek is nagyon élveztek.
Epres Attila pilóta szeretett volna lenni, de mivel a kiképzés a Szovjetunióban zajlott, ő meg nem szerette az orosz nyelvet, maradt az ejtőernyőzés. Csuja Imre a Szépművészeti Múzeumban bóbiskol egy aranykeretes kép előtt, mivel sokáig a teremőri állás (ülés) vonzotta. Für Anikó csonka családban nevelkedett egyetlen gyerekként, és nagy természetrajongó, ezért vágyott arra, hogy sokgyerekes erdészfeleség lehessen. Nem az lett. Sokszerepes vállalkozófeleség. Hámori Gabriellát a kórházi környezet fogta meg. Szívesen lenne ápolónő, haldokló emberek segítőtársa. Nagy Zsolt kamionsofőr akart lenni, hogy kikerüljön abból a környezetből, ahol nem szeretett élni. Kerekes Éva óceánjárón lett volna utaskísérő, de a légikisasszonyi hivatással is kacérkodott egy ideig. Bíró Kriszta karmesteri pulpitusra állt. A fotózás kedvéért megadatott neki, hogy kezébe vegye a dirigensi pálcát, a Budapesti Fesztiválzenekar pedig szívesen asszisztált neki. Pogány Judit, aki egy kisebb állatfarmot etet otthon, meg sem állt az állatkertig. Tizenöt éves koráig ábrándozott sok mindenről. Hogy csillagász lesz, mérnök vagy erdész, utazó, árvaházi nevelőnő. A színészi pálya végül mindent törölt. De most elefántokat locsolhatott, nagy örömmel. Polgár Csaba régész, Csákányi Eszter balerina, Zsigmond Emőke szobrász is szívesen lett volna. Dóra Béla a legszívesebben Fradi-mezben rúgta volna a labdát, jó barátja, kollégája, Patkós Márton jedi lovagnak öltözött. Jéger Zsombor juhászként terpeszt a mezőn. Botja, kalapja, rövid subája van már, nyája is, kutyája is, csak dudája nincs, amibe a búját fújhatná. Gálffi László világutazó, étteremkritikus vagy sommelier lenne, mert „utazni jó”. Mácsai Pál fehér köpenyt öltött, hogy pár percig gyermekorvosnak képzelhesse magát. Tizenhét éves koráig nem is akart mást, csak gyerkőcöket gyógyítani. Aztán lement a Pinceszínházba, és megfertőzték a világot jelentő deszkák.
Ez pedig nemcsak neki – nekünk is örömünkre vált. Főleg, hogy most egy remek társulat élén áll, és megy velük tűzön-vízen át.