Szerelem a változó Törökországban

Bige Güven Kizlay török írónő a fenti sorokkal ajánlja Borostyánszerelem című regényét, melynek cselekménye nemcsak egy népes török család mindennapjaiba enged betekintést, hanem a harmincas évek Törökországába is. Kemal Ata­türk már eltörölte a szultánságot, kikiáltotta a köztársaságot, gazdasági és szociális reformokat vezetett be, elkezdte az ország szekularizációját. A modern Törökország fájdalmas születésének lehetünk tanúi Münevver és Ihsan Bey szerelmi történetén keresztül, ami a nyugat-európai olvasó számára egyáltalán nem szokványos. Mert bármennyire felvilágosult a Cavus család, azért Münev­vernek a szülők választanak vőlegényt: egy nála tizenhét évvel idősebb, köztiszteletben álló bírót, Ihsan Beyt. A lánynak pedig esze ágában sincs lázadozni, elfogadja a döntést, mert abban a hitben nőtt fel, hogy a szülei a legjobbat akarják neki, s mivel tapasztaltabbak, bölcsebbek nála, jobban tudják, ki illene hozzá, mint ő maga.
Egyetlen dologban szegi meg a konvenciókat, még az eljegyzés előtt eléri, hogy a barátnője az utcán bemutassa neki jövendőbelijét. Csak egy kézfogásról van szó, így indul kettejük kapcsolata, amely Münevver részéről kezdetben inkább fantázia és vágyak szüleménye, mint valódi érzelem. Az csak később alakul ki, amikor megismerik egymást, és kiderül, hogy a harminckét éves férfi képes nemcsak szeretni, hanem tisztelni is egy fiatal lányt, és nem csak óvja, félti, de a véleményére is ad. A könyvből kiderül, hogy ehhez nem elég a kölcsönös megbecsülés és a személyes értékek – legalább ugyanennyire fontos, hogy Törökország épp ebben az időben alakul át modern állammá.

A család élete így sem egyszerű. Jómódúak, összetartók és haladó szelleműek, de Ihsannak és Münevvernek ennek ellenére sem könnyű elfogadtatni a szülőkkel, hogy külön szeretnének élni, nem pedig együtt a szülőkkel a hatalmas villában, amit még Münevver nagyapja építtetett. Az önállósulás lehetősége akkor jön el, amikor Ihsant isztambuli főügyésznek nevezik ki; a már kétgyermekes család először rendezheti be a saját háztartását, szervezheti meg a saját életét. Aztán öt év múltán Ihsant újra előléptetik a legfelsőbb bíróság tagjává, és vissza kell térniük Ankarába, a közös fészekbe. Nincs ellenvetés – hely van, a család mindennél fontosabb, és senki sem értené meg, miért akarnak külön élni. Ihsan már a legfelsőbb bíróság elnöke, amikor bele mer kezdeni a saját háza építésébe, de pénz híján ez is nehezen megy, sokáig albérletben élnek – boldogan, mert szabadon.

Közben a radikális reformok miatt sok támogatója és barátja is elpártol Atatürktől, országszerte tüntetések zajlanak; Ihsant is leváltják, letartóztatják, majd a szabadon engedése után nyugdíjba küldik. A család sokkal szerényebben él, de az elveikről nem mondanak le, továbbra is a Köztársasági Néppárt és a reformok támogatói. Törökországban ekkor már elfogadják a Gergely-naptár használatát, eu­rópai mintára a vasárnap lesz a hivatalos pihenőnap, bevezetik a török nyelv fonetikájának jobban megfelelő latin ábécét. Elkészül az új polgári törvénykönyv, amely törvény előtt egyenlővé teszi a férfiakat és a nőket, megtiltja a többnejűséget, csak az anyakönyvvezető előtt kötött házasságot ismeri el törvényesnek, a nők jogot kapnak a válásra, és megnyílnak előttük a felsőoktatási intézmények.

A török társadalom mindezen változások ellen lázadozik, az első demokratikus úton választott kormányfőt, a Demokrata Párt alapítóját, Adnan Menderest az 1960-as katonai puccsot követően kivégzik. Az 1961-es választások után Ihsan bekerül a parlamentbe, de ezt már csak feladatnak, szolgálatnak tekinti – ezért is mond le olyan könnyen a parlament elnöki posztjára való jelölésről, amikor látja, hogy senki sem kapja meg a kellő számú szavazatot. „Ha senki sem tudja legyőzni a másikat, a visszavonulás érdemnek számít” – mondja, és valóban visszavonul. Gyermekei folytatják, amit elkezdett, lánya bíró lesz, fia ügyész, és mindketten a változó, megújuló Törökországért dolgoznak. A könyv Atatürktől vett mottója szerint „Soha nem fárad el az, aki induláskor nem a pihenésre készül”.
Ez a lelkesedés, a valami újnak a megalapozása iránti elkötelezettség érződik az egész történeten. Irodalmi, stilisztikai szempontból talán nem remekmű Bige Güven Kizlay könyve, de a romantikus mese mögött mégis ott van egy másik, számunkra ismeretlen világ, amelyet érdemes és érdekes közelebbről megismerni.

A szerző a Vasárnap munkatársa