Végre egy nézhető, élvezhető mozi. A sok trükkfilm, a számítógépes filmrendezés között egy olyan igazi mozi, amelyben még az emberi tényező, a tehetség a főszereplő, nem az ilyen-olyan szörnyecskékre, emberölő torz lényekre specializálódó design a vonzerő.
Szerelem a Hideghegyen
Egy kis sablon azért összeköti a két filmet. Az angol beteg és a Hideghegy is a nagy lánggal felizzott szerelem filmje, bár az utóbbiban sokkal puritánabb a szerelmi szál, kevésbé túlfűtött. Csupán plátói, s egy nagyon előnyös pózból indulva gyullad a szerelmi szikra. Olyanból, mint amilyenre Passolini épít híres Dekameronjában, amikor az apáca hosszú karóval próbálja lecsalogatni a fa tetejéről a magát némának tettető kertészfiút. Ada (Nicole Kidman), a széltől is óvott, művelt kisasszony ugyanilyen helyzetből, alulról látja meg először Inmant (Jude Law), a tetőszerkezet gerendáit magasban szorgosan kalapáló szolid és szelíd ácsfiút, aki olyan félénk és tisztaérzelmű, hogy a paplak – Ada édesapja pap – teraszán összejött első randin arra kéri a tálcáról limonádét kínáló Adát, hogy ha lehet, csak álljanak egymás mellett szótlanul. Pedig talán még nem is ismerhette a róka történetét a Kis hercegből, mely szerint a barátsághoz előbb meg kell szelídíteni valakit – mindennap egy kicsit közelebb kerülve a másikhoz. Igaz, ez esetben nem barátságról, hanem szerelemről van szó, amelyre inkább az érvényes, hogy meglátni és megszeretni egy pillanat műve. Ám aztán egy életen át tart, s kibír minden megpróbáltatást – legalábbis az, amely Ada és Inman között fellobbant. Ebben pedig azért lehetünk biztosak, mert a film nagy részében ezekről a megpróbáltatásokról szól a szerelmesek kapcsolata. Kirobban ugyanis a polgárháború, és Inman hazafias érzelmektől feltüzelve elindul, hogy a konföderáció oldalán az északiak ellen harcoljon. Nagy hamar rájön, hogy a fronton nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy harcostársaival együtt remélte. A háború, mint ahogy hitték, nem tavaszi felhő, amely jön és átvonul, hanem olyan, mint az évekig tartó szakadó eső, amelytől még a legkeményebb hazafinak is tele lesz a hócipője. Inmannak is, aki hároméves katonáskodás után, azt követően, hogy Petersburg ostrománál, a rettenetes krátercsatánál megsebesül, megszökik a tábori kórházból, hogy átvágva Amerikán, hazatérjen a Hideghegyre, több ezer kilométerre lévő szerelméhez, Adához. E háborús kulissza használatában is hasonlít a Hideghegy Az angol betegre. Mi több, a film legkidolgozottabb, tökéletes pirotechnikai eszközökkel kivitelezett impozáns lövészárok-jelenetei deja vu érzést keltenek: mintha Richard Attenborough is ilyesmivel indította volna korábban forgatott Szerelemben, háborúban című – igaz, későbbi korba helyezett –, ugyancsak háborús aláfestésű love storyját.
A szökéssel kezdődik csak igazán Inman kálváriája, mert dezertőrként súlyosabb csapások várnak rá, mint a lövészárokban. Mivelhogy a front mögött a polgárőrök garázdálkodnak, akik nemcsak a katonaszökevényekkel bánnak kegyetlenül, hanem a polgári lakosságot is terrorizálják. Innentől – a szökéstől kezdve – rettenetes, nyomasztó jeleneteket mutat a film az erőszakról, olyan naturalizmussal, amilyennel Roman Polanski dolgozott A zongorista című Oscar-díjas filmeposzában. Elborzasztó, sokkoló jelenetek követik egymást nők megerőszakolásáról, ártatlan kamasz fiúk főbelövéséről, csecsemőkínzásról. Már-már úgy érzi az ember, istenem, hát hova tette az ollóját a vágó, érjenek már véget az erőszakjelenetek, ne szenvedjen már ez a szerencsétlen Inman. Érjen már haza Adához, aki a zongorabillentyűket kecsketőgyre váltotta fel, mert Inman távollétében a szüzességén kívül mindenét elvesztette, s tán éhen is halna, ha nem érkezne hozzá – ki tudja, honnan és miért? – egy cserfes és a gazdálkodás dolgaiban jártas cselédlány, Ruby (Renée Zellweger). Aztán lassan mégiscsak érkezik Inman, akit sokszor a halálból rángatnak vissza. Egy ilyen újraélesztéskor a kegyetlen történet keménységét – jóságos vén anyóka szerepeltetése révén – meseelemek oldják fel. A valahol az idill érintetlen hol volt, hol nem volt szigetén kecskék közt élő bölcs anyóka gyógyfüvekből nyert csodakenőcsökkel hozza vissza az életbe Inmant – mint a berberek a sivatagba repülőgépével lezuhant Almásy grófot Az angol betegben. Na, aztán szép romantikával, valahol az erdő mélyén, ahova fegyverek ropogása képében a gonosz el nem jut, Ada lányságának elvesztése is megtörténik, hogy ezzel véget érhessen a háború – meg a film is. S a Minghela-mese így a végére betölti szerepét azzal, hogy megmutatja, miként tud a jó utat törni magának az erőszakon és az iszonyatokon keresztül, hogy a hősök szerelme beteljesülhessen. Ám Minghella Az angol beteggel, amelyet az Amerikai Filmakadémia hat Oscarral tüntetett ki, megtanulta, akkor ér el igazi hatást, ha a love storyt nem happy enddel fejezi be. ĺgy aztán szegény Inmant, alig hogy kibontakozik Ada karjaiból, és magához tér az először átélt kéjből, a hatás kedvéért golyó általi halállal el is veszítjük. Mert ilyen a mozi. Amilyen Minghelláé.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.