Szepsi tévések sikere

Komárom. Az idén, a rendezvény történetében első alkalommal, a két Komárom adott otthont a Moholy Fesztiválnak, vagyis a világ magyar nyelvű kisközösségi televíziói találkozójának. Csütörtöktől szombatig mintegy 20 órányi vetítési időben hatvan alkotást láthatott a szakmabeliekből és laikusokból álló közönség.

Komárom. Az idén, a rendezvény történetében első alkalommal, a két Komárom adott otthont a Moholy Fesztiválnak, vagyis a világ magyar nyelvű kisközösségi televíziói találkozójának. Csütörtöktől szombatig mintegy 20 órányi vetítési időben hatvan alkotást láthatott a szakmabeliekből és laikusokból álló közönség. A résztvevők három kategóriában – dokumentumfilmek, TV-műsorok és fikciós filmek – nevezhettek. A legjobb határon túli alkotás díját a zsűri a szepsi székhelyű Bódva-völgyi Stúdiónak ítélte oda a II. Rákóczi Ferenc emlékének nyomában című munkájáért, Nagy Imre rendezésében. A legjobb alkotás díját a Nyíri AFK érdemelte ki Barcika című filmjével. A különdíjak közül az igényes szakmai munkáért járó különdíjat a rozsnyói Karpatia Studió kapta az Ezerarcú karsztvilág című alkotásért.

Puszt Tibor rendező, a fesztivál egyik életre hívója örömmel nyugtázta, hogy a találkozónak egyre nagyobb a presztízse a regionális alkotóműhelyek körében. „A zsűritagok szerint a fesztivál filmanyaga bármely más, nagyobb múltú fesztiválon megállná a helyét, az alkotások 25 százaléka pedig azokon is éremesélyes lenne” – mondta. A fesztiválnak három éven keresztül Budapest adott otthont, ezentúl azonban Észak- és Dél-Komáromban szeretnék megrendezni. „Ez az új helyszín nagyon is logikus, hiszen maga a fesztivál a magyar nyelvű kisközösségi, regionális televíziók találkozója, legyenek azok az anyaországban, a Vajdaságban, Erdélyben, az USA-ban vagy a Felvidéken. A két Komárom ilyen szempontból ideális helyszín” – mondta Puszt Tibor. Elsősorban anyagi okok miatt maguk az alkotók csak kis számban jelenhettek meg a fesztiválon. Pedig a rendezők szerint nagyon jó volna, ha a különböző országokból érkező tévések személyesen is találkozhatnának, hogy a barátságokból ötletek és együttműködések szülessenek. Remélhetőleg a jövőben erre is sor kerülhet. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?