Szelíd fohászok, szilaj indulatok

Egy templomi fellépés utáni pillanatA szerző felvétele Egyszerűen azért, mert az autentikusnak számító felvételeknek vagy a hagyományőrző zenészeknek, énekeseknek stúdiókba terelésére még csak-csak akad pályázati támogatás, de a népdalénekesek sajátos dramaturgiájú lemezfelvételeinek elkészítésére már alig-alig. A zenehallgatók közül nem mindenki szakértője a népdaloknak olyan szinten, mint a népzenekutatók és a folkloristák. Ezért is fontos olyan lemezfelvételek megjelentetése, amelyeken egy pontosan tisztázott zenedramaturgiai elképzelés szerint kiválogatott anyagot kap a hallgató. Nem feledve a bartóki „csak tiszta forrásból” szellemi vezéreszmének a lényegét.

A zenei előadó-művészet igencsak kiváló művelőinek sorában egyre több olyan népdalénekes keresi a kapcsolatot a közönséggel, akik a koncertjeiken túl, házi hallgatásra szánt felvételekkel is szeretnék erősíteni ezt a kapcsolatot. Ezek közé tartozik Écsi Gyöngyi, aki számára a népzene, a népdal és a legszélesebb értelemben vett folklórkincs – az előadó-művészi tisztaságon és alázaton túl – a lelkek lehetséges párbeszéde elkezdésének az eszközét is jelenti. Ezt a törekvését példázza a közelmúltban megjelent Árgyélus kismadár című lemeze és kazettája, amelyen a Hegedős együttes a kiváló partnere. Lemeze mostanában került a terjesztőkhöz.

Mindaz, ami a csaknem egyórányi zenei anyagba foglaltatott, több szempontból is gazdagítja az Écsi Gyöngyi által énekelt népdalok és a Hegedős együttes játszotta népi muzsika első síkját. Ha szemrevételezzük a lemez zenei anyagát, első pillantásra szembetűnik, hogy a magyar–szlovák nyelvhatár peremén élő magyar népesség világa jelenik meg benne. A zoboraljaik esetében már a nyelvi szórvány mai állapotára is gondolnunk kell, amikor az ott gyűjtött népdalok tolmácsolásában az Écsi Gyöngyi által a palóc tájszólásból választott énekesi beszédmodort hallgatjuk.

Nem véletlenül van ennek a lemeznek egy nagyon szigorú zenei dramaturgiája. Egy reggeli és egy esti imádság között Écsi Gyöngyi elénekli a valamikori paraszti sorsnak a nemeket a családokon belül egyszerre és egyforma erővel érintő sorsváltozásait. Ebben a szerkesztettségben megjelenik a mindennapiság munkafázisain messze túlmutató történelmi kiszolgáltatottság is. Mert mi más lehet mindaz az érzelmi telítettség, ami a gömöri katonanóták és a rabének drámai feszítettségeiből kihallható.

Lehet, hogy aki a valóságban sohasem hallgatta a legelő tehéncsorda kolompolását, a pásztorok hajnali vagy reggeli tülkölését, annak csupán hangzási kolorit a mindennapi foglalatosságok célszerűségét szolgáló hanghatásoknak a sora. Nem kell különösebben beavatottnak lenni a nem is olyan rég – harminc-negyven évvel ezelőtt – még közvetlenül megélt falusi életképek hanghatásokban, zenei töredékekben és prózában érzékeltetett világába. Elegendő, ha a hallgatók – s ebben az esetben feltétlenül ajánlanám a közös családi zenehallgatást – a hamarosan elkövetkező téli ünnepkör idején egy esti órát rászánnak a felvétel befogadására. Ezt igencsak megkönnyíti a Hegedős együttes és Agócs Gergely népzenész egyetlen pillanatig sem előtérbe tolakodó közreműködése. Muzsikálásuk csak fokozza Écsi Gyöngyinek azt a törekvését, amellyel a mindennapok konkrétságában megjelenő természethez közeli hitet, a lélek mozdulásait és a megtartó közösséget is érzékelteti népdalaiban és szövegeiben. Ő maga erről így vall: „Ezért ez a lemez nem csupán zenei síkon történik, mert mögötte, a rárakódott torzulások porrétege vagy újkori máza mögött megcsillan az évezredes tudás, ösztön, a felsőbb hatalom előtt meghajló bölcs alázat. Ez az ösztön fölösleges mozdulatok és hangok nélkül, évszázados természetességgel megtisztítja magát a romlástól, »torkábú, gégejibű, tüdejibű, májábú…«, vagy süti ki forró vérének szikrázását, és vet »figurát olyan cifrát«, hogy patkója »hányjék szikrát!«. A felvidéki népzene gyöngyszemeit válogattuk ki oly módon, hogy bennük az élet legfőbb állomásainak ősrégi életérzései, fűvel, földdel, csillagokkal még illatozzanak.” Mindezeket a Berzéte-Kőrösi Népdalkör éneke támasztja alá a felvételeken. Közülük is kiemelkedik Tóth János berzétei énekes szólóéneke, akinek őstehetsége szinte átsüt a modern hangfelvételt közvetítő műszaki csodák hangfalain.

Mindenképpen kötelező megemlítenem, hogy Écsi Gyöngyi a színpad törvényszerűségeit a rozsnyói Meseszínházban megismert, majd önálló bábjátékaiban, meséléseiben is érvényesített szigorúsággal alkalmazza ezen a felvételen is. Ennek a lemeznek a szerkesztésénél érvényesítette a rejtett (a dalokkal, szövegekkel, muzsikával, hanghatásokkal felépített) történetmesélést, amelynek nyomán egy teljes emberéletet rajzol meg lelki szemeink elé. Ennek során bátran beemelt a hangzóanyagba olyan hanghatásokat is, mint az állatok kolompja, csengettyűje, beszélgetéstöredékek vagy éppen a katonákat elvivő vonat gőzmozdonyának a hangja, amit közvetlenül egy édesanya Altatódala követ, mintegy az időben visszafelé és előrefelé is utalva. Kivételesen érzékenynek tartom az ilyen szándékú szerkesztést, amelynek nyomán Écsi Gyöngyi megsejteti a katonának vitt fiukat sirató édesanyák emlékeit, de ugyanúgy a háborúba vitt fiatal házasemberek családot elhagyó kényszerűségét elviselő asszonysorsot. ĺgy dúsul fel a lemez zenei anyagában jelenlevő üzenet a lelkek között ható érzelmi többlettel.

Nem lepne meg, ha a recenziómmal szigorúan követett szakmai szempontokat követve vitatkozna néhány folklorista vagy magát ilyen-olyan okból annak tartó egyén. Azt a szemléletemet azonban csak negatív elfogultsággal lehet vitatni, mely szerint ezt a lemezt a népdalt, a népzenét egy szellemi erőszaktétel nélküli zenei dramaturgiával a mai ember figyelmének homlokterébe emelte maga az előadó. Ismerve kulturális állapotainkat, nem hiszem, hogy ennél manapság többet tehetne Écsi Gyöngyi, a maga sokoldalú tudásával és tehetségével.