Száz éve született Fejtő Ferenc

 Fischl Ferenc néven Nagykanizsán született zsidó értelmiségi családban. Fejtő, aki fiatalon áttért a katolikus hitre, a budapesti egyetemen kapcsolódott be az illegális kommunista mozgalomba, itttalálkozott József Attilával, akinek tehetségét az elsők közt ismerte fel. 1932-ben börtönbe került, tanulmányait meg kellett szakítania.
    A kommunista mozgalommal hamar szakított, de a szociáldemokráciához - ha kritikusan is - egész életében hűséges maradt. József Attilával megalapította a Szép Szó című folyóiratot, részt vett anépies-urbánus vitában és közvetíteni próbált a baloldal két szembenálló tábora közt. 1938-ban osztály elleni izgatás vádjával pert indítottak ellene, a letartóztatás elől Párizsba menekült és élete végéig ott élt.
    A Népszava párizsi tudósítója volt, a második világháború idején részt vett a francia ellenállásban, miközben itthon majdnem az egész családját kiirtották. 1947 és 1949 között a párizsi magyarsajtóirodát vezette, de Rajk László letartóztatása után tiltakozásul lemondott; Rajk kivégzésekor nagy cikkben leplezte le a per hamis indítékait. Az 1956-os forradalom leverése után döntő szerepe volt abban, hogy a francia értelmiség hitelesen tájékozódhatott a történtekről, és állásfoglalásával szó szerint életeket menthetett. 1955-ben francia állampolgár lett, igazgatta a politikatudományi főiskola kelet-európai szemináriumát, szovjet és kelet-európai témákról tartott előadásokat, rendszeresen szerepelt a nyugati rádiók magyar nyelvű adásaiban.
    Fejtő szépírónak indult, de áttért a politikai tudományok területére. Művei a tényekre építve, éles antikommunista szellemben bírálták a "tábor" ideológiáját és politikai gyakorlatát. A népidemokráciák története a kelet-európai sztálinizmus elemzésének alapműve, óriási tárgyismeretre támaszkodó megközelítései ma is érvényesek. A Rekviem egy hajdan volt birodalomért az Osztrák-Magyar Monarchiát siratja el, Emlékiratait Párizsban 1986-ban, magyarul Budapesttől Párizsig címmel 1989-ben adták ki. Fejtő konzervatív liberális szocialistának vallotta magát: konzervatívként az európai görög-zsidó-keresztény hagyományhoz kötődött, liberálissá az önkényuralmi rendszerek tették, és a kirívó egyenlőtlenségek ellenfeleként maradt szocialista.
    1988. június 16-án beszédet mondott a Pére Lachaise temetőben Nagy Imre emlékművének avatásán. Egy évvel később Nagy Imre és társai temetésére jött először haza 42 év után.
    1988-ban a francia Becsületrend lovagja lett, 1994-ben Pulitzer-emlékdíjjal tüntették ki. 1989-ben a Magyar Köztársaság Babérkoszorúval ékesített Zászlórendjével, 1997-ben a Magyarság HírnevéértDíjjal, 1999-ben a Magyar Köztársaság Arany Emlékérmével ismerték el. 2003-ban Széchenyi-díjat kapott a magyar és a francia kapcsolatok fejlesztésében - különösen a hazai kultúra képviseletében és megismertetésében - végzett kiemelkedő irodalmi munkásságáért és közéleti szerepvállalásáért. 2004-ben a magyar Köztársaság Érdemrendjének Nagykeresztjét, 2005-ben Nagy Imre Érdemrendet kapott.
    Tavaly június 3-án, kilencvennyolc éves korában hunyt el Párizsban, a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben nyugszik.