Szántó T. Gábor: Az ember törékeny valami

Egy tízes skálán mennyire elégedett Török Ferenc filmjével, amely elég radikálisan bontotta ki az ön Hazatérés című novelláját.

Természetesen nem vagyok elfogulatlan, forgatókönyvíróként közreműködtem a hosszú munkafolyamatban. Amit és ahogyan szerettük volna elmondani, a visszajelzésekből ítélve eltalált a nézőkhöz, és a szakmai visszhang is rendkívül lelkes. A világ egyik legnagyobb filmes lapja, az amerikai Variety az elsők között üdvözölte a filmet a Berlinalén zajlott európai premier után. Erős a külföldi forgalmazói érdeklődés, ősszel Amerikában is bemutatják. Az 1945 nemcsak a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, de Miamiban és a budapesti Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon is közönségdíjat kapott. Utóbbi közleménye úgy fogalmazott, a film „megrázó erejű”. A hazai bemutató utáni első pár napban több mint tízezer ember nézte meg, rengeteg közönségtalálkozón vettünk részt, érezni lehetett a lelkesedést. Hihetetlenül sok fiatalt láttunk a vetítéseken, ami egy történelmi tárgyú, fekete-fehér magyar filmnél óriási dolog. Felkeltettük a kíváncsiságot a nézőkben, amihez a magyar film nyerő szériája is hozzájárult.

Hogyan zajlott a közös forgatókönyvírás a rendezővel, és kié volt az utolsó szó a fontos döntéseknél? Ezt azért kérdezem, mert több rendezőtől hallottam, hogy szívesebben nyúlnak halott szerzők műveihez, mert azokkal nem kell folyton vitázniuk.

„Ez egy western”, mondta először, amikor jelezte, hogy meg akarja filmesíteni az elbeszélésemet. Írtam a forgatókönyvet, és közben sokat beszélgettünk. Később dramaturg, producer, a filmalap forgatókönyv-fejlesztői is bekapcsolódtak a munkánkba. Megfontoltuk, amit mondtak, érveltünk, vitatkoztunk. Én főleg történetben, karakterépülésekben gondolkodtam, a rendező jeleneteket, képeket látott. A dramaturg és a fejlesztők a feszültség épülése, a fordulópontok elhelyezése szempontjából tettek fel kérdéseket. Volt, hogy fekete-fehér magyar falufilmeket néztünk, vagy éppen a Délidőt. A forgatáson aztán a rendező az úr, de az első megtekintés után, azóta sajnos elhunyt producerünkkel, Angelusz Ivánnal elmondtuk a véleményünket Ferinek, és mérlegelte, amit mondtunk. A film csapatmunka.

A budapesti könyvbemutatón ugyanannyi szó esett a kötetről, mint a filmről, amelyhez alkalmazkodva az elbeszélés címét 1945 (Hazatérés)-re változtatta. Mennyire módosult ettől a történet fókusza, mennyi többlettartalommal gazdagodott? Az 1945 ugyanis szerintem általánosítóbb, ha úgy tetszik, nagyképűbb cím, mint a Hazatérés.

A film hatalmas érdeklődést keltett, és minthogy a főszereplők: Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter, valamint Török Ferenc is részt vettek a könyvbemutatón, érthető, hogy a filmre terelődött a szó, de a kötet hét másik elbeszélést is tartalmaz, időrendben 1945-től napjainkig. Az írások összekötő motívuma a magány, a kiszolgáltatottság és a titok. A hatalommal, az erkölcsi vagy a vallási törvényekkel való ütközés, az ember viaskodása saját ösztöneivel, akár bírvágyról, akár szexualitásról, akár dühről legyen szó. A film címváltozása pedig az eredeti elbeszéléshez képest azzal függött össze, hogy párhuzamos történetszállal kiegészítve, az eredeti történet fókusza kitágult. Tengelyként szolgált, ami köré mellékszereplőkkel bővítettük a falu világát, hogy egymással interakcióba léptetve őket, modellezni tudjuk a korabeli társadalmat. Nemcsak a faluba érkező két ortodox zsidóhoz való viszonyukat akartuk megmutatni, hanem azt is, hogy fordul fel egymáshoz való viszonyuk a kihívás hatására, hogy szembe kell nézniük az egy évvel korábban történtekkel. A zsidók elkülönítése és deportálása idején tanúsított magatartással, a vagyonuk kedvezményes árverésen, vagy más módon történt megszerzésével, amiről a két idegen érkezése nélkül, talán soha nem beszélnének. Szembe kell nézniük azzal, milyen lehetetlen erkölcsi helyzetbe kerültek az állami diszkriminatív törvénykezés haszonélvezőiként. Ki-ki saját habitusa, morálja szerint reagál, mert az emberek nem egyformák. Ráadásul más konfliktusok is akadnak a faluban: a jegyző fia esküvőjére készül, miközben egy hete tért haza a menyasszony volt szerelme kommunistaként, orosz hadifogságból, és a megszálló szovjet csapatok is jelen vannak. Az 1945-ös évről nemigen esett szó a magyar irodalomban olyan nézőpontból, ahonnan én közelítettem hozzá. Ennek az évnek számos konfliktusát hoztuk összefüggésbe az eredeti történettel, több perspektívából.

Ön hosszú évek óta foglalkozik a múltfeldolgozással, a különböző jogsértésekkel, amelyek nemcsak egy vallási csoportot, illetve népcsoportot érintenek, hanem több kiszolgáltatott réteget. A frissen megjelent kötet egyik elbeszélésében a felvidéki magyarok áttelepítése és a magyarországi svábok kitelepítése kerül fókuszba, egyértelmű utalással a zsidók bevagonírozására. Ezzel arra célzott, hogy bárkivel bármikor megtörténhet ilyesmi?

A 20. századi diktatúrák, az etnikai, vallási, faji vagy osztályalapú diszkriminációk sok társadalmi csoportnak okoztak jóvátehetetlen szenvedéseket. A tömeggyilkosság volt a mélypont a kommunista uralom és a vészkorszak idején, de nem feledkezhetünk meg a többi szenvedéstörténetről, igazságtalanságról sem. Szülőföldtől való megfosztás, területvesztés, kitelepítés, államosítás… Azt kell tapasztalnunk, hogy ma is vannak diktatúrák, terror, fundamentalista gondolkodás, résen kell lennünk, őrizni a viszonylagos stabilitást. Nézőpontom sajátossága, hogy a sokféle kisebbségi elnyomatás élményét – akár kollektív, akár személyes – egymás mellé helyezem, és ez által összefüggésbe hozom. Nemrég lengyelre fordították Abortusz című színdarabomat, mely egy nős színigazgató és teherbe ejtett színésznője története. Vajon a nők élménye értelmezhető kisebbségi élményként? Az 1945 és más történetek elbeszéléseinek szemlélete is összefüggésbe hoz többféle kisebbségi tapasztalatot. Szülei holokauszttraumáját megöröklő gyerek, áttelepített felvidéki arisztokrata, kitelepített sváb, alárendelt kamasz nézőpontja, akit tanárnője bizarr háromszögtörténetbe húz, egy értelmi fogyatékos fiú és megesett anyja viszonya, akik náluk nagyobb ösztöneikkel viaskodnak, mind értelmezhető így. Az ember törékeny valami. Sose feledjük: a legnagyobb lélekszámú kisebbség a mindenkori gyerekeké. Ha őket elnyomják, ők is nagyon könnyen elnyomóvá válhatnak saját gyerekeikkel szemben.

Korábban, félig viccesen, az egyetlen, utolsó magyarországi zsidó írónak titulálta magát. Azóta eltelt pár év, és tényleg nem látom az irodalomban azokat a fiatalokat, akik a zsidóság hányattatásaival, a többségi társadalomba való integrálódási szándékukkal, illetve annak lehetetlenségének okaival foglalkoznak. Pedig a téma szinte kínálja magát irodalmi feldolgozásra. Vajon mi az oka ennek a hallgatásnak?

Kétségtelen, hogy a fiatalabb generációban nem nagyon tapasztalni, hogy valaki ebből a perspektívából szólalna meg. A beilleszkedés, az integráció, a békés együttélés, vagy egymás mellett élés bölcs dolog. A zsidó hagyomány is úgy fogalmaz: cselekedj a város békéjéért, ahol élsz: a te békéd az. De úgy gondolom, az asszimiláció értékvesztést is jelent. Az azonosulás értékei mellett vallási, kulturális tudás, azonosságtudat is veszendőbe megy. Ez az oka annak, hogy hiányzik a fiatalabbak körében a zsidó témájú, perspektívájú irodalom. Az Új Szó olvasóinak biztosan nem kell magyarázni: másnak lenni, mint a többség, sokszor nagyon nehéz, de mivoltunkat megőrizni érthető szándék. Egy nyitottabb gondolkodás szempontjából lehetséges több halmaz közös részhalmazának is lenni.

A jelenlegi magyar kormányzat részéről látok ugyan valamiféle lomha igyekezetet a zsidóság elleni gaztettek elítélésére, illetve e szándék látványos demonstrálására, de a nyilvános zsidózás ma sem számít bűncselekménynek, a budapesti Szabadság téren felállított emlékmű fura fazont kapott, egy friss felmérés szerint pedig a magyarok egyharmada kisebb-nagyobb mértékben antiszemita. Mennyire tartja felelősnek a kormányt ezekért az állapotokért?

Több párhuzamos folyamatot, jelenséget érzékelek. Zajlik egyfajta szembenézés, a kortárs zsidó közösség felé kifejezett együttérzés, támogatás, gesztuspolitika. A maradandó emlékezet jelei okoznak vitát. Az alaptörvény preambuluma, a Szabadság téri szobor felelősséghárítást, önfelmentést, áldozati önképet, féligazságot tükröz. Relativizáló módon nyúlnak a történelmi felelősséghez, ezért is támadt bizalmatlanság a Sorsok Házával kapcsolatban. A holokauszttagadásról azonban büntetőjogi paragrafus született. A nyilvános zsidózást tudomásom szerint akkor lehet büntetni a mai magyar joggyakorlatban, ha az tettekre uszít. Nehéz a célzatosságot bizonyítani, másrészt egyidejűleg biztosítani a fenyegetett társadalmi csoportok és a szólásszabadság védelmét. Az antiszemitizmus nem új jelenség, az elmúlt évtizedben megerősödött hullámáért Magyarországon elsősorban a Jobbik felelős. Mélyebb társadalmi ügy, hogysem egy kormányciklushoz lehetne kötni, bár valószínű, hogy az idegenellenességet felszító migrációellenes kampánynak lehet antiszemitizmust gerjesztő hatása is. A migráció kérdése ugyanakkor igen komplex kihívás Európának. Nem belpolitikai csaták mentén kellene értelmezni, eszközként használni, de az sem helyes, ha csupán emberi jogi kérdésként tekintenek rá.

Ön nemrég felszólalt a budapesti Élet Menetén, és a következőket mondta: „A politikusok önigazoló eszközként használták a történelmet. Sokszor szembe fordították egymással a szenvedéstörténeteket, és azok hordozóit. Itt az ideje, hogy az művészetek és az oktatás révén is együttérzésre, közös gondolkodásra képes nemzedékeket nevelhessünk.” Ha a kormány kikérné az ön véleményét, mi szerepelne abban a bizonyos javaslatban?

A történelempolitika sokszor arra szolgál, hogy elfedje: mai gazdasági, társadalmi kérdésekben nincs olyan nagy különbség a politikai oldalak között. Azt is elfedi persze, ha nincs megoldási javaslatuk igazi mai kihívásokra. Számos oktatási program van már a vészkorszakkal kapcsolatban. Filmünkhöz és az alapjául szolgáló elbeszéléshez is készült tananyag a Soá Alapítvány jóvoltából.

Mi a célja, irányulása, feladata az ön által főszerkesztett Szombat című folyóiratnak?

Alcíme öndefiníciója is: zsidó politikai és kulturális folyóirat. Olyan fórum, melyen a zsidó téma iránt érdeklődő írók és olvasók – legyenek bármilyen származásúak – publikálhatnak, illetve találkozhatnak sokféle hírrel, elemzéssel, irodalmi, művészeti tárgyú cikkel.

Hogyan képzeli el, illetve hogyan jellemezné az ön által ideálisnak tekintett állapotokat a magyar társadalmon belül, illetve a közép-európai térségben?

Több megértés, nagyobb együttérzés, kevesebb indulat.