Szakmabeliek egymás között

Volt ennek az írásnak egy borúsabb változata is. Közvetlenül a hétvégi, összegyúrt kassai Kazinczy Napok és Fábry Napok után ragadtam billentyűzetet, de végül megnyomtam a törlés gombot. Szeretem, ha valaminek konkrét, kézzelfogható eredménye van, most viszont inkább párhuzamos problémafelvetések zúgtak el egymás mellett.

#(Somogyi Tibor illusztrációs felvétele) Első, meglehetősen vegyes benyomásom azonban másnapra kellemes emlékké szelídült, hiszen jó dolog régi ismerősökkel találkozni egy fűtött társalgóban. A meghívón társrendezőként feltüntetett Thália Színháznak a társalgóját újabban meglepően jól fűtik, a színház igazgatója a szokásosnál vidámabbnak tűnt, a messzi Nyugat-Szlovákiából minden előadó megérkezett, kezdődhetett tehát a diskurzus, melynek kulcstémája idén a hazai magyar sajtó állapota volt, irodalmi és nyelvészeti szemszögből.

Gondban vagyok, mivel egyszerre két rendezvényt is értékelnem kellene, ráadásul minden szót illik megfontolnom, mert szinte látom, ahogy Simon Szabolcs nyelvész, a szeminárium egyik előadója stíluskeveredést keres ebben a cikkben (is), vagy az idegen szavak előfordulási arányát figyeli, különös tekintettel az akció szóra. E szót lapunk munkatársai másra és más arányban használják, mint a Népszabadság-beli kollégák, tudtam meg, és már emiatt érdemes volt részt vennem ezen az „akción”.

Fábry Zoltán publicisztikájáról viszont kevesebbet tudtam meg, mint szerettem volna. A stószi remete idén inkább újabb védőbeszédeket kapott, balosságának okait elemezték ismételten. Fónod Zoltán, Fábry legkiválóbb ismerője szerint a háború poklának közvetlen megtapasztalása, az ezt követő nyelvi és kulturális asszimilálódás folyamata, valamint a nép, az istenadta nép gazdasági elnyomorodása sodorta Fábryt a kommunista párt szellemi holdudvarába. A sors formálta őt lázadóvá, a szónak afféle romantikus értelmében. Később aztán sok mindent tisztázott magában, radikálisan leszámolt a szovjet eszmékkel, nem írta le többé Sztálin nevét, sőt maga a nagy Szovjetunió is rosszul járt: az ország neve szintén töröltetett Fábry szókincséből. A kassai összejövetel előadói sajnálatosnak tartják, hogy Fábry munkássága a mai fiatalok előtt ismeretlen, annak ellenére, hogy legsikerültebb írásaiban magyarságtudatra, önismeretre tanít.

Ezt a magyartanároknak is címzem, akik legalább ilyen közvetett módon tudomást szerezhetnek a Kassán elhangzottakról. Személyesen ugyanis csupán hárman tették tiszteletüket, egyikük a messzi Nagykaposról érkezett, és csodálkozva kereste kollégáit. Nem értette, mi az oka annak a közönynek, amely a kassai pegadógusok részéről a nyelvműveléssel foglalkozó rendezvény iránt ily látványosan megnyilvánul. Távol álljon tőlem a piszkálódás szándéka, ám ha tanár lennék, a karácsonyi nagytakarítást, a fusizást, esetleg a választási bizottságokban ücsörgést nem fogadnám el „igazolt hiányzásként”.

Szintén nem tudok mit kezdeni azzal a megállapítással, hogy a szlovákiai magyar ember azért nem olvas újságot, mert nincs pénze rá. A valós nyomor mellett egyfajta szellemi elszegényedést is érzek, a tévé távirányítója manapság inkább kéznél van, mint egy napi- vagy hetilap, legyen az bármilyen színvonalas is. Persze legyünk azért realisták, a színvonal néha igencsak ingadozó, és ezzel el is érkeztünk az oktatáshoz mint kulcsproblémához. Magyar nyelvű újságíróképzés ugyanis nálunk egyáltalán nincs, nagyon leegyszerűsítve: az ember vagy zsurnalisztának születik, vagy pechje van neki és az olvasóknak. Szilvássy József, lapunk főszerkesztője még ennél is borúsabb műhelytitkokat árult el előadásában, bánhatja, aki a parkettacsiszolást választotta szombat délelőtt. Annál is inkább, mivel a vita során megfogalmazódott egy kelet-szlovákiai, kassai központú regionális újság alapításának igénye. Kolár Péter, a Csemadok városi választmányának elnöke szerint Kassán, ahol 1928-ban 15 magyar sajtótermék jelent meg, és öt magyar könyvkiadó működött, most is lenne kereslet egy magyar nyelvű lap iránt, a gond „csupán” a szükséges anyagiak öszszekalapozása körül mutatkozik. A dolog egyelőre ennyiben maradt, az ötletgazdák várhatóan néhány hónapon belül újabb fórumot szerveznek, az ügy iránt fogékony polgármesterek és újságírók részvételével. Ez utóbbiak számára bizonyára jó hír, hogy Dunaszerdahelyen megalakult egy nyelvművelő iroda, melynek alapítói a pozsonyi Komensky Egyetem magyar tanszékének nyelvész-tanárai. A Gramma többek közt nyelvtervező tevékenységet kíván folytatni, valamint nyelvi jellegű szolgáltatásokkal kíván könnyíteni az intézmények és magánszemélyek, többek közt a szakterminológiával birkózó hazai zsurnaliszták életén. Ezzel a kisebbségi nyelvtörvény által biztosított nyelvi jogok érvényesítése is egyszerűbbé válik a gyakorlatban, ezért számomra ez volt a Fábry-Kazinczy Napok legörömtelibb bejelentése. Nagyon tudok örülni, ha lelkes emberek hiánypótló kezdeményezéséről hallok.

A két kassai „akció” jövőjét illetően a szervezők elmondták, hogy tömegrendezvény helyett komoly szakmai fórumban gondolkodnak. A Kazinczy Napok visszakerülnek április közepére, és ismét összekapcsolódnak a Szép Magyar Beszéd nyelvművelő versennyel, részben azért, hogy a diákokat kísérő pedagógusok részt vehessenek a szemináriumokon, részben pedig azért, hogy a meghívott előadókat a zsűribe is beültethessék. A Fábry Napokat októberben rendezik meg, a Csemadok szervezői azt szeretnék, hogy évente egy-egy konkrét témára fókuszáljanak a meghívott szakemberek. Ha nem is százakat, de a mostani negyven főnél azért valamivel több érdeklődőt várnak Kassára nyelvünk és irodalmunk művelésére, kapcsolatteremtésre, közös kutatások szellemi megalapozására. Úgy legyen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?