Soóky László halálára

Irodalmi pályafutása 1970-ben indult, ekkor publikált először, egy novellát. Ezt követően számos novellája, verse, kisregénye, meséje és gyermekverse, publicisztikája, színikritikája, drámája látott napvilágot hazai magyar és magyarországi újságokban, folyóiratokban. Első versei a Megközelítések című antológiában jelentek meg, és ugyancsak antológiákban láttak napvilágot gyermekversei és meséi is. 

Színházzal kapcsolatos írásait és drámáit kötetekben is közre adta. Önfeladó színház(ak) – Színházkritikák, tanulmányok című, 2017-es könyvében a Komáromi Jókai Színház és kassai Thália Színház öt évadát vette górcső alá, elemezte a színházkultúránkat meghatározó jelenségeket. 2016-ban jelent meg A kóklerek forradalmai, mely öt drámát tartalmaz. A Nap Kiadó gondozásában 2018-ban jött ki Meg a Sátán, meg én címmel Soóky második drámakötete, mely 5 monodrámát, 1 huncut tragédiát és 3 abszurdot tartalmaz. 

Soóky László legtöbb darabját – zömmel a Dialóg nonprofit szervezet produkciójaként – színpadon is láthattuk: A nagy (cseh)szlovákiai magyar csöndet Benkő Géza előadásában, az Egy disznótor pontos leírását és a Papa különböző hangszereken hegedült Lajos Andrással. Az önmagát mosdató szerecsent az örsújfalui ÉS?! Színház mutatta be, a Dögölj meg, drágám pedig a szarvasi Cervinus Teátrum és a Dialóg koprodukciójában kelt életre, Dósa Zsuzsával és Nádházy Péterrel. A nagy (cseh)szlovákiai magyar forradalmi gulyáspartit a Miskolci Nemzeti Színház művésze, Fandl Ferenc mesélte el. 

Varga Emese dramaturgot, a Dialóg vezetőjét arra kértük, idézze fel munkakapcsolatát Soóky Lászlóval.

„2015-ben kezdődött a munkakapcsolatunk, A nagy (cseh)szlovákiai magyar csönd volt az első munkánk. Ezt sok-sok beszélgetés, vita, véleménycsere előzte meg. A Csönd előadása tulajdonképpen hármunk – Soóky László, Benkő Géza és jómagam – közös alkotásaként született meg. Előtte sosem éreztem, hogy így is részese lehetek egy alkotófolyamatnak, s hogy az alkotótársak között születhet ilyen intenzív együttgondolkodás. Ez a másféle alkotói magatartás, szellemi kapcsolódás ihlette, hogy létrehozzuk a Dialóg nonprofit szervezetet, melynek működésében és működtetésében Laci nagyon sokat vállalt, bár mindig hangoztatta a függetlenségét. Nagyszerű csapatjátékos volt, bármiben lehetett rá számítani, ugyanakkor makacsul őrizte a szuverenitását. 

A következő drámaszövegek születésében is aktívan jelen voltam. Azt nem mondhatom, hogy részese, de tanúja voltam mindannyiszor, ahogy ezek a drámák világra jöttek, s ő is aktívan jelen volt, segített az előadások létrehozásában. Ezek az Egy disznótor pontos leírása, az Azonos esőben való létezés, a Dögölj meg, drágám!, a Papa különböző hangszereken hegedül, A nagy (cseh)szlovákiai magyar forradalmi gulyásparti, A bőgős fia meg az ördögök és az utolsó, a Papa, ha meghal, amely az első nagyszínpadi munkánk volt. 

A dramaturgiai, szakmai tapasztalat csak az egyik része, amiért nagyon hálás vagyok a közös munkáért. Ez a néhány év megváltoztatta a gondolkodásmódomat. Bátorságot és hitet adott, új értelmet kapott számomra a szabadság fogalma, színházban és színházon kívül egyaránt. Laci nem ismert lehetetlent, nem fogadta el, ha akadállyal találkoztunk, vagy ellenállással, így egy idő után mi is szabadabbak és merészebbek lettünk. Ugyanakkor fegyelmezettebbek is, mert a munkában szigorú volt velünk nagyon, de magával szemben még inkább. A szakmai felnőttségemet köszönhetem neki, közösségi szinten pedig általa és vele új értelmet és lehetőséget kapott a szlovákiai magyar dráma” – mondta el Varga Emese.