Sok-sok szerep nézőt keres

Komárom |

<p>Dokumentarista dráma és lírai színpad éppúgy szerepel a diák és felnőtt színjátszók éves csúcsfesztiválján, mint gonosz bohózat és komédia.</p>

Színes a kínálat, lesz dolga június 14– 18. között a Benkő Géza színművész, Forgács Miklós rendező, Naszlady Éva színművész, rendező, Tóth Miklós rendező és Varga Emese dramaturg alkotta zsűrinek a Jókai Napokon.

A versenyelőadásokat a Komáromi Városi Művelődési Központban tartják, a kísérőrendezvények a fesztiválklubnak otthont adó RÉV Magyar Kultúra Házában és a Madách Art Cafe irodalmi kávéházban lesznek.

A felnőttek versenyét, egyben a fesztivál versenyműsorát az őrsújfalui ÉS?! Színház nyitja Forgách András: Halni jó! című „gonosz bohójával”, Szabó Csilla rendezésében, a városi művelődési központ kamara- termében, június 14-én este 6 órakor. A hetényi CALIX Színpad A kapu előtt című dokumentarista drámát adja elő ugyanott 21.30-kor, a rendező Gál Tamás színművész. A továbbiakban a losonci Kármán József Színház előadásában láthatják a nézők Sztefan Canev: Johanna második halála című tragikomédiáját, amit Vladimír Sadílek állított színpadra. Carlo Goldoni: Nyaralásmánia című komédiájával várja majd a közönséget a Peredi Színjátszókör, Száz Pál rendezésében. A Találkozás című drámát játssza a füleki Zsákszínház, amelyet Albee: Nem félünk a farkastól című műve nyomán Dr. Mázik István rendezett. A fesztivál utolsó napján, szombaton délben lép fel a pozsonyi HomoDram az Anyád! című előadással, amit A. Chowaniecz: Gardénia című drámája alapján Rakottyay Katalin rendezett. A felnőttek versenyét a nagymegyeri Poloska Színház Furcsa pár-előadása zárja, a rendező Farkas Péter.

A diákszínjátszók versenye a királyhelmeci KÁOSZ Diákszínpad előadásával indul a jövő hét szerdáján, délelőtt 11 órakor. Márai Sándor műveiből készítették a Tabló című előadást, Simon Lívia rendezésében. A galántai TSÍZIÓ Diákszínpad a Holt Költők Társaságát vitte színre, a rendező Hlavaty Márta. A füleki Apropó Kisszínpad a Jó palócok című szerkesztett játékkal érkezik Komáromba. Előadásukat Szvorák Zsuzsa rendezte. Akasztófa-énekekkel áll a közönség elé a galántai Kodály Zoltán Gimnázium Bábcsoportja, amelyeket Mészáros Andrea vitt színre. Garaczi – Toepler: Brahms és a macskák című színművét adja elő tizenkét képben a komáromi GIMISZ Diákszínpad, Csengel Mónika rendezésében. A Szeretet, de sürgősen című kortárs portugál darabot játssza a dunaszerdahelyi Novus Ortus Diákszínpad, a rendező Takács Tímea. Quentin Tarantino: Kutyaszorítóban című kultikus mozifilmje alapján rendeztek előadást a Komáromi Alternatív Színpad tagjai. Velük zárul a diákszínjátszók versenye pénteken este fél kilenckor.

Június 18-án, azaz a jövő hét szombatján este fél hétkor a fesztiválozók közösen megkoszorúzzák a verseny névadójának, Jókai Mórnak a szobrát. A díjakat este 21 órai kezdettel osztják ki.

A 48. Jókai Napok valamennyi résztvevője várja a közönséget. Velük lesz igazi és teljes a fesztivál!

Szél János

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?