Sikeres volt az aukció

dd

Több, mint 19 millió forint gyűlt össze a Freeszfe Egyesület működésének támogatására azon az online aukción, amelyet december 12-én este rendeztek a Zoomon. A befolyt összeget vizsgafilmek és -előadások elkészítésére fordítják majd.

Neves képzőművészek, zenészek, írók és színészek – összesen több mint százan – ajánltak fel számukra kedves tárgyakat, illetve általuk biztosított különleges élményeket, amelyekre licitálni lehetett. Összesen 313-an regisztráltak vásárlási szándékkal, a legmagasabb áron Tarr Béla kultikus filmjének, a Sátántangónak eredeti munkakópiája kelt el, ezért valaki 10 millió forintot fizetett zárt licitben. Volt, aki vásárlás nélkül ajánlott fel egymillió forintot a szerveztnek.

Nézzünk néhány érdekesebb tételt. Az első Freeszfe maszk 105.000 forintért kelt el, egy Faludy György-kézirat 400 ezerért, Geszti Péter kézzel írt A Pál utcai fiúk dalszövege 250 ezerért, az a bőrdzseki pedig, amelyet Nagy Ervin viselt A tanár című sorozatban, félmillió forintért talált gazdára. Az élmények iránt is nagy volt a kereslet: valaki együtt vitorlázhat Sváby Andrással 150 ezer forintért, részt vehet Nádasdy Ádám online irodalomóráján 320 ezerért, meghallgathatja Czutor Zoltán házikoncertjét 125 ezerért, illetve az Örkény Színház tizenegy színészének személyes versmondásait 314 ezerért.

A Színház és Filmművészeti Egyetem „államosítását“ követően létrejött szabad alkotóműhely januárban lesz egyéves. Jelenleg 170 hallgatója, több mint 100 oktatója és 6 további munkatársa van. Az oktatók ingyen dolgoznak, emellett az adminisztrációs munkát is ők végzik, a hallgatók pedig műszaki és egyéb kisegítő személyzet nélkül kénytelenek próbálni. Mivel a szemeszter végi vizsgaprodukciók összköltsége 100 millió forint körül mozog, az egyesület köszönettel veszi a további felajánlásokat is. A www.axioart.hu művészeti licitoldalon folytatódik az árverés mától január 14-ig, 36 további tétel vár eladásra, köztük Tompa Andrea és Falus András dedikált könyvei, Lakner Zsuzsa és Vető János alkotásai, vagy Závada Pál kézirata.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?