Schneider Zoltán kapta a Kaszás Attila-díjat

Kecskemét |

<p>Schneider Zoltán, a Radnóti Miklós Színház művésze kapta idén a Kaszás Attila-díjat.</p>

A 2008-ban a Magyar Kultúra Napja alkalmából alapított díjat olyan színészek kapják, akik nemcsak kiemelkedő mesterségbeli tudással rendelkeznek és színvonalas művészi munkát végeznek, hanem a társulatukat közösségépítő magatartással is támogatják.Schneider Zoltán Jászai Mari-díjas színészt 2014-ben már jelölték a díjra. 1990 és 1994 között a Színház- és Filmművészeti Főiskolára járt, ebben az időben a Katona József Színházban játszott. 1994 és 2001 között az Új Színház, most a Radnóti Színház társulatának a tagja. Az elismerésre a magyar nyelvű színházak saját társulatuk egy-egy tagját javasolhatták, idén harmincnégy társulat választotta ki legjobbnak tartott kollégáját, majd a jelöltek önmaguk közül választották ki a továbbjutó három színészt: Spolarics Andreát, a Budaörsi Latinovits Színház tagját, Schneider Zoltánt és Csankó Zoltánt, a Győri Nemzeti Színház társulatának tagját. Közülük a közönség választotta ki az idei díjazottat.A gálaesten bejelentették, az idei évtől mindhárom jelölt, továbbá két olyan ember, akinek kimagasló szerepe van Kaszás Attila örökségének ápolásában, emlékének őrzésében érdeméremben részesül. Kaszás Attila-érdemérmet ítéltek Pokorni Zoltánnak, a hegyvidéki önkormányzat polgármesterének (Fidesz-KDNP), a díj egyik alapítójának, valamint Mészáros Katalin szerkesztő-riporternek. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"244769","attributes":{"alt":"","author":"Képarchívum","class":"media-image","height":"480","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"358"}}]] Kaszás Attila Vágsellyén született. 2007-ben, mindössze 47 évesen hunyt el Budapesten. A komáromi Selye János Gimnáziumban végzett, 1979-ben került Budapestre a Színház és Filmművészeti Főiskolára, amit 1983-ban végzett el. 1984-től tizenöt éven át volt a Vígszínház tagja, majd négy évig szabadúszó színész. 2003-től volt a Nemzeti Színház tagja. Játszott a Katona József Színházban, az Új Színházban, a Budapesti Kamaraszínházban, a Rock Színházban, valamint Győrben, Kecskeméten, Sopronban és Szegeden.Eszenyi Enikővel kötött első házassága, majd Balázsovits Edittel való kapcsolata után másodszor is megnősült. 2005-ben megszületett kisfia, Jancsi. Kaszás Attila halála után, 2007 decemberében megszületett kislánya, Luca. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?