Orosz Ákosé a Kaszás Attila-díj

dd
Budapest |

Orosz Ákos, a Vígszínház társulatának tagja kapta idén a Kaszás Attila-díjat, amelyet az országos színházi évadnyitó gála keretében adtak át  Pesti Magyar Színházban. 

A díj a magyar nyelven játszó színészek elismerésén túl Kaszás Attila színművész szellemi hagyatékának ápolását szolgálja.

Odaítélésekor a jelölt művészeti teljesítményén túl a társulatban vállalt közösségépítő szerepét is értékelik. A szavazás első fordulójában mintegy 32 társulat tagjai választották ki jelöltjeiket, akik a második fordulóban önmaguk közül titkos szavazással választották ki a továbbjutó három színészt.

Orosz Ákos mellett Harsányi Attila, a Miskolci Nemzeti Színház és az Aradi Kamaraszínház művésze és Király Attila, a tatabányai Jászai Mari Színház és a Szkéné Színház művésze jutott az első háromba. A jelöltek közül a közönség voksai döntöttek a díjazott személyéről.

A 2008-ban, Kaszás Attila halála után alapított díjat, korábban Szarvas József, Nemes Levente, Mátray László, Mucsi Zoltán, Bányai Kelemen Barna, Borovics Tamás, Nagy Alfréd, Mészáros Tibor, Schneider Zoltán, Krisztik Csaba és Nagy Csongor Zsolt vehette át.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?