Roma Hősök - nemzetközi színházi fesztivál Budapesten

rm

Európa több országából érkező kamaraszínházi produkciók mutatkoznak be a 3. Roma Hősök nemzetközi színházi fesztiválon augusztus 24. és szeptember 15. között Budapesten, az Eötvös 10 Közösségi és Kulturális Színtérben, valamint az RS9 Színház Vallai Kertjében.

A Roma Hősök fesztivál a világ egyetlen, roma társulatok számára meghirdetett, nemzetközi színházi találkozója, amelynek célja a roma színház és közösségek értékeinek és kihívásainak felmutatása réven megerősíteni a roma közösségeket, és közös platformra hozni a kisebbség és többség tagjait - közölte az MTI-vel a programsorozatot szervező Független Színház Magyarország.

Mint a közlemény felidézi, az előző két évben storytelling, illetve monodráma jellegű előadásokat hívtak Magyarországra, idén pedig kamaraszínházi produkciók mutatkoznak be. "Célunk a roma színház sokszínűségét, az eltérő műfajokat és témákat egyaránt megmutatni" - fogalmaznak a szervezők.
    Az előadók Németországból, Csehországból, Romániából és Magyarországról mutatnak fel történeteket a cigányság múltjáról és jelenéről, hétköznapi kihívásairól az oktatás, egészségügy, migráció, integráció és asszimiláció témakörében.

"Az eddigiekben egy-egy hős szemszögéből mutattunk be előadásokat, idén azonban az eltérő szempontok, a roma és nem roma közösségek sokszínű viszonyai kerülnek fókuszba" - idézi a kommüniké Balogh Rodrigót, a Független Színház Magyarország művészeti vezetőjét és a fesztivál igazgatóját.

Az előadások magyar és angol nyelvű feliratozás, illetve szinkrontolmácsolás segítségével hazai és külföldi nézők számára egyaránt élvezhetők lesznek.

A két augusztusi előadás a Dübörgő ifjúság témakörét járja körül: mindkét előadásban fiatalok szerepelnek, akik munkájukkal az új generáció nehézségeire és aktivitására hívják fel a figyelmet.

A berlini Gorkij Színház és a bécsi Romano Svato közös produkciója egy Németországban született, onnan a közelmúltban kitoloncolt, délszláv származású testvérpár valós története alapján készült, professzionális színészek és fiatalok közreműködésével. A So kheren amenca?! / Örök nyaralás?! címmel bemutatott előadást augusztus 24-én tekintheti meg az Eötvös10 közönsége.

A Független Színház Selejtesek című, saját előadásában szintén fiatalok állnak színpadra, hogy az egészségügyben tapasztalható "tébolyt", valamint saját traumáikat és előítéleteiket megmutatva felvessék a kérdést maguknak és a nézőknek is: mit tehetnek a helyzet javítása érdekében? A darab főpróbáját augusztus 23-án, ősbemutatóját augusztus 25-én tartják meg az RS9 Színház Vallai Kertjében.

Szeptemberben a Tetemrehívás témakörével folytatódik a fesztivál, két újabb előadással.

Szeptember 14-én az Eötvös10-ben Pindral címmel a cseh ARA Art társulat idézi meg a roma történelmet új formában, cirkuszi elemeket is tartalmazó formanyelven. Egy idős roma asszony történetmesélésén keresztül a cigányság eredetlegendájától kezdve az újkori történelmen és Holokauszton keresztül egészen az államszocialista rendszer asszimilációs gyakorlatáig követhető végig a közösség sorsának alakulása. Bár a történet cseh nézőpontból íródott, a Magyarországon élő roma közösségek szempontjából is fontos témákat és kérdéseket vet fel - áll az ajánlóban. 

Ki ölte meg Szomna Grancsát? címmel a bukaresti Giuvlipen társulat egy fiatal roma lány történetét mutatja be, aki tovább szeretne tanulni, de ebben sem a családja, sem az iskola nem támogatja. A valós történet alapján készült színdarab a lány vívódását több nézőpontból világítja meg szeptember 15-én a Vallai Kertben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?