Robert Redford ma nyolcvanöt éves

99

Ha női magazinba írnám ezeket a sorokat, így kezdeném: Hölgyeim, tegye fel a kezét, aki nem volt szerelmes Robert Redfordba legalább egy percig. Egy filmes szaklapba pedig így: Kevesen tettek annyit a független filmesekért, mint Robert Redford, a Sundance Filmfesztivál alapítója. Aki ma ünnepli 85. születésnapját.

Kaliforniában született és a baseballnak köszönhetően került be a Coloradói Egyetemre. Édesanyja hirtelen halála után magaviselete problémássá vált, folyamatos balhéi és tivornyái miatt másfél év után elvesztette sportösztöndíját és kitették az egyetemről, amely évtizedekkel később, 1988-ban tiszteletbeli diplomát adományozott az egykori kezelhetetlen diáknak, aki anno csupán lelki támaszra vágyott. 

A félbehagyott egyetem után alkalmi munkákat vállalva végigcsavarogta az Egyesült Államokat és Európát. Párizsban és Firenzében festészetet, New Yorkban díszletépítést és színjátszást tanult. Kisebb színpadi szerepek után a kiugrást a Mezítláb a parkban című Broadway-darab hozta meg számára.

Első jelentősebb filmes alakítását 1966-ban Arthur Penn Az üldözők című alkotásában nyújtotta, Marlon Brando és Jane Fonda partnereként. Ugyanabban az évben a Tennessee Williams műve alapján készült Ez a ház bontásra vár című szerelmi drámában először dolgozott együtt Sydney Pollack rendezővel, akivel aztán hét filmet csináltak együtt. Fergeteges sikert aratott 1967-ben a Mezítláb a parkban filmváltozata, megint Jane Fondával. 

Egyik legemlékezetesebb alakítását két évvel később a Butch Cassidy és a Sundance kölyök című westernben nyújtotta, amelyben partnere Paul Newman volt. Civakodó, törvényen kívüli párosuk A nagy balhé című 1973-as gengszterkomédiában állt ismét össze, amelyért Robert Redfordot Oscar-díjra jelölték.

Az 1970-es évek elején az amerikai képes magazinok a legszebb férfinak kiáltották ki, így kedvére válogathatott a szerepajánlatok között. Játszott Pollack Ilyenek voltunk című filmjében (Barbra Streisanddal), A nagy Gatsby című Fitzgerald-regény filmes adaptációjában, A Keselyű három napja című feszült politikai thrillerben és Dustin Hoffman oldalán a Watergate-botrányt kirobbantó két újságíró sztoriját elmesélő politikai drámában, Az elnök embereiben.

A kamera másik oldalán 1980-ban próbálta ki magát, az egy hétköznapi család széthullásának drámáját bemutató Átlagemberekért rögtön rendezői Oscart kapott. A nyolcvanas években mindössze három film fűződött a nevéhez: az Őstehetség című sportdráma, amelyben megmutathatta baseballtudását is, a Törvényszéki héják és a legnagyobb siker, a Sydney Pollack rendezte, Oscar-esővel jutalmazott Távol Afrikától; a romantikus dráma női főszerepét Meryl Streep formálta meg.

Az ismét Pollack által rendezett, érzelmes Havanna (1990) a forradalom előestéjén, Batista Kubájának összeomlása idején játszódik, némi Casablanca-utánérzéssel. Sikert aratott a Komputerkémek című alkotásban, rendezőként a Folyó szeli ketté című filmdrámával, majd a Tisztességtelen ajánlat elragadóan ellenszenves milliárdosaként is. Az 1994-es Kvíz Show-ért újra rendezői Oscarra jelölték, ezt a Hírek szerelmesei című romantikus dráma (Michelle Pfeiffer oldalán), majd A suttogó követte, utóbbiban a főszerepet is ő játszotta.

2000-ben jórészt Budapesten forgatta Brad Pitt-tel a Kémjátszma című krimit, öt évvel később nagypapakorú alkoholistát alakított a Befejezetlen életben. A 2012-es A hallgatás szabálya című politikai thrillernek ismét egy személyben volt rendezője, producere és szereplője. Az egy évvel későbbi, szinte szöveg nélküli Minden odavan az óceánon vitorlásával balesetet szenvedő magányos hajós heroikus küzdelmét mutatta be. 2017-ben ismét Jane Fondával szerepeltek együtt a Milyen hosszú az éjszaka című romantikus drámában, amely két egymás szomszédságában lakó, de egymást csak alig ismerő özvegy plátói kapcsolatát meséli el.

Redford 2018-ban váratlanul bejelentette, hogy végleg visszavonul a színészettől, mert több időt szeretne szánni a festészetre, a filmezést pedig rendezőként kívánja folytatni. Utolsó alakítását az igaz történeten alapuló, Úriember revolverrel című bűnügyi komédiában nyújtotta, az elbűvölő modorú bankrabló szerepéért Golden Globe díjra jelölték.

1980-ban a független filmesek támogatása érdekében hozta létre a utahi Sundance Filmintézetet, amelynek évente megrendezett fesztiválja ma már a világ egyik legjelentősebb filmmustrája (a filmfesztivál nevét egyik leghíresebb szerepéből kölcsönözte).

Színészként szerzett hírnevet, de azon kevesek egyike, aki Oscar-díját rendezőként szerezte, akárcsak War-ren Beatty, Clint Eastwood, Mel Gibson, Richard Attenborough és Kevin Costner. 2002-ben tiszteletbeli Oscar-díjat vehetett át, amellyel rendezői, produceri valamint „tehetségkutatói” munkásságát is elismerték. Számos kitüntetése között tudhatja a Kennedy Center díját, a New York-i Lincoln Center Charlie Chaplinről elnevezett életműdíját, a Golden Globe díjat (kétszer is), a tiszteletbeli Golden Globe-nak számító Cecil B. DeMille-díjat és a BAFTA-díjat. Megkapta a francia Becsületrendet, a legnagyobb civil amerikai kitüntetést, a Szabadság Érdemérmet, a velencei filmfesztivál Arany Oroszlán életműdíját, két éve tiszteletbeli César-díjjal tüntették ki Párizsban. 2014-ben a Time magazin a világ száz legbefolyásosabb embere közé sorolta.

Négy gyermeke született, és ma már ötszörös nagyapa. Amy lánya a színészi pályát választotta, aktivista és dokumentumfilmes James fia 2020-ban halt meg. 1996-tól él együtt jelenlegi feleségével, Sibylle Szaggars német festőnővel.

Amerika valaha legszebbnek ítélt férfija eleganciáját és sármját tekintve ma is a régi. A környezettudatos színész nemcsak beszél a környezetvédelemről, hanem otthonát, szűkebb környezetét is ennek megfelelően rendezte be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?