Rendhagyó fesztivál a Rovás Akadémián

Kassa |

<p>Komoly program vár az érdeklődőkre a Rovás polgári társulás tavaszi fesztiválján, mely április 19-én kezdődik és egészen május 20-áig tart.</p>

2010 novembere óta tekinthető a társulás hivatalos kassai bázisának Löffler Béla szobrászművész egykori otthona. Azóta több kiállításnak, workshopnak, színházi előadásnak, koncertnek adott otthont a Rovás Akadémia. A Rovás Tavaszi Fesztivál programjában egyebek mellett megtaláljuk a Kassai Tudományos Könyvtár igazgatója, Ján Gašpar Kassai képeslapok I. című könyvének bemutatóját, Lovas Tibor interaktív elemekkel tarkított előadását Roger Watersnek, a Pink Floyd egykori énekesének és basszusgitárosának szólókarrierjéről, az Ájfalucskában élő Milan Špak képzőművész útibeszámolóját a Himalájáról, Rácz László workshopját a kovácsmesterség fogásairól, gömöri dokumentumfilmeket, Gulyás Dávid és Cseke Gyöngyvér Esti Kornél dalban című zenés előadását, Gergely László Az első világháború hatása Kassa életére című előadását, és hosszasan sorolhatnánk tovább.

Információk a pontos időpontokról a polgári társulás internetes folyóiratának – www.rovart.com – az oldalán találhatók.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?