Régi recept szerint sütötték

Erre talán a legklasszikusabb példa a Butch Cassidy és a Sundance kölyök című film, melynek végén a két „igazi vadnyugati hős” a katonaság hármas sortüze után több száz golyótól lyuggatva terül el a földön. Az ilyen befejezés elvben kizárná a második részt, ám a rafinált hollywoodi producerek megtalálták a megfelelő megoldást: A kezdeti idők címmel készítették el a második részt, amely azt taglalta, mi történt a két westernhőssel a végzetes kaland előtt.

Ám az nagyon ritkán fordult elő a filmtörténet során, hogy a második rész jobb lett volna, mint az első. Hogy két eltérő műfajú, de tipikusan amerikai filmet említsek: a Rambo 2. az előző rész drámájából hullagyártó tucatakciófilmet csinált; az Ideglelés 2. pedig – noha talán félelmetesebb az elsőnél – túlontúl didaktikusra sikeredett. Előre félek a Mátrix folytatásától, tekintve, hogy az első rész sikere után az illetékesek bejelentették, nemcsak a második, a harmadik részt is elkészítik.

Az Amerikai pite című kasszasiker második része is a gyenge folytatások közé sorolható. A néző a vetítés végén eldobja a kóláspoharat, s a moziból kifelé menet reméli, hogy a harmadik részt az alkotók már nem készítik el. ĺgy is elég sokat kaszáltak már a filmszakmában – éppen a biztos közönség miatt – stabil befutónak számító tinivígjátékokon. A Cool túra című road-movie néhány főiskolás ifjonc több száz/több ezer (?) mérföldes ámokfutásával kacagtatott; az Amerikai pite első része a szüzességüket elveszteni kívánó, végzős középiskolás srácok (nemcsak lelki) életébe engedett betekintést; a nem amerikai, de/éppen ezért nagyon provokatív Hangyák a gatyában még ennél is lejjebb vitte a korhatárt, hősei 15 éves kamaszok voltak, a francia változaté, a Rózsatövisé pedig 13-14 évesek (A sors iróniája, hogy a 16 éves korhatár miatt éppen ők nem láthatták a filmet.) A katasztrofálisra sikeredett Vadkanokat most hagyjuk...

Az Amerikai pite második részét megelőző várakozásnál csak az előkészítő reklámkampány volt nagyobb. „A srácok már elvesztették a szüzességüket, a szex utáni vágyukat nem...” – hirdette a reklámszlogen. Ugyan ki az, aki szombat délutáni könnyed szórakozást keresve ellenállna ilyen invitálásnak. Azonban az esetleg valami többre is vágyó néző csalódni fog, ugyanis ez a film tényleg csak a szexről szól. Míg az első résznek volt valami félszegen kamaszos bája, addig itt már csak az a tét, ki hány skalpot tud begyűjteni. Hőseink – Kevin, Oz, Jim, Finch-Kulagép, s persze a király: Stifler – ezúttal elsős főiskolásként, a kisvároshoz közeli tó partján csetlenek-botlanak, s akár egymással is csókolóznak, hogy leszbikus csajokat szedjenek fel. Az előző részben fogalommá lett „Stifler fergeteges záróbulija” most Stifler fergeteges nyitóbulija, ahol a változatosság kedvéért az erkélyről levizelik Stiflert, akinek már – hogy finoman szóljak – az első részben is akadtak kacagtató gondjai a testváladékokkal. A mozi közönségét katartikus, zsigeri röhögés rázza meg, viszont ezután a film „leül”, s a továbbiakban egy-egy tényleg fergetegesen jó poén után 10-15 percnyi üresjárat következik. A poénok élét tompítja, hogy szinte valamennyi ismerős az első részből, a film szinte semmi nóvumot nem produkál, még a zárókép is Kulagépnek és Stifler mamájának „alakítása”, biliárdasztal helyett ezúttal egy Mercedesben. Ha a rendező, J. B. Rogers szándékosan koppintotta ilyen mértékben az első részt, a szándékosság nem jön át kellő mértékben, ha „véletlenül” sikeredett a saját műfaján belül is ilyen gyérre, az kellemetlen.

Azonban igazságtalanok lennénk, ha a pozitívumokra nem mutatnánk rá. Ilyen pozitívum például, hogy az első rész némelyik jelenetébe belógó(!) felső mikrofont most kivágták, s a film zenéjét is sokkal húzósabbra csinálták.