Radikális változások az Eurovíziós Dalfesztiválon

ff

Jövőre már azokból az országokból is lehet szavazni az Eurovíziós Dalfesztivál versenyzőire, amelyek nem vesznek részt a versenyben. Azaz akár mi is befolyásolhatjuk a végeredményt. 

A szervezők közleménye szerint „a világ többi része” által leadott szavazatok erősítik a közönség befolyását a verseny végeredményére, és egyúttal abban is segítenek, hogy globálisabbá tegyék a műsort, amelynek tavalyi nézettsége több mint 160 milliós volt.

A tévénézők egy biztonságos online platformon adhatják majd le szavazataikat. Azoknak az országoknak a listáját, ahonnan ezt meg lehet tenni, májusban, a verseny előtt hozzák nyilvánosságra. A nem induló országokból érkező szavazatokat összevonják, hogy az elődöntőben, valamint a döntőben is olyan súlyú pontokat lehessen szerezni velük, mint egy résztvevő országból.

A 2023-as Eurovíziós Dalfesztivál más okból is különleges lesz, mivel a szervezők döntése alapján Liverpoolban rendezik meg – az idei győztes, Ukrajna képviseletében. A szabályzat szerint mindig a győztes országnak jár a következő dalverseny lebonyolításának joga. Az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) azonban az ukrajnai háború miatt biztonsági okokból átengedte a házigazda jogát az idei második helyezett Nagy-Britanniának.

A szervezők egyúttal azt is bejelentették, hogy a szavazás az elődöntőkben is változik: az induló országok versenyzőinek továbbjutásáról kizárólag a tévénézők döntenek majd. Eddig a nézők és a nemzeti szakértői zsűrik kombinált szavazata döntött ebben a fázisban.A döntőben aztán ismét szerepet kapnak a zsűrik, hiszen a globális közönség és a döntnökök összesített szavazata dönt majd a győztest illetően. Az EBU szerint a szabályok megváltoztatásával a verseny integritását is védik, mivel a 2022-es Eurovíziós Dalfesztiválon hat ország eredményei szabálytalanul alakultak ki. Ez alaposan megtépázta a szervezők tekintélyét, akik sokáig semmilyen magyarázattal nem tudtak előrukkolni, később pedig csupán annyit közöltek, hogy váratlan technikai gondok merültek fel a szavazatszámlálásnál.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?