Polanski-ügy - Decemberben bírósági meghallgatás Los Angelesben

Los Angeles |

<p>Roman Polanski Svájcban őrizetben tartott Oscar-díjas rendező ügyvédjeinek decemberben meg kell jelenniük a Los Angeles-i fellebbviteli bíróságon a művész Amerikában zajló ügyében - számolt be a The New York Times.</p>

A szexuális bűncselekménnyel vádolt rendező ügyében december 10-re tűzték ki a meghallgatást. Polanski még tavaly év végén kérte az ellene folyó eljárás megszüntetését, a keresetet azonban az ügyben eljáró bíró arra hivatkozva utasította el májusban, hogy a művész nem jelent meg a bíróság előtt. Az ügyvédek fellebbezést nyújtottak be. A keresetben Polanski az 1978-as eset eljárási hibáira hivatkozva kérte az ügy semmissé tételét.

A 76 éves Roman Polanskit szeptemberben végén vették őrizetbe a zürichi repülőtéren egy több mint harminc évvel ezelőtti szexuális bűncselekmény miatt. Szabadlábra helyezési kérelmét azóta többször elutasították a svájci bíróságok.

Az Egyesült Államok 1977 óta akarja felelősségre vonni Polanskit, aki az ellene felhozott vádak szerint alkohollal és kábítószerrel kínált egy akkor 13 éves lányt, majd szexuális kapcsolatot létesített vele. A rendező 1978-ban megszökött az Egyesült Államokból, ahol liliomtiprás miatt börtönbüntetés várt volna rá. Azóta Franciaországban élt, és kerülte az olyan országokat, amelyeknek kiadatási egyezménye van Amerikával.

Az Egyesült Államok múlt héten kérvényezte a rendező kiadatását, ami ellen Polanski fellebbezéssel élhet. Ebben az esetben hosszan elhúzódó jogi huzavonára lehet számítani. Az amerikai hatóságok által jegyzett hivatalos kérelemben foglaltak szerint a rendezőre legfeljebb kétéves börtönbüntetés várna.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?