Pokolfajzat

Az az igazság, hogy kezdek kiábrándulni az új amerikai filmekből. Amikor legutóbb azt írtam, hogy hébe-hóba meg lehet nézni egy-két képregény-adaptációt, még nem hittem, hogy a ritkaságból hagyomány lesz. Mintha átszakadt volna a gát, úgy zúdul ránk az amerikai filmesített képregénykultúra. A Superman, a Denevérember (Batman), a Pókember (Spiderman) és a Fenegyerek (Daredevill) után nem nagyon hittem, hogy akad még képregényhős, amellyel a filmesek becserkészik a mozikat és a szerencsétlen nézőket. De amint megjelent a hazai mozivásznakon a Pokolfajzat (Hellboy), azonnal utánanéztem a világhálón, hogy ki mindenkit lehetne még Amerikából átmenteni a képregényhősökben szegény Európába. Rémülettel tölt el a gondolat, hogy a gall Asterix és Obelix mellé még számos olyan szuperhőst importálhatunk, akikről majdnem semmit sem tudunk. Pedig az amerikai alapkultúrához sajnos hozzátartoznak.

De térjünk vissza a legújabb képregényhőshöz, a Pokolfajzathoz. Mindjárt az elején egy jó és egy rossz hírem van. A jó hír a képregényrajongóknak szól: ez a film a képregény filmesített változata. A leghűbb másolata. Szerintem nem is kellett forgatókönyvvázlatokat csinálni, elég volt kinyitni Mike Mignola 1993-tól megjelenő képregénysorozatát. A rossz hír az érett mozilátogatók számára: enynyi badarságot – majdhogynem hülyeséget – már nagyon nehéz lesz megemészteni.

Kezdjük mindjárt az elején: a Pokolfajzat a II. világháborúban jött a világra, szellemi szülőatyja nem más, mint Hitler, aki híres volt okkultizmusáról. Gyakorlati szülőanyja(!) Raszputyin. Az az orosz Raszputyin, akit annak idején 1916-ban – azon kívül, hogy megmérgeztek, lelőttek, vízbe fojtottak, bottal agyonvertek és megkéseltek – még kasztráltak is. Ez azonban teljesen érdektelen, ha a forgatókönyvíró amerikai. A Rossz az Rossz, legyen bár halott vagy sem. Szóval annak idején nekik sikeredett (félre)teremteni a sziklakezű, patás, kosszarvú kis sátánfattyat. Ebből a pokolszerzetből a győztes amerikaiak – ki más, ha nem ők – titkos ügynököt faragtak. Ő és az „egyszerű halandó” Myers ügynök, valamint emberfeletti képességekkel bíró társai, a kétéltű ember vagy a tűzimádó Liz Sherman próbálják megmenteni a világot és az emberiséget. Ez a furcsa szövetség a már nem is tudom hányadszor felélesztett Raszputyin és a neonácik ellen harcol. Közben tanúi vagyunk az érző szívű, levágott szarvú Pokolfajzat lelki ömlengéseinek, tomboló temperamentumának és furcsa asszimilációs korszakának.

Hogy kinek mennyire fontos ez a film, azt csak a költségvetésből és az alkotógárda névsorából sejthetjük. A rendező és forgatókönyvíró Guillermo de Toro, aki utoljára a Penge 2-t jegyezte, nagyon megszerette Prágát, ugyanis ezt a várost választotta a felvételek helyszínéül, akárcsak a már említett Penge 2 számára. Ugyancsak megkedvelte a cseh Karel Rodent, aki a Blade 2-ben is játszott. Most Raszputyin szerepét kapta. A több millió dolláros költségvetés megengedte, hogy a Hellboy képregényhű alkotás legyen a maga kivitelezhetetlennek tűnő jeleneteivel és maszkjaival. A főszereplő a maszk alatt is jól alakító Ron Perlman, akit nagyon régen A rózsa nevében, most pedig a Betolakodó: Feltámadás című filmekben láthattunk. Mellette olyan színészek jelennek meg, mint a kezdő Rupert Evans (Myers ügynök), Selma Blair (Liz), John Hurt (Bruttenholm professzor). A gótikus horrorfilm-elemekkel kevert képregény-adaptáció nehezen sorolható a tudományos-fantasztikus alkotások közé, a történet inkább gyermekdeden nevetséges, mint fantasztikus. A tudományosságról meg szó sem lehet.

Mindezek ellenére az amerikai filmkritika egy része hangos ovációval fogadta az alkotást (most nem firtatom, hogy ők milyen filmeken nevelkedhettek), az európai kritikusoknak meg csak annyira telt, hogy összevetették az eddigi képregény-adaptációkkal, és arra jutottak, hogy ez egy klasszikusan felépített, megfilmesített képregény a sok közül.

Mindent összevetve csak azt tudom mondani, hogy kezdek megcsömörleni ettől a sok emberfeletti – sokszor nem is emberi – amerikai fantáziahőstől. Azt meg már rég nem firtatom, hogy milyen is lehet az Államokban a történelemoktatás szintje, ha az utóbbi időben ennyi áltörténelmi zagyvasággal képesek etetni a nézőket. A Pokolfajzat egy valódi szellemi korcsfilm. Ahogy azt nálunk mondják, pihentagyúk szüleménye. Megvagyok nélküle is.