Pilsenbe utazik A revizor

<div>Kabaré? Vásári komédia? Karnevál? Bodó Viktor nagy sikerű vígszínházi rendezése, A revizor lehet akár abszurd történelmi blődli is, vagy a mai magyar viszonyokra utaló társadalmi parabola. Egy biztos: izgalmas házasság Eszenyi Enikő társulata és a rendező által vezetett Szputnyik Hajózási Társaság között.</div><div>&nbsp;</div>

„Köszönöm a bizalmat, kedves barátaim! Újabb csodálatos négy év vár ránk!” – hirdeti a gogoli plakát, a vidéki kisváros polgármesterének öltönyös portréjával. Ő a darab egyik főszereplője. A polgármester (Hegedűs D. Géza), aki pontosan tudja, hol kell nyalni és hol taposni, s mivel ő a történetben a legnagyobb csaló, a hamiskártyások között a generalisszimusz, maga a megtestesült moral insanity. Hlesztakov, a stiklik, a csalások és korrupciók sűrűjébe érkező csóró, az idegen hivatalnok, a piti kis szélhámos, akit ellenőrnek néznek, megvesztegetnek és lekenyereznek: Lengyel Tamás. „Ha egy társulatban előkerül A revizor, akkor az idősebb színészek a polgármester, a fiatalabbak pedig Hlesztakov szerepére vágynak – vélekedik az előadás álrevizora. – S ha ez még párosul egy olyan helyzettel, amelyet Bodó Viktor teremt meg a színpadon és a társulatban, akkor az rendkívüli színházi szituáció. Viktor ugyanis a nyitott, szabad színház képviselője. A szöveget, a darabot nagyon erős alapanyagnak tekinti, de képtelen kiszakadni a mai világból. Orra van a groteszkre. Kiszínezi a művet a saját gondolataival és a színészek egyéniségével. S bár nagyon határozott elképzelése van a darabról, olyan szabadságot és teret enged a színészeknek, hogy az ember nem azt érzi, dolgozik, hanem mintha egy zárt térben a legjobb barátaival játszana.” Színész és rendező barátsága régi keletű. Egy tévéfilm szereplőválogatásán találkoztak először, tizenhárom éves korukban. „Lajko Lakatos József rendezte a filmet, de sem Viktor, sem én nem kaptunk szerepet benne. Mindketten bekerültünk viszont a rendező által vezetett Harlekin Gyermekszínpad előadásaiba. Három–négy évet töltöttünk a társulatban, Viktor már akkor is szenvedélyes, vehemens, sziporkázó humorú fiú volt, ugyanúgy össze tudta fogni a társaságot, mint most, rendezőként a Vígszínházban. Ő volt a csapat motorja, generálta az eseményeket. Ha rendez, most is rengeteg ötletet dob fel a színpadra. Amíg megvalósítjuk, gyakoroljuk, a háttérbe húzódik, aztán újra hozza a maga elképzeléseit, ambícióit, és ismét elfoglalja a vezető pozíciót. Okosan, nagyon jó ösztönnel érzékeli, mikor kell neki előtérbe lépnie és mikor visszavonulnia.” Szakmailag nagyon megbecsült előadás A revizor, a nézők is végig szórakoznak rajta. Lengyel Tamás pedig pályája egyik fontos állomásának tekinti Hlesztakov alakját. „Közhely, tudom, de mindig azok a jó figurák, amelyek változnak a darab során. Hlesztakov pedig nagyon sokat változik. Ha csak a külcsínt nézzük: van egy szakadt, igazán rossz állapotban levő ember, aki lélekben teljesen elhagyatott, törődött, kiszolgáltatott a világnak. Pénz, szeretet, megbecsülés semmi. Nyilván ő juttatta magát ilyen helyzetbe, de a végén hatalommal, gazdagsággal bír. Ennek a felismerését kell eljátszani. Először azt, hogy nem érted, mi történik veled, rajtakapnak, elvisznek, börtönbe zárnak, megbüntetnek. Majd azt, hogy talán álmodom ezt a helyzetet, ez nem lehet igaz, az éhségtől hallucinációim vannak, miért történik velem mindez, lehet, hogy összetévesztenek valakivel. De lehet, hogy mégsem, tehát ennek a bizonyosságát is meg kell mutatni. Majd hirtelen felfénylik a kapzsiság, hogy mindent bepótolok, amit eddig elmulasztottam. A végén pedig jöhet a felismerés, hogy totál hülyék, akik körbevesznek, és meg is érdemlik, hogy megbüntessem őket. Ezt mind nagyszerű eljátszani.” A januári bemutató idején többen kampányszínháznak nevezték Bodó Viktor rendezését. Nem kapott meghívást a Pécsi Országos Színházi Találkozóra sem, pedig ahogy Lengyel Tamás mondja: „A legérdekesebb ebben az előadásban az, hogy igazából nem politizál. Azokra a groteszk jelenségekre hívja fel a figyelmet, amelyek mellett nem mehetünk el anélkül, hogy ne mosolyognánk. A hatalom iránti megfelelési vágyból próbál abszurdot csinálni. Állást nem foglal. Sem az egyik, sem a másik oldalon.” A Vígszínház és a Szputnyik Hajózási Társaság produkciója szerdán mutatkozik be Közép-Európa egyik legrangosabb seregszemléjén, a holnap kezdődő Pilseni Nemzetközi Színházi Fesztiválon.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?