Péter bácsi hegedűje

Talán egy haramiáról sem maradt fenn annyi csárdabeli történet, mint Vidrócki Marciról. A betyár szerette a bort, a mulatozást, meg a nőket. A róla szóló legendák szerint csaknem minden faluban tartott szeretőt. Pedig akik ismerték, azt mondták róla, nem volt szép ember. Alacsony termetű, a válla széles, a nyaka meg hosszú volt. Arrafelé pedig úgy tartották, hogy akinek a nyaka hosszú, abból, ha aranyba öntik se lehet szép embert csinálni.

Vidróckit mégis kedvelte a fehérnép: cselédek, úri hölgyek. Igaz, Marci meg is becsülte őket, szeretőinek olyan ajándékokat adott, amilyeneket csak a leggazdagabb lovagok vásároltak az asszonyaiknak. Ijedős sem volt, mindig kijátszotta a pandúrokat, sőt sokszor meg is leckéztette őket.  
Bandájában volt egy vecseklői fiú, aki elmondta Marcinak, amit otthon hallott. A Medvesalján azt híresztelték, hetyke siheder került az ajnácskői csendőrőrsre, aki megfogadta, még a tél beálltáig elfogja Vidróckit. Azóta minden nap bejárt a vecseklői kocsmába, oda várta a betyárt.

Marci a hír hallatán csak mosolygott. Felvette a legdíszesebb ruháját, két pisztolyt szúrt a deréköve mögé, magára öltötte a kivarrott mellényét, amivel eltakarta a pisztolyokat, és elindult Vecseklőre.
Amikor a betyárvezér betoppant a kocsmába, a pandúr már ott ült a sarokban az asztal mellett, puskáját térdéhez támasztva figyelte, ki lép be a mulatóba.

Vidróckit soha nem látta, így nem is ismerhette. Marcona képű haramiának gondolta, akinek gyűrött, koszos a ruhája, a csizmája sáros és kopott. Mivel Marci csinosan volt öltözve, ruhája kimosva, kivasalva, göndör haja megfésülve, a pandúr nem fogott gyanút. Pedig, ha egy kicsit is sejtette volna, ki áll vele szemben, nem méregette volna alakját lenézően. Holmi ficsúrnak vélte, aki ha őt meglátja a puskával, gyorsan megissza borát, és sietve távozik a kocsmából.

Nem úgy történt. Vidrócki a kocsmároshoz lépett és egy meszely* bort kért. Miután kifizette italát, fogta a poharat, és arra az asztalra tette, amelynél a pandúr üldögélt. A csendőr rosszat sejtve a puskája után kapott, de elkésett. Marci villámgyorsan előrántotta a pisztolyát, másik kezével megragadta a pandúr puskáját és azt mondta:

– Úgy hallottam, el akarsz fogni. Eljöttem, itt vagyok, fogj el, ha tudsz.  

A csendőr magasba emelte mind a két kezét és könyörögni kezdett.

– A puskámat és a lovamat viheted, csak az életemet hagyd meg!

– Nem kell nekem a te hitvány életed, a lovadat és a puskádat meg akkor is elveszem, ha nem adod. Arról a szándékodról pedig végleg tegyél le, hogy engem elfogsz – mondta Vidrócki, és útjára engedte a megszégyenített pandúrt.  
 (*magyar meszely = 4,2 dl)     

Egy jól sikerült portya után Vidrócki és bandája a Ragács-hegység egyik tágas barlangjában rejtőzött el. A betyárok vezére éppen bort töltetett a kupákba, amikor kintről emberi hangokat hallott. Szeptember volt, hideg szél fújt, övébe szúrta mindkét pisztolyát, vállára vetette báránybőrrel bélelt kabátját, és egy fa mögé húzódva figyelt. Két fiatal ballagott felfelé a hegyen, egy fiú és egy lány. Fogták egymás kezét, beszélgettek, messziről látszott rajtuk, hogy szerelmesek. Vidrócki mosolyogva lépett elő a hatalmas tölgyfa mögül és megkérdezte:
– Mi járatban vagytok erre, gyermekeim?
A fiatalok nem sejtették, hogy a haramiavezér áll előttük, azért bátran válaszoltak.  
– Vadkörtét gyűjtünk télire – mondta a fiú, és megemelte a kezében tartott üres zsákot.
– De hát az még üres – viccelődött Vidrócki.
– Mert még nem találtuk meg a badákot* termő fát – vágta rá a lány, és nyomban meg is kérdezte: – Itt a közelben van valahol badákfa?
– Nem tudom, de miért azt keresitek? – kérdezte betyár.
– Kapnánk érte pénzt. A falu kisbírója mondta, nem járunk rosszul, ha nagy szemű vadkörtével szedjük tele a zsákot. Persze, a kis szeműért is fizet, csak kevesebbet – magyarázta a fiú.
– És mire költenétek a pénzt?
– Szeretnénk egybekelni, de nincs kelengyém. Szegények vagyunk, nem telik mindenre – panaszolta a lány.
– Várjatok meg itt! – mondta Vidrócki, és eltűnt a fiatalok szeme elől. Bement a barlangba, ölbe kapta a selymet meg a vásznat, amit aznap raboltak, és odaadta a fiataloknak.
– Legyetek boldogok! – mondta, és sarkon fordult.
A két fiatal örömmel nyalábolta át az adományt, és siettek vele haza.
– Honnan van ez, lányom? – kérdezte az édesanyja, amikor meglátta a gyönyörű holmit. A lány elmesélte, hol kapták a kelengyét.
– Lányom, hamarosan megtartjuk az esküvőt, a lakodalomba hívjátok meg az ismeretlen jótevőt is.
A két fiatal ismét kiballagott a Ragács-oldalba, hogy találkozzon a kelengyét ajándékozó idegennel. Odafelé olyan hangosan cseverésztek, hogy Vidrócki már akkor meghallotta őket, amikor még messze jártak a barlangtól. A rejtekhely közelében várta őket.
– Miért csaptok ilyen lármát? – kérdezte.
– Mert téged keresünk, és gondoltuk, ha meghallasz bennünket, megint előkerülsz valahonnan – mondta a lány. Vidrócki mosolyogva kérdezte:
– És miért kerestek?
– Hogy meghívjunk a lakodalmunkba – mondták szinte egyszerre.
– Ott leszek – vágta rá a betyár –, de ne híreszteljétek el, hogy erdőlakót is hívtatok.
Elérkezett a lakodalom napja, a násznép már javában mulatott, amikor Vidrócki megérkezett. A kisbíró kissé becsiccsentve járta a csárdást, a cigánybanda előtt táncolt, amikor Vidrócki egy fényes tallért nyomott a prímás kezébe. A kisbíró irigy ember volt, ráadásul még büszke is, nyomban ő is adott pénzt a zenészeknek.
Elérkezett a menyasszonytánc ideje, Vidrócki, mielőtt felkérte volna táncolni a menyasszonyt, fél marék tallért szórt a kendővel letakart fatányérba. A kisbíró hallotta a sok pénz csörgését, de ezt már nem tűrhette. Kiosont a házból, lóra pattant és vágtatott Ajnácskőre a pandúrokért.
Két pandúr nyomban indult Almágyba elfogni az idegent, aki a kisbíró szerint nem lehet tisztességes ember, mert csak úgy szórja a pénzt. Csakhogy a helyi pásztoroknak feltűnt a kisbíró sürgős távozása és hazáig követték. Amikor látták, hogy ünneplőben lóra pattan és elvágtat Ajnácskő irányába, figyelmeztették a betyárt, hogy vigyázzon, mert a kisbíró rosszban sántikál. Vidróckinak azonban addigra megjött a kedve a tánchoz, nem akart távozni. Szólt a menyasszonynak, hogy hozzon szoknyát, blúzt meg kendőt az anyja holmijából.
Mire a pandúrok odaértek a betyár átöltözött és a konyhában tüsténkedett. A tűzhelyen kavargatta az ételt. A pandúrok átkutatták a házat, a portát, de a betyárt sehol nem találták. Amikor elmentek, Vidrócki női ruhában ropta a táncot hajnalig.
* badák – nagy szemű vadkörte