Ötletek vásárcsarnoka

Egy: a szlovák fővárosban kevés az úgynevezett közepes méretű kulturális rendezvényekre alkalmas helyszín. A PKO likvidálása óta ez tényleg nagy probléma, a szervezők is megmondhatják, akik gyakran provizórikus, sebtében engedélyezett megoldásokba kénytelenek belemenni. Kettő: a Pozsonyi Kulturális és Információs Központ (BKIS) által fenntartott épület állapota az utóbbi években igencsak leromlott, hiába bizonygatják, hogy rendesen karban tartják az ingatlant. Ráadásul az üres épület évente 25 ezer eurós veszteséget termel. Három: egy alulról jövő kezdeményezés jelentkezett megoldási javaslattal, tizenegy civil, akik különböző szakterületeket képviselnek (kulturális menedzser, vállalkozó, biogazda, jogász, építész, képzőművész stb.).

A reménykedés negyedik oka pedig az, hogy a civil aktivisták külföldön is tanulmányozták a hasonló kezdeményezéseket azaz a régi vásárcsarnokok újjáélesztésével keletkezett kulturális központokat. A nálunk is hasznosítható ötleteket pedig nem szégyen „lenyúlni”, főleg, ha azok kiállták az idő próbáját. Talán a leglátványosabb átalakuláson a helszinki Kaapeli nevű kulturális helyszín ment át, amely a kilencvenes évek elejéig a Nokia cégé volt, aztán városi tulajdonba került. A város pedig művészeknek, kreatív kisvállalkozóknak, kézműveseknek adta bérbe jelképes összegért. A hasonló érdeklődésű bérlők aztán összefogtak, és közösen kitaláltak egy rendhagyó programhelyszínt, alternatív színházzal, hangulatos kis kávézókkal, galériákkal. Londonban, ahol a lakosság jókora hányada „szemetet” eszik, a minőségi élelmiszerek előállítói és a biogazdálkodás lelkes hívei vettek birtokba egy lepusztult vásárcsarnokot. A Borough Market ma is elsősorban a barátságos áron kínált kistermelői élelmiszerek mekkája, de kulturális rendezvényeknek is gyakran ad otthont. A rotterdami Creative Factory egy iparnegyed kellős közepén működik, és eredetileg szerelőcsarnok volt. Amióta a kreatív civilek megkapták, népszerű alternatív művészeti helyszínként funkcionál, a fenntartási költségek egy része pedig egy konferenciaterem kiadásából származik. A magukat „vagány” vállalkozóknak tartó csúcsmenedzserek szívesen szerveznek itt céges összejöveteleket, sőt néhány nagyvállalat irodát is bérel a helyszínen, szintén „jófejségből”. És végül egy közelebbi példa: a krakkói Sukiennice, amely talán a legjobban hasonlít a pozsonyi kezdeményezés helyszínére. Ez is a városközpontban található, valaha nemzetközi hírű selyem- és bőrnagykereskedés működött ott, aztán hosszú évdizedeken át üresen állt. Ma ez a város egyik turistacsalogató látványossága, kézműves-piaccal, kávéházakkal, vendéglőkkel, múzeummal.A pozsonyi civilek által alapított Aliancia Stará Tržnica valamennyi említett kezdeményezéstől igyekezett átvenni a legjobb ötleteket, és olyan „hét nyelven beszélő” projektet nyújtott be a városvezetésnek, hogy a helyi politikusok csak ideig-óráig tudtak ellenállni. Az érvek ugyanis valóban nyomósaknak bizonyultak, az álmokhoz megvolt a pontos költségvetés, és olyan támogatók és szimpatizánsok állnak a társulás mögött, amelyek bizonyították, hogy sikeresen működtetni tudnak egy vállalkozást. Ha tehát minden jól megy, a fővárosban lesz végre egy kézműves- és dizájntermékeket, háztáji élelmiszereket kínáló csarnok, amely a helyieknek minőséget, a csallóközi termelőknek pedig kereseti lehetőséget nyújthat. A régi-új vásárcsarnok pultjai mozgathatóak lesznek, így a hétvégi piac mellett hétköznapokon az épület koncertek, vitafórumok és egyéb rendezvények helyszíne lehet. Az egyesület azt ígéri, forrásokból két év alatt összesen 240 ezer eurót fektet a rekonstrukciós munkálatokba, ezalatt a csarnok próbaüzemmódban működik majd, kevés rendezvénnyel, alkalmi vásárokkal. 2014 decemberében indulhatna be a nagyüzem, és az ezt követő időszakban már havi 10 ezres nyereséget termelne a helyszín. Ráadásul egy ideje Brüsszel is kiemelten támogatja az úgynevezett közösségfejlesztő szociális beruházásokat, és ez a projekt minden feltételüknek megfelel.