Öt hónappal elcsúsztatták A hobbit befejező részének premierjét

Los Angeles |

<p>Öt hónappal későbbre, 2014 decemberére csúsztatták A hobbit-trilógia befejező részének a premierjét.</p>

 

A halasztást Dan Fellman, a Warner Bros. filmstúdió forgalmazási főnöke jelentette be csütörtökön. Egyéb magyarázattal nem szolgált, csupán azt hangsúlyozta: örömükre szolgál, hogy az új időpont éppen úgy karácsony környékére, a nagy mozizások idejére esik, mint a trilógia első két epizódjának a bemutatója.    A hobbit: Váratlan utazás tavaly december 14-én debütált az észak-amerikai mozikban. A második rész (A hobbit: Smaug pusztasága) bemutatója idén december 13-ra esik az Egyesült Államokban és Kanadában. A harmadik, There and Back Again (Oda és vissza újra) című rész premierjét eredetileg 2014 júliusára tervezték, ám az új menetrend szerint végül december 17-én tartják meg.    A hobbit-trilógia J. R. R. Tolkien Hobbit című regénye nyomán született Peter Jackson rendezésében. Az újzélandi rendező-forgatókönyvíró-producer A Gyűrűk Ura-trilógia befejező részéért három Oscar-díjat kapott.    A hobbit első epizódja világszerte kasszasikernek bizonyult, összesen 981 millió dollárért váltottak rá jegyet a nézők. Az amerikai filmakadémia azonban csupán a technikai mezőnyben jelölte Oscar-díjaira, és végül az egy alig hete megrendezett Oscar-gáláról üres kézzel távoztak az alkotók. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?