Örök dilemmánk: kisbetű vagy nagybetű?

<p>A rovatunkhoz érkező olvasói levelek jelentős része helyesírási kérdéseket tartalmaz.</p>

Egy nyugalmazott pedagógus olvasónk írja, hogy a helyesírási szabályzat szerint a rendezvények nevét kis kezdőbetűvel kell írni, a hazai magyar nyelvű sajtóban azonban szinte kivétel nélkül nagybetűsen jelenik meg ez a névfajta, pl.: Tátika Énekverseny, Dunaszerdahelyi Kulturális Nyár, Csallóközi Vásár stb. Az alapszabályt tekintve valóban kisbetűs az írásmód, de ugyanazon szabályzat 191. pontja kimondja, hogy az intézményszerű, rendszeresen ismétlődő országos vagy nemzetközi rendezvények nevét az intézménynevekhez hasonlóan nagy kezdőbetűkkel írjuk, pl.: Budapesti Nemzetközi Vásár. Ez utóbbi szabály gyakran megtéveszti az írásgyakorlót, hiszen annak eldöntése, hogy egy rendezvény intézményi keretek között működik-e, egyáltalán nem nyelvi kérdés.

Következő olvasónk azt kérdezi, miért írjuk a magyarban másképpen az újságok, illetve a könyvek címét. A címek írásmódja aszerint alakul, hogy állandó címekről vagy egyedi címekről van-e szó. Az állandó címek azoknak a kiadványoknak – pl. újságoknak, folyóiratoknak – vagy rádió- és tévéműsoroknak a megnevezései, amelyek valamilyen időbeli rendszerességgel jelennek meg. Ezek alapvető helyesírási szabálya a nagy kezdőbetűs írásmód, ami azt jelenti, hogy a több szóból álló címekben a kötőszó (esetleg egyéb viszonyszó) kivételével minden szót nagy kezdőbetűvel kell írni, pl.: Új Szó, Irodalmi Szemle, Élet és Tudomány. Az irodalmi alkotások, a különféle tematikájú könyvek, a képzőművészeti és zenei alkotások címe azonban az egyedi címek közé tartozik. Ha ezek többszavas kifejezések, csak az első szavukat, illetve a bennük található tulajdonneveket írjuk nagybetűvel, pl.: Kincskereső kisködmön.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?