Kultúra

Omega-jubileum új lemezzel és Aréna-koncerttel

Budapest | Volt egyszer egy Vadkelet címmel új lemezzel és december 28-án a Papp László Budapest Sportarénában koncerttel ünnepli 55. születésnapját az Omega együttes. A csapat szombaton első koncertjük helyszínén, az egykori Várklubban idézte fel a múltat és beszélt a jelenről.
MTI

2017. szeptember 23. 18:32

"Itt játszott és próbált egy zenekar, amely 1962. szeptember 23-án véletlenül lett Omega. Jöttek-mentek az emberek, lubickolás volt ez az egész, boldog fiatalkor" - idézte fel Benkő László billentyűs a szombati sajtótájékoztatón. Az akkori zenekarból mellette Kóbor János énekes tagja még ma is az csapatnak, de ott volt az eseményen az ős-Omegából Kovacsics András gitáros és Varsányi István basszusgitáros is, Laux József dobos tavaly hunyt el.

Jelen volt az Omega együttes mai felállásából Molnár György gitáros és Debreczeni Ferenc dobos, valamint a zenekar mellett hosszú ideje dolgozó több zenész, köztük Szekeres Tamás gitáros és Szöllőssy Katalin basszusgitáros, illetve Trunkos András menedzser, szövegíró is.

Benkő László elmondta, hogy a Várklubban, a Műszaki Egyetem kollégiumában már játszottak egy ideje név nélkül, amikor egy alkalommal azt látták kiírva egy csomagolópapírra, hogy ma este az Omega játszik. 

"Döbbenten néztünk egymásra, megkérdeztük a portást, hogy ki vagyunk rúgva? Mire ő azt mondta, mi vagyunk az Omega, így neveztek el minket" - tette hozzá.

Néha elment a hang

Az együttesben az első öt évben játszó Kovacsics "Öcsi" arról beszélt, hogy ha 1962 előtt Kóbor "Mecky", Varsányi "Gergő" és ő nem szivárog be a zenekarba, akkor az Omega nem alakult volna meg. Molnár György "Elefánt" hozzáfűzte, hogy Öcsi varrta az Omega fellépő ruháit, Gergő pedig az első erősítőket, hangfalakat építette.

"A fiatalok a Szabad Európa Rádióban a Top 20 című műsort hallgatták, a rendszer nem tudta megakadályozni, hogy az éteren keresztül átjöjjön az üzenet. Mi, zenekarok versenyeztünk, melyikünk tudja gyorsabban műsorára tűzni az akkori híres slágereket. Néha elment a hang a rádióban, ezért egy-egy résznél nem tudtuk, mi van, improvizálnunk kellett. A rádióból levett dalok előadása alapozta meg a rockzene kialakulását a szocialista országokban" - fejtette ki Benkő László.

A billentyűs arra is kitért, hogy az Omega az elmúlt 55 évben Európában egyedül Albániában nem lépett fel, illetve a Szovjetunióban - Oroszországban aztán 2013-ban adtak koncertet óriási sikerrel.

Kóbor János az MTI-nek elmondta, hogy az Omega új albuma Németországban jelenik meg, limitált példányszámban Magyarországon is terjesztik. Vannak rajta új és régebbi dalok, és a Volt egyszer egy Vadkelet című anyag a térségben az elmúlt évtizedekben működő több fontos zenekar, így a cseh Olimpic, a lengyel SBB és a keletnémet Puhdys előtt is tiszteleg.

"Az 55 év azért nagy dolog"

"Bár nem teljesen kerek évforduló, az 55 év azért nagy dolog, tudtommal a Rolling Stoneson kívül mi vagyunk egyedül folyamatosan aktívak ilyen hosszú ideje. Eredetileg Testamentum címmel terveztünk egy új produkciót, de aztán inkább úgy döntöttünk, szóljon az új lemez kicsit arról a korszakról, amit együtt éltünk meg Kelet-Európában az elmúlt rendszerben" - fogalmazott az énekes.

A Volt egyszer egy Vadkeletre felkerült az NDK egykori sztárzenekara, a Puhdys Der Grosse Magnet című száma (közreműködik Dieter Birr énekes), a legendás lengyel SBB Dziwny jest ten swiat című dala Józef Skrzek billentyűs játékával, valamint az egykori Csehszlovákiából a több mint öt évtizede aktív Olimpic Jasná zprávája Petr Janda gitáros-énekessel. Az Omega testvérzenekara, a német Scorpions előtt tiszteleg a Still Loving You feldolgozása és a Gyöngyhajú lány angol nyelvű verziója, a White Dove.

A lemezanyagon szerepel az 1956-os forradalom hatvanadik évfordulójára tavaly megjelentetett Omega-kislemez két dala, az Ötvenhatos lány és a Radio Luxembourg. Szerepel rajta a harminc évvel ezelőtti Babylon angol nyelvű változata, az 1976-os film, a Kenguru egyik zeneszáma, a Never Feel Shame, a korábban már szintén publikált Tomorrow, illetve három vadonatúj szerzemény, az Immigrant, a Good Morning America és a Don't Think About the Fire.

"December 28-án az Arénában azt tervezzük, hogy a lemezen játszó külföldi közreműködők is velünk lesznek" - mondta Kóbor János az MTI-nek. Az Omegában 1967-től basszusgitározó Mihály Tamás, aki legutóbb 2014-ben lépett színpadra a zenekarral, nem volt ott a sajtótájékoztatón, és nem szerepel a lemezen sem.

Az Omega minden idők egyik legsikeresebb magyar rockzenekara. A hatvanas évek második felében első közép-kelet-európai zenekarként turnézhatott az Egyesült Királyságban. Az együttes világszerte több mint 50 millió albumot adott el, ebből csak az 1977-ben megjelent Time Robber (Időrabló) című angol nyelvű lemez 1 millió példányban fogyott. Itthon eddig tizenhét stúdiólemez mellett több válogatás, koncertalbum és DVD jelent meg.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Önnek ajánljuk
Az új rimaszombati kórház látványterve (BBSK-felvétel)

Teljesen megújulhat a rimaszombati kórház

Pozsony

Több százezer eurós büntetést kaphat az Arriva

építőanyag

Jövőre az ideinél is drágábban építkezhetünk

komárom

Komárom – Nem veszi meg a volt poliklinika épületét a szlovák állam

közgyűlés

Miért menekülnek a városházáról az emberek?

Párkány: egyelőre nem tesztelik a hajléktalanokat

Párkány: egyelőre nem tesztelik a hajléktalanokat

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.