Októberi anziksz

1.A zöld dominál még, de fáradtnak tűnnek a lombok. Nedvesség motoz a fűben. Esőtől fényes gesztenyék várakoznak egykedvűen. Többfordulós lépcsősor visz a templomhoz. Szürke, barnásszürke kockakövek, támpillérek, mérműves ablakok, kőcsipkék, égnek támaszkodó két torony. Az egyik toronysisakon érckakas ücsörög, nem csikorog élesen. A díszes portál rejtve marad az állványzat, a csüggedt fólialepedők mögött. A főkapu, az oldalajtó zárva. Az egykori bencés kolostor kerengője befogad, a csúcsívek alatt csúcsra jár a jókedv. Az épület felújítás alatt, friss vakolatszag, léptek visszhangja gomolyog. Az építésvezető a refectoriumban a látogatóközpont, konferenciaterem tervén töpreng, nem örül a zavarásnak. Az apátság várkapuján libben a szűzanya különös-kék köpenye. Egy szent nevét locsogja a patak, viszi a víz a lustán hömpölygő Garamba a szétfröccsenő szótagokat.  2.A szelíden emelkedő Fő tér hagyományosan négyszögletű. Kétszintes házak keretezik három oldalról. Kissé fakó eklektika, a túlélésért küzdő szecesszió. A homlokzatok mögött néma múlt. Knapp-ház. Boros-ház. Jozefcsek-ház. Kálvin udvar. A városháza, amelyet Kossuth Lajos születésnapján avattak fel. A városi nagyszálló. Vigadó. Denk. Hotel Lev. Az egykori korzón zaklatott autók rohannak. A negyedik oldalon a huszadik század utolsó harmadának mementója, az évek óta üresen álló, szögletes tekintélyét vesztő, szánalmasan monumentális művelődési ház, mely hiába várja a véget, a szép szabadítót. Mögötte a dombra épült tanítóképző körvonalait elmaszatolja az eső. A tér burkolatán korok találkozása: a ritkásan lerakott különböző nagyságú bazaltköveket modern térkövek váltják bizarr logika szerint. Átlósan groteszk diadalívek akadályozzák a tekintet szabadságát. Fiatal gömbakácsor hivatott megteremteni valamiféle harmónia illúzióját. Esőtől elnehezült levelek zizegik a város nevét.  3.Sárga levélszőnyeg csúszkál a síkos macskaköveken. A kaptatón szaporább a lélegzet, a nedves őszillat elnehezíti a tüdőt. Az Óvárba a viccesen kanyarodó kicsi bejáraton lehet bejutni. A könyörtelen eső elől kápolnába, pincébe, kőtárba, kapualjba bújunk. A víz alattomosan beszivárog a cipő láthatatlan repedésein, a hideg felkúszik a lábszáron, borzongást küld a nyakcsigolyákig. MS mester gótikusan légies oltárképei csak másolatban. Mária és Erzsébet találkozása. Meglepetés és csalódás találkozása. Díszes kovácsoltvas keresztek dülöngélnek szomorúan a várfal tövében. A negyvennyolcas honvédszobor elszánt zászlólengetése mulatságosan ünnepélyes. A függőfolyosóról mint hatalmas pillangók, libegve ereszkednek a tarka ernyők. Az esőfüggönyt széthajtva megpillantjuk a féltett emléktáblát a felállványozott evangélikus líceum falán, majd átvágunk a Szentháromság téren, a szerelemház lakatcsokrai mellett. Egzotikus illatemlék csalogat az Arany utca felé. Selmecbánya, kopogják a macskakövek, ahogy óvatos sietséggel a közepükre lépünk, ki ne ficamodjék a boka.  4. Egy kávéházi szegleten. A kacat esztétikája. Nehezen hegedő sebek az asztal sarkán. A török mintás kárpit váratlan hasadéka egy süppedő fotel könyöklőjén. Egy szófa lankás tájai. A tapéta folyamatosan fakuló mintái. Egy elegánsan szakadó óriási parfümreklám a húszas évekből. Egy félrecsúszott horgolt terítő az oroszlánkarmos asztallábak felett. Százéves könyvek elérhetetlen magasságban. Tonettszékek dióbarna reccsenése. Esőcseppek szüntelen dobolása a tejüveg tetőn. Matt fény csorog a csillár üvegkristályain. Nem rendeltetésszerűen használt varrógépasztalkán használaton kívüli szecessziós hamutálca. Virágkosarakat tartó vaskos bronz Atlaszok bámulnak kétoldalt. Vanília, fahéj, gyömbér, cardamom, hibiszkusz, csokoládé, menta. Bécsi kávé. A pohár széléhez hajlított kacskaringós kiskanál. Rubin tea, sárga páragőz. Gondosan rakott kecses tálcák. Törékeny madarak önfeledt röpte a valószínűtlenül kék porceláncsésze falán. Titokzatos mosoly a sarokban tanyázó ázsiai lány arcán. Telefonál. Kicsi szavak gyöngyöznek szanaszét. A rózsaszín szokatlan árnyalataiban tobzódó virágcsendélet egy díszpárna gobelinjén. Árnyékok tánca a roskadozó italpult alatt. Egy fogas magánya. Dzsessz duruzsol a sarkokban. Furcsa úrhölgy biccent a foncsorozott tükörből. 5. Íróasztal. Csillog a politúr a mesterséges fényben. Csipkés cetlik szanaszét a földön. Szálkás betűkbe sűrített fájdalom. Az oroszlánbarlang riasztó csendje. Biliárdasztal. Kártyaasztal. Pipereasztal. Kalap, bársony legyező, gyöngyös szelence, fodros napernyő. Faliszekrényben könyvek, sötétkék, bíbor, szürke gerincek, szorítja, nyomja egyik a másikat. A szalonban fáradt zongora gondol lágy melódiát. Szálkás betűk futnak a falakon. A nagy mű, igen. Az alkotó rég pihen. Vörös csíkok vonszolnak a labirintusban. Az ördög komédiája. A folyosón farkasszemet néz a pátosz és az irónia. És ott a park. Októbervégi pompa. Rőt, sárga, zöld köntösüket rázogatják a fák. Arany kezükkel intenek. Gázolunk a fanyar illatban. Suhognak a levelek. Égbe kapaszkodó férfialak fogad a park végében. Elszántan küzd az örökkévalósággal.  

N. Tóth Anikó