Novemberi lapszemle

Az irodalomtudományi folyóirat idei második számát egy elméleti munka vezeti be: Marielle Macé dolgozata (Az irodalmi esszé, szemben az idővel; Béri Etelka fordítása). A műfaj státusával kapcsolatos szövegeket legutóbb Thomka Beáta szedte össze a Korunk márciusi számában, Macé szintézisét is belefoglalva.

Ha a szerzők közt Rácz Vince nevét látjuk, biztosra vehető, hogy Szerb Antal a téma; a Partitúrában most Szerbnek a Magyar irodalomtörténet című kötetét tárgyalja (Irodalom-csatatér. A nemzeti jelleg érvénye Szerb Antal irodalomszemléletében) – s az Opus 8-ban megjelent Rácz-tanulmány is az irodalomtörténet nemzeti jellegét vizsgálja (Irodalomtörténet Verecke felől. Az irodalom metapolitikusi szerepe Szerb Antal és Németh László szemléletében).

Z. Varga Zoltán tanulmányának tárgyát jól megragadja a címe: Önéletrajzi töredék, talált szöveg, illetéktelen olvasó; magánjellegű, nem föltétlen közlésre szánt Csáth-, Füst Milán, Babits- és József Attila-naplók és feljegyzések vizsgálatáról van szó; még pontosabban e vizsgálatok általános-elméleti (bevezető) kérdéseiről.

A folyóiratot Dömötör Edit (címében is) terjedelmes szövegelemzése zárja: „Kezdj nyomozni, ha tetszik – milyen ügyben? –, és hagyd a detektívromantikát.” Nyomozás, építészet és dekonstrukció Tandori Dezső Nem szeretném, ha fáznál! és Vér és virághab c. regényeiben.

A Partitúra gerincét egy sok tekintetben rendkívüli összeállítás adja; ennek (e gerincnek) veleje a két háború közti szlovákiai magyar irodalom lehetne, ennél azonban a tanulmányok sokkal távolabb és közelebb tekintenek. Tóth László az idén 100 éve született Peéry Rezső élet- és pályakezdését vizsgálja (egy átfogó Peéry-monográfia keretében); az itt közölt részhez ajánlható a Fórum Társadalomtudományi Szemle idei 2. számában megjelent Tóth-tanulmány, mely e Partitúra-belinek az olvasmányelőzménye. Csehy Zoltán a Kudlák Lajos-költészethez nyújt alapvető értelmezési kiindulópontokat, Polgár Anikó a valamivel nagyobb recepciójú Urr Ida-költészethez nyújtja ugyanezt, szintén verselemzéssel. Neubauer Pál prózájának újragondolásához az utóbbi évtizedben különösen Fried István 2003-ban (a Váradban és az Irodalmi Szemlében is megjelent) tanulmánya adott ösztönzéseket; itt most N. Tóth Anikó elemzi A jóslat c. regényt, Mizser Attila pedig a Krisztus arca c. Neubauer-elbeszélést. Az összeállítást Bárczi Zsófia Nőnek lenni című tanulmánya (Szenes Piroska: Csillag a homlokán) zárja.

∗∗∗

Az Opus 8 (2. évfolyam, 5. szám) két Tőzsér-verssel és két beszélgetéssel indul. A 75 éves Tőzsér Árpádot Keserű József faggatja, a 80 éves Duba Gyulát Tóth László: mindkét szöveg eleven, élvezetes párbeszéd, sőt, önmagukon túlmutató olvasmányok: Tőzsér hozza szóba – kibillentve – az ismert Hölderlin-sort („Csak jel vagyunk, s mögötte semmi”), mely aztán az egyik Halmai Tamás-novellában köszön vissza finoman parodisztikus összefüggésben.

A Horizontok rovat egy elképesztően jó Szászi Zoltán-verset hoz (Hát ez mi), három Bettes-költeményt, s köztük a már említett Halmai-kisprózákat; ezek (A firenzei tőr; Réka; A torony) afféle megcsavart Cortázar-szövegek, „mutáns történetek” (Németh Zoltán kifejezése), rafinált uroborosz-cselekmények.

A többes számú című Irodalomtörténetek fejezet az irodalomtörténeteknek nemcsak békés egymás mellett élését, hanem sokszor egymásra vonatkoztatását is eredményezi: a már említett Rácz Vince-tanulmány és Poór Marianna tanulmánya (Szubjektum, gender, szexus. A feminizmus irodalomtörténeti koncepciói) között Dánél Mónikáé kapott helyet (Kultúraköziség mint az irodalom provokációja. Decentralizáció, dehierarchizáció, reszocializáció).

A Horizontok rovat Mizser Attila-verse (Átültetés) természetesen akkor is enigmatikus marad (prózára maradéktalanul át nem ültethető), ha az átültetést orvosi műszónak, az A-t meg a B-t pedig vércsoportnak vesszük, a többi csak sejthető – csak sejt vagyunk, s mögötte semmi. Szirmai Péter kisprózája ismét a Halmai-szövegeket hozza képbe; itt azonban különösen fontos szerephez jutnak az elidegenítő, a témától elfelé beszélő, magyarázó-kellékes szövegrészek. A sort a szokásos SF-monológ zárja (Nik Rimer mintha olvasta volna Petőfi Vasúton című versét).

Az Avatar-blokk a címbe emelt film körül forog: egy filmportré (Kaszás Dávidé), egy esszé (N. Juhász Tamásé) és két tanulmány (H. Nagy Péteré és Németh Zoltáné) kapott itt helyet.

A Palimpszesztben Sánta Szilárd tanulmánya (A brit sf boom) és két kritika olvasható; Seress Ákosé P. Müller Péter tanulmánykötetéről (Hamlettől a Hamletgépig – Színházi írások) és L. Varga Péteré a Metallica zenekarról szóló tanulmánykötetről (William Irwin szerk.: Metallica és filozófia. Agysebészeti gyorstalpaló).

A lapot Nagy Csilla képzőművészeti alkotásai illusztrálják. Opus-mellékletként Peron címmel fiatal írók művei láthatók-olvashatók; ennek szerzői: Czucz Enikő, Gyurovszky Éva, Hajtman Kornél, Horváth Bernadett, Takács Zsuzsa és Vida Nikolett. (Kenéz Borbála)