Nőnemű táj hajladozó fákkal

Dunaszerdahely. A közelmúlt-ban ünnepelte 70. születés-napját Almási Róbert festő-művész. A jubileum adta az apropóját a Tisztelet a természetnek című kiállí-tásának, mely a Kortárs Magyar Galériában március másodikáig tekinthető meg.

Borbély Károly festőművész a tárlat anyagát értékelve találóan jegyezte meg, hogy ha Almási Róbert festményein dombok húzódnak a tájban, akkor azok fekvő női aktok, ha pedig fatörzsek emelkednek benne, azok álló női aktok. Ez, vagyis a természet „női jellege”, nem mindig derül ki első látásra, ám ami azonnal feltűnik, az a derű, a fény – vagy olykor a drámai hang. A vásznakat betöltő derű, fény és kitörő életöröm Almási Róbert személyiségéből fakadnak. Úgy nyilatkozott egyszer egy művésztelepen, hogy számára a legfontosabb az életben: látni, érezni és szeretni. Nem véletlen, hogy Robert Němeček festőművész, a nagyszombati Ján Koniarek Galéria igazgatója azt mondja róla, csodálatos ember és csodálatos művész, „az egymást tisztelő szlovák és magyar képzőművészek nagykövete”, aki segít, szervez és elintéz.

Borbély Károlynak Almási Róbert alkotásairól azok az igazi értékek jutnak eszébe, amelyek ott vannak mindenkinek a lelkében. „Születésünk pillanatától gyűjtjük a különféle érzékszervi észleleteket, a látványokat színekkel, formákkal, a hangokat, az érintéseket, a mozdulatokat – mondja Borbély Károly. – Ez a mérhetetlenül sok nyersanyag ott raktározódik bennünk, a tudatalattiban. A világnak a szépsége ily módon ott van mindenkiben. Vannak szerencsés emberek, akik ezeket a szépségeket a felszínre tudják hozni, bele tudják varázsolni valamilyen anyagba. A festőnél ez a képesség a szívben és az ujjbegyekben dől el. Az ujjbegyeknek valamiféle külön életük-lelkületük van, ki tudják válogatni az élet eseményiből, a rengeteg sok elraktározott látványból azokat a szépségeket, amelyek egy átélt, megélt valóság koncentrált lényegét tükrözik. A dunaszerdahelyi kiállítás képeinek a színeiben benne látom azokat az állomásokat, amelyeket Almási Róbert megélt: látok átélt nyarakat, őszöket. Olyan színek, zöldek, kékek, a természet elemein megcsillanó olyan fényszilánkok villannak elő a megélt élményekből, amelyeket szóban nem lehet elmesélni. A néző pedig a saját lelkében elraktározott élmények között talál olyanokat, amelyek rímelnek a vásznakon láthatókra.”

Almási Róbert kis- és nagyméretű festményei a derűt vagy a drámai erőt kifejező, karakteres színek szőttesei, melyeken tárgyként a leggyakrabban a természet és az abba szinte elvesző látványként belekomponált figurák (döntően nők, esetenként lovak) organikus egysége jelenik meg. Ha a művész a figurát, vagyis a női alakot a természettel egymásra vetítve (szerves eggyé összemosva) horizontálisan ábrázolja, akkor az az élet, a természet gerinceként – mint dombvonulat – jelenik meg, ha vertikálisan jeleníti meg az alakot, akkor pedig kapocsként – mint hajladozó fa – húzódik földi és égi között. Bármilyen megjelenítéssel van is jelen a figura a képmezőben, mindenképpen az élet esszenciáját hordozza magában a megújulás, a születés és az újrateremtődés folytonosságával.

A táj elmúló és megújuló jellege adja az Almási-festmények dinamikáját és feszülő, robbanó erejét – egyetlen terebélyes fa színvilágában bele tudja tömöríteni az ősz elfogyó vagy a tavasz kibomló energiáit, pedig alapvetően csak foltoz a színekkel, s a színelfolyásokat egy ritmikus, hullámzó fekete vonalhálóval fogja össze. Almási épít és formáz is színekből: egymásra rak vagy barázdál, recéz festékrétegeket, ezzel a közel és távol ellentétéből fakadó dinamikát érzékelteti. Mozgalmasságot teremt képosztással is – mozaikepizódokból rak össze freskót, különösen azokon a képeken, amelyeken valamilyen eseményt elevenít fel, például tengerparti élményt. De előfordul az is, hogy több képelemből rak össze egy mesét. A tájkép függőleges hármas felosztását többféleképpen valósítja meg (ez is a dinamika forrása). Néhány esetben úgy oldja meg – optikai csalódást keltve –, hogy a képmezőt alulról vagy felülről, esetleg innen is, onnan is elfordítja befelé, csonka háromszög formájú felületként. Ily módon három szint, három különálló tartalmat hordozó látvány montírozódik látképpé. Almási dolgozik töredezett osztással is, ezzel leginkább a széteső álomképeket tudja megjeleníteni.

Almási Róbert művészetére erősen jellemző az absztrakt ábrázolás. Még ha élesen figurális vagy elmosott kontúrú alakos képeket fest is, a figuratörzs – amely a legtöbbször szoborszerű, megnyújtott és gótikusan ívelt – absztrakt felületként önálló üzenethordozó. A tájelemek is megjelennek szétroncsolt foltokként és nyalábokként: ennek egyik megkapó példája a Szomorú fák miniatűr sorozat, amelyen a barna szín árnyalatainak szétforgácsolt mintázata idézi fel a pusztuló fákat, drámai hangon.