Nem vár el senkitől semmit

Ami viszont ugyanilyen fontos számára: Dunaújváros mellett Budapesten is megtalálják a színpadi szerepek. A Nemzeti Színház Egri csillagok című előadásában továbbra is játssza vendégként Bolyky Tamást, legfrissebb szerepe pedig a PopUp Produkcióhoz köti, amely Varga Lóránt Egykutya című darabját mutatta be nemrég.

„Furcsa egybeesés: a koronavírus-járvány első hulláma akkor kezdődött, amikor bemutattuk az Egykutyát. Mind a mai napig nagy szívfájdalma a csapatnak, hogy a jól sikerült premier után az összes előadást le kellett mondanunk. Azóta szerencsére ismét fut az előadás, már a Duna-kanyart is megjártuk vele, az esztergomi Várszínházban is láthatta a közönség. De azután, hogy bemutattuk, minden leállt. A többi előadás is, amelyben játszom. Nem sokkal később a Barátok közt forgatása is. Ami maradt nekem, az a saját szerevezésű, önálló életű kis stúdióm, ahol pótolván a helyzetből fakadó anyagi hiányt, szépen túl is vállaltam magam. Gyakorlatilag az egész karantént a hangstúdióban töltöttem. Miután enyhült a helyzet, és a Főnix madárhoz hasonlóan kezdett újraéledni a színház, előbb Skype-on zajlott köztünk a munka, a szövegösszemondás, s csak azt követően kezdődtek el a színpadi próbák. Nagyon szigorú protokoll mellett pedig a sorozat forgatása is folytatódott. Ami külön izgalmassá tette a filmezést: minden jelenetből kihúzták a kézfogást, az ölelést, a búcsúzkodást, a csókot. A felvételek során igyekeztek úgy dolgozni velünk, hogy minél távolabb álljunk egymástól, majd trükkösen úgy használták a képeket, hogy a néző számára úgy tűnik, egészen közel állunk egymáshoz. Voltaképpen át kellett értékelni, felül kellett írni minden korábbi, már megszokott gesztust, az érzelmi megnyilvánulások új formáját kellett megtalálnunk. Valló Péter rendező úr állítása szerint a színész olyan, mint a víz. Nem kell félteni, valahol mindig befolyik. Pontos észrevétel. A színész minden helyzetben megtalálja azt az eszközrendszert, ami az adott helyzetben kivitelezhető és érvényes. Nagyon sok levegőbe dobott puszi volt. Olyan gondolatokat illesztettünk bizonyos szituációk mögé, hogy azok érvényessé tették például azt, hogy búcsúzáskor nem nyújtottam a kezemet, mert úgy tettem, mintha hirtelen sietős lenne a dolgom. Vagy, mert éppen bevásárlásból jöttem. A stáb is meg a színészek is nagyon kreatívan viszonyultak ezekhez a dolgokhoz. Visszanézve azokat a részeket, amelyeket a legdurvább megszorítások alatt forgattunk, meg nem mondtam volna, hogy ott bármilyen korlátozás érvényben volt. Nem is éreztem magam satuban a játék során. Számomra, számunkra kifejezetten izgalmas volt ez így. A színművészeti egyetem első évében állítottak bennünket hasonló feladatok elé, amikor mindenféle akadályt kellett leküzdenünk. Volt olyan etűdünk például, hogy nem volt szabad megszólalnunk, a nézőnek viszont értenie kellett, hogy milyen belső párbeszéd zajlik köztünk. Itt most nem érhettünk egymáshoz. Nem üdvözölhettük egymást hagyományos módon. Valahogy mégis bele kellett csempészni a gesztusokba a szeretetet, a szerelmet, a viszontlátás örömét, az elválást, vagy épp a dühödt lelkiállapotot. Volt, hogy egyetlen tekintetbe kellett belesűríteni egy hosszabb érzelmi kitörést. A színészi eszköztár egészen új ABC-jét kellett megalkotnunk.”

Somogyi Simon, a Barátok közt bicikliszerviz-tulajdonosa „szegény lúzer”-ként indult a sorozatban, ma viszont már a történések egyik mozgatórugója. Varga Lóránt darabjában, az Egykutyában, amelynek az V. kerületi HPS Kultszalon adott otthont, a politikai kapcsolataival büszkélkedő, kőgazdag Hondát alakítja. Hét év után találkozik négy egykori egyetemista-kollégista. Egyikük összehívja őket egy lakásba, és ott derül ki, hol tartanak az életben.

„Nagyon decensen kezeli a közönség, hogy lát a Barátok köztben. Semmiféle morajlást nem hallok a nézőtérről, amikor megjelenek a színpadon. Előadás után néhányan mindig odajönnek hozzám, és csak úgy mellekésen megjegyzik, hogy látnak a sorozatban, majd gratulálnak a szereplésemhez. Szóval egészen finoman zajlik a közönséggel való civil találkozásom.”

Komáromban két darabban biztosan láthatják a nézők az új évadban. A padlásban és a Kabaréban. 

„Új szerepre, az igazgatóváltás óta, nem kaptam felkérését. Találkoztam néhány otthoni kollégámmal, akik arra várnak, hogy hívják őket, mert úgy gondolják, nekik igenis ott a helyük, Komáromban. Én is szívesen megyek majd, ha hívnak, hiszen méltónak érzem magam arra, hogy a Jókai Színházban játsszak. Sőt még komárominak is érzem magam, hiszen öt évet töltöttem a társulatban, és nagyon szép lehetőségeket kaptam. De én sokkal letisztultabban és egyszerűbben gondolkodom. Ez így könnyebb is a szívemnek. Ha nem hívnak, bizonyára találtak helyettem másvalakit, hiszen mindig felbukkannak új arcok, ügyes, fiatal fiúk, akik betölthetik azt a kis űrt, amit esetleg magam után hagytam. Én mindenesetre drukkolok nekik. Nem várok el senkitől semmit, de ha szükség lesz rám, és menni tudok, boldogan megyek.”

Hogy mit tartogatnak számára a következő hónapok, egyelőre nem tudja, hiszen a járvány még mindig nem csengett le. Azt viszont igen, hogy Juliette Binoche francia színésznő és Aurélien Barrau francia asztrofizikus kezdeményezésére 200 világhírű művész (köztük Pedro Almodóvar, Robert De Niro, Cate Blanchett, Javier Bardem, Penelope Cruz, Madonna, Sting, Iggy Pop, Jane Fonda) és tudós-kutató kiadott egy felhívást, hogy „Ne térjünk vissza a »normalitáshoz« a koronavírus-járvány után, a világnak változnia kell!” Így érzi ő is, és mint mondja:

„Csak remélni tudom, hogy az emberiség megérti, hogy a koronavírus-járvány azon túl, hogy maszkot kell viselnünk, otthon kell maradnunk, és gyakran kell kezet mosnunk, sokkal komolyabb üzenetet hordoz. Komoly társadalmi átrendeződést várok ettől a helyzettől, ami az emberiség és a Föld hasznára válik. Bizakodom nagyon, hogy ezt mind többen és minél hamarabb észre fogják venni. Hogy ez a helyzet, még ha egy kicsit radikálisan is, utat fog mutatni egy jobb, tisztább, tartalmasabb élet félé.”