Nem moralizál, csak őszintén beszél

Alja Rahmanova, polgári nevén Galina Nyikolajevna Gyurjagina a cseljabinszki körzetben fekvő Kaszliban született 1898 nyarán. Orosz nemesi család sarja, apja orvos, tanulmányait 1916-ban a permi egyetem bölcsészkarán kezdi el, és a polgárháború idején, Irkutszkban fejezi be. Huszonhárom éves, amikor feleségül megy Arnulf von Hoyerhez, az orosz földön ragadt, egykori katonai fogolyhoz. Négy esztendővel később kiutasítják őket az országból. Előbb Bécsben, 1927-ben Salzburgban telepednek le. Naplóinak első kötetében Oroszország 1916 és 1920 közötti időszakát és a saját családja történetét mutatja be, a másodikban és a harmadikban pedig a formálódó szovjet állam kezdeti éveit és az ausztriai emigráció első szakaszát láttatja egy óriási tudásszomjjal megáldott fiatal nő szemével.
„Egy évvel ezelőtt Daniel Majling, a színház dramaturgja adta kezembe Rahmanova írásait – mondja Roman Polák, a Szlovák Nemzeti Színházban Orosz naplók címmel bemutatott előadás rendezője. – Izgalmas feljegyzésekben merültem el. 1916-ban lépünk be egy orvoscsalád életébe, és 1927-ig 650 oldalon követjük a történéseket. Úgy vélem, olcsó rendezői fogás lett volna a részemről, ha az írónőt alakító színésznőt kiültetem a színpad jobb vagy bal oldalára, közel a nézőkhöz, hogy előttük írja meg mindazt, ami a darab szereplői által megelevenedik a színen. Monika Potokárová az előadás elején leír két mondatot, a végén pedig felolvas hármat. Ezzel utalunk a naplóra. Az általunk létrehozott darab drámai szituációkból építkezik. Sok színész játszik benne – Božidara Turzonovová, Zuzana Fialová, Ján Koleník, Robert Roth, Daniel Fischer, Martin Šalacha és mások –, de minden figurának megvan a maga drámai íve. Ritkán történik meg a színházban, hogy a színészek közös vallomást tesznek, ez a darab erre ad nekik lehetőséget.”
Hogy mennyire volt kiforrott a fiatal Rahmanova stílusa? Roman Polák szerint megdöbbentő, milyen érett fejjel szemléli a körülötte zajló eseményeket. Az egyik oldalon még azt írja, hogy: „Ma egyest kaptam latinból”, a másikon már azzal indít, hogy: „Tegnap lelőtték a szomszédainkat.” Diákéveinek mindennapi eseményévé vált a brutalitás. „Volt nap, amikor csak öt mondatot jegyzett fel, mert úgy érezte, semmi lényeges nem történt körülötte. Egy héttel később öt oldalon ecseteli, kik látogattak el hozzájuk, és miről beszélgettek a vendégek. Az első napló anyaga is olyan gazdag, hogy abból húszrészes sorozatot lehetne forgatni. Az orosz forradalom két legismertebb regényét Bulgakov írta meg A fehér gárdában és Paszternak a Doktor Zsivágóban. Mindketten művészek voltak, akik alkotásaikkal reflektáltak a kor eseményeire. Alja Rahmanovát a körülmények kényszerítették naplóírásra. Fél év kellett hozzá, hogy összerakjuk az előadás anyagát, és két hónapos, megfeszített próbaidőszak ahhoz, hogy a nézők azt kapják, amit magamban megálmodtam. Ha minden héten remekül megírt színművet olvashatnék, azokkal foglalkoznék. De ilyen darabból kevés van. És azok közül is több konkrét színészekre íródott, vagy éppen bulvárízű, hogy bárhol a világon elő lehessen adni. A színpadi változathoz a napló első 300 oldalát használtuk fel. Sok mindent tanultunk, hallottunk, olvastunk az orosz forradalomról, de így, belelátva egy család hétköznapjaiba, mindent sokkal intenzívebben élhetünk át. Nagyon sok szereplője van a naplónak, de mi csak a legfontosabb sorsokat vettük ki, vagy több karakterből formáltunk egyet. A politika mellett természetesen az emberi kapcsolatok, a nehéz lelki állapotok, különböző szerelmi viszonyok is kidomborodnak az előadásban. Ma, amikor még sokan nem látják tisztán, mi a diktatúra, mi volt a bolsevizmus, hasznosnak látom visszatekinteni a történelembe, hogy lássuk, kiélezett helyzetekben mi nyitja meg az emberben Pandora szelencéjét.”
Tizenhetedik születésnapján, romantikus lelkű lányként kezdi el írni naplóját Alja Rahmanova, s ahogy haladunk előre az időben, úgy szól bele az életébe a történelem.
„Nehéz sors volt az övé – vélekedik a rendező. – Férjét, aki egyetemi professzor volt, elűzték Oroszországból. Alja követte őt, és Bécs egyik szegénynegyedében, egy tejcsarnokban talált állást. Ő tartotta el a családot, férjét és fiát, aki 1945-ben, a háború tüzében halt meg. A sors legnagyobb abszurditása, hogy a fiú a hitleri hadsereg katonája volt, s mivel jól beszélte édesanyja nyelvét, a keleti fronton tolmácskodott. A háború utolsó hónapjában orosz katonák végeztek vele Bécsújhely mellett. Nem sokkal később a házaspár Svájcba emigrált, ahol Alja orosz nyelven írt könyveit a férje fordította németre. A naplókat sokáig a padlásukon rejtegették, s csak 1931-ben jelentek meg. Ugyanúgy, mint pár évvel ezelőtt Esterházy Péter Mercedes Benz című darabjához, a naplókhoz sem volt könnyű megtalálni a kellő színpadi formát. És ez volt számomra a legnagyobb kihívás a munka során. Hogy miképpen kínáljunk fel a nézőknek egy olyan művet, amely tele van paradoxonnal, abszurditással, tragédiával, s mindezt szépen átszövi a humor. Engem azok a témák érdekelnek, amelyek három síkon mozognak: társadalmi, lélektani és biológiai síkon. Alja Rahmanovában az is megragadó, hogy bár elfordult a hazájától, maga mögött hagyta a családját, az emlékeit, élete végéig, kilencvenkét éves korában bekövetkezett haláláig megmaradt orosznak. Írásaiban végig őszinte volt és tárgyilagos. Nem moralizál, nem a saját nézeteit plántálja belénk, hogy ő maga mit tart jónak vagy rossznak, hanem egyszerűen csak azt írja meg, amit megélt. De tisztán és okosan ír.”