Kultúra

Nem lesz több Komáromi Szalon

Komárom | Hat év és közel hatvan rendezvény után a Komáromi Szalon szervezői bejelentették, a népszerű közéleti-kulturális beszélgetéssorozat nem folytatódik.
author
ÚJ SZÓ ONLINE

2018. január 5. 12:10

Komáromi Szalon kép
Az utolsó beszélgetések egyike Bandor Évával és Bárdos Judittal - Facebook-fotó

A Komáromi Szalon elnevezésű beszélgetéssorozat 2012. február 22-én indult, a kezdetektől Gazdag József és Sánta Szilárd szervezésében. Hat évad során közel hatvan beszélgetést szerveztek, amelyeken a legforróbb közéleti, kulturális és egyéb kérdéseket vitatták meg vitapartnerek egész sorával. "A Komáromi Szalont azért tartottuk fontosnak elindítani, mert úgy éreztük (s érezzük ma is), hogy egy olyan kor jött el éppen (az önérzetes lakájok, a házmesterek, a dilettánsok és a hierarchiatisztelők kora), amelyben a műveltség szerepe visszaszorulóban van, a »humanizmus« pedig lassan szitokszóvá válik. Ezért szerettünk volna meghonosítani errefelé is egy olyan vitakultúrát, amelyre a megérteni vágyás, a kíváncsiság és a nyitottság a jellemző" – írták a szervezők elköszönő Facebook-posztjukban.

Hadas Miklós, Hunčík Péter, Nyáry Krisztián, Szegedy-Maszák Mihály, Tari Annamária, Roman Kvasnica, Simon Attila, Esterházy Péter, Bandor Éva, Bárdos Judit – csak néhány név a Komáromi Szalon vendégeinek sorából, akikkel gyakran tabusított, kényes témákat is boncolgattak a szervezők. A beszélgetések legnagyobb része a komáromi Rév vendéglőben zajlott, általában telt ház előtt, s a szervezők minden egyes alkalommal kihangsúlyozták: egyetlen cent pályázati támogatás nélkül.

"Egy olyan közösség képe lebegett a szemünk előtt, amely gondol valamit a világról, a társadalomról, az emberi értékekről, s hittünk (és hiszünk) az olyan párbeszédben, amelyben a felek érvek egymásnak feszülésével próbálják meg a másként gondolkodókat nem legyőzni, hanem megérteni – közölték a szervezők a Facebookon, ám bizonyos folytatást is kilátásba helyeztek. – A párbeszédet – más formában – tovább folytatjuk. De most ennyire tellett az időnkből, energiánkból" – zárták bejegyzésüket.

 

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Önnek ajánljuk
matovič k

Kiderül, Matovič marad-e a pénzügyminiszter

matovič k

Matovič: Bármelyik nő alkalmasabb lenne az elnöki posztra, mint Čaputová

Orbán Viktor k

Keményebb szankciókat követelnek Magyarországgal szemben a szlovák EP-képviselők

c

Lekapcsolt lámpák és kemencék – Európa készülődik a téli energiaválságra

csehország tüntetés k

Tízezrek követelték a kormány lemondását több cseh nagyvárosban

új szó

Miről ír a csütörtöki Új Szó?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.