„Nem is kell Magyarországra mennünk!”

Fogalmam sincs, mennyire lettünk jó szomszédok az elmúlt tíz évben, mert ismerek szlovákokat, akik még nem jártak Magyarországon, de olyan győri pincért is, aki sosem volt még  a szlovák fővárosban.

A pozsonyi Liszt Intézet – amelyet sokan még mindig a Magyar Köztársaság Kulturális Intézeteként ismernek – immár tizedik allkalommal rendezte meg a Több mint szomszéd elnevezésű magyar kulturális hetet, gazdag programmal. Számomra a Nová Scénán prezentált fesztiválnyitó előadás, a Győri Balett frenetikus Anna Kareninája után a második legmaradandóbb élményt a budapesti Spinoza Színház múlt keddi előadása nyújtotta, függetlenül az utána megnyitott remek Robert Capa-fotókiállítástól.

Ennek a korszakos zseninek, a budapesti Friedmann Endrének mindössze 41 év jutott ezen a földön, mielőtt 1954-ben aknára futott vele egy kisbusz Indokínában. Máig őt tartja a szakma minden idők legjobb haditudósítójának. A nagyvilág amerikaiként és Robert Capaként ismeri, de mi tudjuk, hogy egy pesti vagányról van szó, aki ezen a jól hangzó néven adta el magát. Nagy szívtipró volt, még Ingrid Bergmann, a szépséges svéd színésznő sem tudott ellenállni neki, aki unalmas fogorvos férjét hagyta el érte. A Spinoza Színház előadása azoknak is szolgál pár meglepetéssel, akik olvasták Robert Capa önéletrajzát. Én például most tudtam csak meg, hogyan sikerült neki egyedüliként lencsevégre kapnia a fotósoktól ózdkodó Trockijt Németországban. Elcsábított egy szállodai szobalányt, aki becsempészte őt egy szekrénybe, amelyen lyukat fúrt...

A két színész, Ódor Kristóf és Grisnik Petra Czeizel Gábor rendezésében prezentált nekünk egy Robert Capáról szóló remek előadást, amelyet bárcsak többen láthattak volna. A vastaps után az úri közönség felfáradhatott a pozsonyi magyar nagykövetség emeleti termébe, ahol Robert Capa fotóiból nyílt kiállítás. Ezt is ügyesen állították össze, látható egy fotó a normandiai partraszállást megörökítő híres sorozatból, a talán legismertebb spanyol milicista halála, de a háborús hátországi hétköznapok megdöbbentő képei is. Ha a fővárosban járnak, szakítsanak időt erre a tárlatra.

Hatalmas dolog, hogy a 45 éves Karthago zenekar pénteken Pozsony-ban tartotta a másnapi Margit-szigeti nagykoncert „nem hivatalos főpróbáját”. A fellépés kémeim szerint remekül sikerült – sajnos az én estémet Alice Cooper foglalta le, skandallum, hogy az ember nem lehet egyszerre két helyen! Előttük a budapesti Operettszínház művészei prezentáltak egy újévi gálának is beillő show-műsort. Egy jótét lélek levideózta az egészet, és felrakta a YouTube-ra, úgyhogy bárki megnézheti: profizmus, tökéletesre vasalt fellépőruhák, saját zenekar, romantika és fiatalos lendület – a japánok és a helyi magyarok nagy megelégedésére.

Apropó: a pozsonyi Fő téren minden turista megfordul, aki a szlovák fővárosra kíváncsi. A messziről érkezők általában Bécsben szállnak meg, ahonnét egy napra rándulnak át Pozsonyba. Nos, ezen a hosszú hétvégén magyar zászlót láthattak a Fő téren, magyaros ételeket kóstolhattak és magyar fellépők koncertjeibe futhattak bele, köztük az örökifjú Kovács Katiba, aki szombat este csinált fergeteges hangulatot.

Számomra a vasárnapi záróprodukció volt az abszolút kedvenc, a csallóközi GolDDies, akik a múlt század 30–40-es éveibe röppentettek vissza. Lovas Tibor bandavezér a korszak professzora, mindent tud az akkori dalszerzőkről, előadókról, sőt, azt is tudja, kik zenéltek a konkrét lemezfelvételeken. Anno még igazi költők írták a dalszövegeket, így jöhettek létre az olyan finomságok, hogyaszondja: „Aki autón járni óhajt, előbb vizsgát tesz, hogy jól hajt, mert az úrvezető legyen ügyes, nem pedig egy ugrifüles, dib-dáb, mitugrász”.(Úrvezetőnek azt az egyént nevezték, aki sofőr nélkül, maga vezette gépkocsiját.). Ha a nyár folyamán lehetőségük van meghallgatni ezt a zenekart, ne habozzanak…