„Nem akartunk 30Y-wurlitzerként működni”

Csak ketten játszotok ezen a lemezen, amely számomra sokkal nyersebbnek, egyszerűbbnek, ütősebbnek tűnik, mint amilyen a 30Y bármikor is volt.Beck Zoltán: Az volt a cél, hogy ilyen legyen. Dob, gitár, ének, ezt nem tudod hova hangszerelni. Ha elkezdtük volna „kitalálni” a dalokat, elveszítették volna minden erejüket. Így van bennük valami nyers energia.Beck László: Úgy mentünk be a stúdióba, hogy pontosan tudtuk, mit akarunk játszani. Zoli beült az egyik helyiségbe, én a másikba. Nem volt semmi agyalás. Elsőre kicsit durván hangzik a lemezcím. Miért ezt választottátok?BL: Igazából nem is tudom, hogy van-e címe. Mert hát tulajdonképpen mi vagyunk a „bezzegakurvabeckek”. A bátyám meg én, meg az időszak, amikor ez a lemez megszületett. Mit magyarázzam: bezzeg ezek a kurva Beckek! Ezek ketten olyanok, mint a Pásztorok, szóval vigyázzál velük. Ha már az album születésének időszakát említetted: a 30Y lassan tizenöt éve működik, hat nagylemezzel a háta mögött. Miért éppen most adtátok ki ezt a közös lemezt?BL: Mert éppen az az alkotói motiváció fogyott el a 30Y-ból – részben mint alkotói közösségből, részben mindnyájunkból személyesen –, ami ezt a lemezt jellemzi. Ez a kérdés két-három éve aktuális a zenekar életében, azóta a 30Y lényegében megbénult. A Városember megjelenése óta nem folyt kreatív munka, nem születtek dalok. Erre mindenki megadta a saját válaszát. Az egyik válasz az volt, amit Zolival a fiam óvodája előtt mondtunk ki: hagyjuk a fenébe a zenélést, nincs már benne semmi. Aztán két héttel később a próbateremben találkoztunk.BZ: Természetes, hogy a 30Y-ból kifogyott valami. Akkor már legalább tíz éve együtt zenéltünk. Tudtuk, hogy mit hívnak az emberek 30Y-nak, és elkezdtük mi is annak látni a zenekart. Ez bénító élmény. Nem tudtunk önmagunk számára jó kérdéseket feltenni, csak olyanokat, amelyekre kész válaszaink voltak. Pedig minden alkotói munka lényege, hogy ne legyenek kész válaszaid. Nem lett volna nehéz folyamatosan reprodukálni a 30Y-élményt, arra viszont alkatilag alkalmatlanok voltunk, hogy 30Y-wurlitzerként működtessük a zenekart. Inkább időt adtunk magunknak, hogy újra fel tudjuk tenni a kérdést, kik is vagyunk. Közben Zazával is kalandozhattunk, megvalósítottuk a sráckori álmunkat. A Beckek-lemez mégsem számunkra jelentett terápiát, hanem a 30Y egészének. A Beckek nem felszámolta a 30Y-t, hanem új kérdéseket tett fel neki. A zenekar augusztus óta dalokat ír, izgalmas és új zenei kérdéseket felvető 30Y jön vissza a tavaszi klubturnéra. Visszatérve a Beckekhez. Mennyire vagytok elégedettek a végeredménnyel?BL: Amikor megkaptuk a kész anyagot, azt éreztem, hogy van egy százszázalékos lemezem. Életemben először éreztem ilyesmit. Aztán eltelt háromnegyed év, koncertezni kezdtünk. Ez alatt sok minden változott bennem. Lennének új ötleteim, de ezek már a 30Y-hoz kötődnek, ott tudjuk megvalósítani őket. Ehhez a lemezhez már nem nyúlnék.BZ: Más az alkatunk, ha én valamit lezártam, akkor azt lezártam, kész. De ha most újra felvehetnénk a lemezt, akkor kicsit kevésbé hagynám stúdiósterilnek a hangzást. Jobban meghagytam volna az élő megszólalás koszait, zajait, káoszát. De nincs okom panaszra, soha nem látott harmóniában dolgoztunk együtt Sárközi Papával és Ádival, a 30Y két tagjával, akik a lemezfelvételt végigkísérték, valamint a lemez hangmérnökével, Horváth Attilával. A 30Y alternatív zenekarként kezdte. Egyetemi klubokban játszottatok, majd a kétezres évek közepén népszerű popzenekarrá váltatok. De, ha szabad ilyet mondani, eközben a „bölcsészmentalitásotok” megmaradt. Ez működik a popiparban?BZ: A magam részéről nem tudom kikapcsolni, hogy sokat mozgok intellektuális közegben. Reflexívnek lenni nem hülyeség, érdemes kívülről is látni saját magunkat. Az az út, amelyet a 30Y-nal bejártunk, enélkül bejárhatatlan lett volna. Így tudod észrevenni, hogy a dolog másból táplálkozik, mint amikor elkezdted. Persze, képes vagyok 30Y-slágereket írni, csak ennek ne az legyen a motivációja, hogy mesterségből megcsinálom. Vagy: nem szeretnék úgy énekelni, mint „a Beck Zoli”. Minden zenekart szoktak másokhoz hasonlítani. Veletek kapcsolatban is elhangzott annyi minden, eleinte leginkább a Kispál és a Borz-hatás. Mit gondoltok az eredetiség kérdéséről a rockzenében?BL: Ez agyrém. Nekem sosem volt fontos az eredetiség. Milyen eredeti dolgot tudsz csinálni a Beatles után? A hatvanas évek után? Nem az a kérdés, hogy ki mit húz elő a tarsolyból, ennél sokkal fontosabb, hogy egy zenekar önmagában hiteles-e. Hogy elmond-e valamit, képes-e hatni a közönségre. Úgy, ahogy én kamaszként Kispálra vagy Barbaróra jártam. Nem az akkordokra figyeltem, vagy hogy mire hasonlít. Hanem arra az életérzésre, amit ezek a bandák közvetítettek. Az viszont fontos, hogy észrevegyük, egy-egy zenekar milyen hagyományt folytat. Ti milyen hagyományt folytattok?BZ: A közép-európai nagy beathagyomány ott kalapál bennünk. Konkrétan a dalaink javarésze beatdal. Ebbe belehallhatod a Bergendyt, az Illést, a Kekszet, Cseh Tamást. Mindezek modorukban, megszólalásmódjukban, attitűdjükben átütnek a zenénken. Biztosan a gyökerünknek tekinthetjük a kilencvenes évek elejének amerikai gitárzenéjét, a seattle-i szcénát. A gitár-ének vonalon, a szövegek intellektuális elemeivel pedig a britpop műfajt sem tagadhatjuk le. Ugyanakkor a zenénk nagyon távol áll a nyolcvanas évek magyar alternatív fordulatától, annál közelebb állunk a kilencvenes évekhez, például a Kispál és a Borzhoz. És amit még kihallanék a zenénkből: hogy nem vagyunk budapestiek. Pécsi zenekarként milyennek látjátok a Budapest–nem Budapest viszonyt?BZ: Ez állandó téma számunkra. Beck Zoli, a frusztrált pécsi zenész?BZ: Nem vagyok frusztrált, hála istennek. Nem nagyon.BL: Dehogynem.BZ: Különben nem lennének dalszövegek. Amikor elkezdtünk zenélni, az volt az első célunk, hogy elhagyjuk a Pécs táblát. Nem a városban akartunk népszerű zenészek lenni. Ez nagyon jó kényszer a vidéki zenekarok számára, kénytelenek gyorsan elhagyni a biztonsági zónáikat, különben nincs terük. Vagyis a lépéskényszernek vannak előnyei. Sőt, jó hatással volt ránk, hogy sokáig nem irányult ránk figyelem, békén hagytak bennünket. Fejlődhettünk. Sok zenekart viszont megbélyegez az első két budapesti koncertje, hiszen egyből reflektorfénybe kerül, miközben még azt sem tudja, mit akar.BL: Nagyon nagy szabadságot adott számunkra, hogy sokáig nem kellett kívülről szembesülnünk azzal, hogy kik vagyunk.BZ: Életünkben először 2007-ben játszottunk az A38-on, pedig akkor már túl voltunk a harmadik lemezünkön. Elővételben elment minden jegy, vagyis úgy láttuk először a hajót, hogy dugig tele volt. És nem láttam félházban, negyedházban. Nem olyan helyszín, ahol érettségi után bénáztam. De a Petőfi Csarnokban is úgy léptünk fel először, hogy előtte még a kisteremben sem volt koncertünk. Ezek sorsfordító élmények voltak. Laci, ez volt az első lemez, amelyen nemcsak vokáloztál, hanem énekeltél is. Milyen érzés volt?BL: Valójában ugyanolyan mikrofonba énekeltem, nagyjából ugyanúgy, ahogy eddig szoktam. Mármint úgy, ahogy tudok. A végén azonban ott a hangom magában, ha tetszik, szólóban. A hülye hangzóimmal, az intonációs parákkal. Szóval mégiscsak olyan hangerőarányban hallgatom magam, amilyenben amúgy az énekeseket szoktam. Egy csapásra nem lett belőlem énekes, de elégedett vagyok. Zoli, neked rengeteg mellékprojekted van. Közös estek Háy János költővel, tagja vagy a Rájátszás csapatának, amelyben ismert írók és zenészek működnek együtt. Azt viszont már kevesebben tudják, hogy két novellád megjelent a Jelenkor folyóiratban. Érdekel a prózaírás?BZ: A kisprózáimból a 30Y közreműködésével létrejött egy előadás a Bárka Színház Monodráma Fesztiválján, és tetszett az igazgatónak, a rendezőnek, a színészeknek. Örültek, hogy csavarhatnak egyet a saját színházi világukon egy kis rock’n’rollal. Én is örültem, hogy a szövegeim ilyen kontextusban is elhangzanak. Bizonyos dolgok kisprózában jönnek ki belőlem, remélem, elég erősek ahhoz, hogy nyilvánosságra kerüljenek, és nem csak az én személyem legitimálja őket. De nem vagyok prózaíró, nem készülök novelláskötetre. Nem szeretném, ha a 30Y rajongói azt hinnék, hogy szépirodalomról beszélünk, miközben olvassák az én hülyeségeimet. A Jelenkort sem árasztottam el hetvenkét szöveggel. Küldtem hármat, abból kettő megjelent. Elvégzem a magam válogatását.