Néhány napon belül lezárulnak a jelentkezések a nyitrai Közép-európai Tanulmányok Karán

Nyitra |

<p>Március 31-éig, azaz csütörtökig nyújthatják be jelentkezési lapjukat a nyitrai Közép-európai Tanulmányok Karára azok az érdeklődők, akik szeptembertől itt kívánják megkezdeni egyetemi tanulmányaikat.</p>

A multikulturalizmus és közép-európai szemléletmód jegyében működő intézmény három intézettel (Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet, Pedagógusképző Intézet, Közép-európai Nyelvek és Kultúrák Intézete) és egy tanszékkel rendelkezik (Idegenforgalmi Tanszék). A kar az 55 éves múltra visszatekintő nyitrai pedagógusképzés hagyományából táplálkozik, azonban – napjaink igényeihez mérten – tanulmányi programjainak repertoárja már túlmutat a tanárképzésen. A tanár-, tanító- és óvópedagógus szak mellett tolmács- és fordítóképzést kínál magyar nyelv és kultúra szakpárosításban, továbbá egyszakos tanulmányi programokat ajánl az érdeklődők figyelmébe: finnugor tanulmányokat, közép-európai areális tanulmányokat, szlovák‒magyar kétnyelvű ügyvitelszervezést, valamint regionális idegenforgalom programot.

A KeTK-en végzett hallgatók több területen is elhelyezkedhetnek. Az óvópedagógus, tanító- és tanárképzés végzősei óvodákban, alap- és középiskolákban, illetve egyéb nevelési-oktatási intézményekben kezdhetik meg tanári pályájukat. A közép-európai areális tanulmányok szakot végzettek a művelődés területén, kulturális és szociális intézményekben, közigazgatásban, művelődési intézmények vezetésében, könyvtárakban, szerkesztőségekben és kiadóknál helyezkedhetnek el. A tolmács- és fordítóképzés: magyar nyelv és kultúra szakpárosításban (angol vagy német vagy szlovák nyelvvel és kultúrával párosítva) tanulmányi programot végzett hallgatók tolmácsként és fordítóként, valamint nemzetközi intézmények, közigazgatási szervezetek munkatársaként érvényesülhetnek. A magyar – szlovák kétnyelvű ügyvitelszervezés tanulmányi program végzősei a két- és többnyelvű ügyvitelszervezés szaknyelvét elsajátítva ügyvitelszervezői pályán érvényesülhetnek. A finnugor tanulmányok szakot végzett hallgatók olyan munkaköröket tölthetnek be, amelyekben finn, észt, angol nyelvtudás szükséges. A regionális idegenforgalom szak végzősei az idegenforgalomban és a szállodaiparban, menedzserként vagy akár idegenvezetőként találhatják meg a jövőbeli pályájukat.

A Közép-európai Tanulmányok Kara a sokszínűség jegyében próbál minél gazdagabb tanulmányi programkínálatot összeállítani. Az érdeklődők március végéig nyújthatják be jelentkezési lapjukat az intézménybe. Bővebb információ: http://www.felvi.fss.ukf.sk/

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?