AJÁNLÓDunaszerdahely. Bíró Szabolcs, a Historium Kiadó alapítója négy évig dolgozott Non nobis, Domine című történelmi nagyregényén.
Nagyregény egy templomos lovagról
AJÁNLÓ
Dunaszerdahely. Bíró Szabolcs, a Historium Kiadó alapítója négy évig dolgozott Non nobis, Domine című történelmi nagyregényén. A terjedelmes történetet az Ulpius-ház Könyvkiadó két kötetben adta ki, a Historium Kiadó pedig a regény limitált példányszámban megjelenő, egykötetes kiadását gondozza.
Ma 18 órai kezdettel a dunaszerdahelyi Csemadok Ház nagytermében Patasi Ági beszélget a szerdzővel a regény születéséről, illetve a jövőbeni tervekről. Az est szerves részét képezi majd a különlegességeket is tartalmazó vetítés, a beszélgetést dedikálás követi. A regény főszereplője „A regény főszereplője egy árva fiú, Attila, akit kiábrándult, a szentföldi háborúkat megjárt nagybátyja magához vesz, és templomos lovagnak neveli. A fiú élete azonban jóval kalandosabban alakul, mint ahogy azt nagybátyja eltervezte számára: felfedezi a királyságot, szerelmes lesz, harcokban, illegális párbajokban, csatákban vesz részt, végül az ifjú uralkodó, Anjou Károly fogadott testvérévé és első számú udvari lovagjává válik. Az ő szemén keresztül ismerhetjük meg az Árpád-ház kihalása utáni, káoszba és anarchiába fulladó időszakot, a több mint tíz évig húzódó trónharcokat, magát a sáros, véres, levendulaillatú 14. századot” – mondja művéről a szerző. A regény első fele Attila gyermek- és kamaszkorát kíséri végig, a lovaggá válásig, második fele pedig a korszak kegyetlen, véres háborúiról, ostromairól szól, csúcspontján az 1312-es rozgonyi csatával. A fiktív szereplőkön túl számos történelmi alak bukkan fel a lapokon: Károly Róbert, Tamás érsek, Přemysl Vencel, Wittelsbach Ottó, Csák Máté, Kőszegi Iván, Werner fia László, Csák fia János, Aba Amadé és fiai, Kán László erdélyi vajda, Balassa Demeter, Nagy Aba és még sokan mások. A dunaszerdahelyieknek külön érdekesség lehet, hogy a főszereplő családja a középkori Szerdahelyről származik, és a történet második felében nem csak Buda és Visegrád kap komoly szerepet, hanem Erdély és a Csallóköz is.(k)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.