<p>A Csallóköz központjában vendégszerepelt február 4-én a Magyarock Dalszínház; a társulat Másik Lehel és Vizeli Csaba Fehérlaposok című rockoperáját vitte színpadra a Városi Művelődési Központ nagytermében. </p>
Nagy sikert aratott a Fehérlaposok
Dunaszerdahely |
A 20. század Kárpát-medencei történelmének egyik legszégyenletesebb eseményét feldolgozó mű nagy sikert aratott.
Méltán érezheti sajátjának, már-már hungarikumnak a rockopera műfaját a magyar közönség, hiszen az Isván, a király óta feledhető és kiváló dalszínházi művek sokasága látott napvilágot magyar szerzőktől. A Fehérlaposok egyértelműen ez utóbbi kategóriába sorolhatók számát gyarapítja, zenéje és szövege egyaránt ütős. A történet a (cseh)szlovákiai magyarok kitelepítését dolgozza fel, két család sorsát követve nyomon. Minden benne van, ami e történeti mozzanat sajátja volt: az elkeseredés és a bizakodás éppúgy, mint a nemzeti tragédia és a történelem hétköznapjait benépesítő kisember sorsa. Személyes drámákon keresztül szembesülünk mindazzal, amit eleink két emberöltővel ezelőtt a saját bőrükön tapasztalhattak meg egy vitatható nagyhatalmi döntés következményeképpen. Így nem feltétlenül a kiválóan megkomponált, magasan szárnyaló, balladisztikus dalbetéteknek tulajdonítható, hogy a rockopera egy-egy részlete több nézőnek könnyeket csalt a szemébe; a kitelepítések, deportálások, a teljes jogfosztottság hatása mai napig érzékelhető. A Fehérlaposokat 2011 júniusában mutatták be a komáromi Monostori erődben – azóta színházlátogatók ezreit készteti kérdések és válaszok megfogalmazására. A főbb szerepekben Dunaszerdahelyen (is) a műfaj olyan nagyágyúi tündököltek, mint Varga Miklós és Makrai Pál.Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 04.14.
Megemlékeztek a kitelepítettekről (FOTÓK)
2022. 06.28.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.