Múzeumok éjszakája, avagy turistaként Pozsonyban

A jó kedvű svájci és svéd hokiszurkolók, akik kis csapatokban sétáltak a napsütötte utcákon, nem igazán tudták, mi zajlik. Nagyjából azzal találkoztak, ami minden valamire való európai nagyvárosban hétköznapinak számít: térzenével, gyerekprogramokkal, kirakodóvásárokkal, mutatványosokkal, kiállítások szórólapjait osztogató népviseletes vagy középkori ruhákban feszítő fiatalokkal. Talán nem túlzás, hogy idén először virult ki Pozsony – és nem csak a hoki-vébének köszönhetően teltek meg a kiülős kávézók. 
Egy 3 eurós jeggyel végig lehetett járni a kiállítóhelyeket, amelyek örömmel kapcsolódnak be ebbe a kezdeményezésbe. Ilyenkor ugyanis megugrik a látogatóik száma, olyanok is betévednek, akik egyébként soha. Rengeteg pozsonyi „turistát” figyelhettünk meg, és az elcsípett beszélgetésekből kiderült, hogy legtöbben nem is a pénzt sajnálják belépőre, egyszerűen nincs idejük ilyesmire a szürke hétköznapokon. És ha már ezt a szombatot rászánták a nézelődésre, minél többet szeretnének látni. 
A Nedbalka galériában kezdtük a napot 13 órakor, mert a programfüzet azt ígérte, ünnepélyesen megnyitják ott az Esernyők utcáját. Pár éve a pozsonyiak is felfedezték ezt a másutt már megszokott díszítési módot. Itt a Mednyánszky-kiállí-tásra hivatott csalogatni a dekoráció, az esernyőkre a festő egyik tájképét nyomtatták. Ebbe még bele is nyugodnánk, hiszen a múzeumi ajándékboltokat Európa-szerte ellepik az ilyesfajta giccsek. Ám azt a néhány (szám szerint 77 darab) ernyőt nagy merészség Esernyők utcájaként hirdetni. Csalódottságunkat a Funny Fellows fellépése oszlatta el, ez a pozsonyi ragtime-zenekar a maga műfajában világszínvonalú.
A Prímási palota előtti téren Nagyszüleinek játékai címmel rendeztek foglalkozást, ahol a gyerekek olyan furcsaságokat próbálhattak ki, mint az ugróiskola, a golyózás vagy a „gumizás”, ami a rendszerváltás után teljesen eltűnt a játszóterekről és iskolaudvarokból. De nemcsak itt érezhettük magunkat öregnek. 
A Kollár tér sarkán megbúvó Dizájnmúzeumban a szocialista formatervezés remekei láthatók, köztük azok a rádiók, orsós és kazettás magnók, tárcsázós és nyomógombos telefonok, amelyek a 70–80-as években a legmenőbbeknek számítottak, a mai fiatalok viszont úgy bámulják őket, mint az ókori leleteket. Akinek van a pincében ilyesmije, ki ne dobja, mert már most sokat érhet. A muzeológusok meghívták az egykori pozsonyi Tesla gyár dizájnereit egy beszélgetésre, és a hetvenes bácsik érdekes dolgokat meséltek – például azt, hogy hiába terveztek egy csomó új terméket, sehol sem szerepelt a nevük, hiszen egy szocialista gyárban közös volt minden érdem. Természetesen nem is dizájnereknek hívták őket, úgyhogy most láthatóan élvezték ezt a besorolást. 
Részt vettünk néhány tárlatvezetésen, előadáson, és beléphettünk „titkos” helyekre is, például egy légópincébe, amely egész évben remek kiállítóhely lehetne, de másnap már be is zárták, úgyhogy nem fájdítom a szívüket a részletekkel.