Művek a természetben

Az augusztus 7-i zárórendezvényen fotódokumentáció, illetve mozgókép segítségével prezentálták az alkotásokat. A természetművé-szet (land art) lényege, hogy a művek szorosan összefonódnak a tájjal, a környezeti kontextus adja meg a súlyukat. A művészek (Aradský Richard, Csanda Máté, Ferdics Béla, Funczik Norbert, Gyenes Gábor, Kubicsek Mónika, Pálmai László, Pézman Andrea, Szőke Erika, Török Bianka és Václav Kinga) általában az adott helyszínen fellelhető természetes anyagokat használták, melyek mulandóak, lebomlanak, így maga a mű is efemer jellegű. Az idő ezáltal konkrét formában jelenik meg a műben, hiszen már az alkotás pillanatában bele van kódolva egy bizonyos élettartam. Nem az örökkévalóságnak szánják, hanem a természet ciklikus változásainak idejében létezik. Ezért rendkívül fontos a megörökítés, dokumentálás. 

Az idei IN SITU-ról egyórás filmet készített Szekeres Éva, aki a rendelkezésére álló pár napban túllépett a puszta rögzítésen. Interjúkat is készített a résztvevőkkel, akik értékes információkkal szolgálnak: megtudhattuk, honnan jött az ihlet, mi változott menet közben, amikor a természet „beleszólt” a koncepcióba, illetve mennyire elégedett az illető az eredménnyel. Néhányan egészen közel engedték magukhoz a „riportert” és ezáltal a film nézőit is. Többen performanszt kerekítettek alkotásuk köré, amely így még mélyebb nyomot hagyott a szemlélőben. 

Pézman Andrea nemrég elhunyt édesapja kerekesszékét vitte el Vajkára, és ahogy végigtolja az erdei ösvényen, olyan érzésünk van, mintha levegőzni vinné őt. Pálmai László kamerája apró nüanszokat is megörökített, például a szék fogóját simító kezet. A táborzáró kiállításon látható fotókon a kerekesszék egy stégen áll, a víz felé fordítva, mellette egy fehér székecske. Ez utóbbi Pézman Andrea kisfiáé, aki rajongott nagyapjáért, és így az egész olyan, mintha ők ketten együtt horgásznának.

A legszomorúbb alkotás után jöjjön a legvidámabb, amely nagy sikert aratott a helyszínen, Václav Kinga a vetítés után alig győzte fogadni a gratulációkat. A Tanösvény 2,75 éveseknek című alkotás szintén személyes indíttatású: helyi lakosként saját gyermekének szemszögéből jelölte be a látnivalókat Vajka térképén. Minden anyuka tudja, hogy a hagyományos turistalátványosságok általában hidegen hagyják a három év alatti gyerekeket, ők más dolgokra fókuszálnak séta közben. Ezen a térképen megtalálhatók a barátok házai, a buszmegálló, ahol ücsörögni lehet, a játszótér, a fekvőrendőr, az utánfutó, amelybe be lehet menni, az úttesten található, ismeretlen eredetű piros pötty, a medvehangú kutya, a nagy fehér kutya, lovak, kecskék, tyúkok – az udvarokban megcsodálható állatok. Nézzük, mit mond az ismertető egy időszaki látványosságról, a pocsolyáról: „Sekély állóvíz, amely kis mélyedésekben, gödrökben gyűlik össze, amikor esik az eső. Használati utasítás: gumicsizmában futkározás, tapicskolás, ugrándozás, hozzá némi sikongatás”. E látnivaló élményfaktora 5/5, az úttesten található, ismeretlen eredetű piros pöttyé csupán 1/5, és a megtekintésére kalkulált idő is csupán 0,7 perc, míg a pocsolyánál 8 perc. 

Szőke Erikát a kettéválasztott Duna ihlette meg ebben az ártérben. Kémcsövekből készült hevederben hordta vissza a vizet az eltérített mederből az öreg mederbe, és a filmben elmondja, hogy az „öreg meder” kifejezés a nagymamáját juttatja eszébe. Ő egyébként korábbi munkáiban is gyakran ábrázolt családi kötelékeket, generációk egymáshoz kapcsolódását. 

Török Biankát a természet hangjai foglalkoztatták. Rögzítette a folyó hangját, a madárcsicsergést, a természet zajait, a felvételt egy számítógépes vágóprogramon futtatta le, és a monitoron látható hangkép pontos mását elkészítette nádból. 

Gyenes Gábor, a szimpózium fő szervezője füstöt és tüzet idézett elő a víztükrön, oly módon, hogy gyúlékony anyagot helyezett egy üstbe, amely kissé lemerült, ezért a partról úgy tűnt, lángra kapott a víz, illetve gőzölög a felszíne. A mű valami olyasmit jelképez, hogy a zajos nagyvárosban dolgozó alkotó a folyóparton ereszti ki a gőzt. 

A dokumentumfilm operatőre, Pálmai László képzőművész saját filmet is készített, amelyben a világjárványra reagál, és a szimpózium résztvevői szerepelnek benne. A filmben elhangzó zenék többségét szintén ő jegyzi, mivel kísérleti zenével is intenzíven foglalkozik. 

A zárórendezvényre nemcsak a helyiek voltak kíváncsiak, a környező településekről is érkeztek érdeklődők. Az IN SITU azért is jó kezdeményezés, mert a résztvevők számára egyszerre nyújt önkifejezési és elvonulási lehetőséget, az érdeklődők pedig találkozhatnak a tájainkon még nem annyira közismert természetművészettel.