Mozifilmet készítenek az Abigélből

Debrecen |

<p>Mozifilmet fognak forgatni Szabó Magda Abigél című regényéből, amelyből 1978-ban már készült egy nagy sikerű televíziós sorozat - jelentette be Bánfalvy Ágnes, a leendő film rendezője és Tasy Géza, az író hagyatékának kezelője kedden sajtótájékoztatón Debrecenben.</p>

A film szereplőinek felkutatása, válogatása már megkezdődött. A legnagyobb kihívást a főszereplő Vitay Georgina megformálójának a megtalálása jelenti, őt az egész országban keresik - mondta Bánfalvy Ágnes, aki a Zsurzs Éva által rendezett televíziós változatban Torma Piroskát alakította.
A mintegy 400-450 millió forintba kerülő mozifilm forgatása várhatóan 2011 augusztusában vagy szeptemberében kezdődik, a bemutatót 2012-ben tartják. A sajtótájékoztatót a három évvel ezelőtt elhunyt Kossuth-díjas írónő, Szabó Magda születésnapján  egykori iskolájában, a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumában tartották.
Bánfalvy Ágnes emlékeztetett arra, hogy néhány évvel ezelőtt a Nagy Könyv versenyben az Egri csillagok után az Abigél bizonyult a második legnépszerűbb hazai alkotásnak, így várhatóan komoly közönségigényt elégít majd ki a mozifilm is.
Tasy Géza az MTI érdeklődésére elmondta: Szabó Magda életében nem vetődött fel, hogy mozifilm készüljön az Abigélből, sőt, a nagysikerű televíziós sorozat után az írónő "nem akart a darabhoz soha hozzányúlni". Amikor viszont megkeresték, hogy az Operettszínház musicalként mutatná be, igent mondott, sajnos a sikert már nem érhette meg. Bizonyosan igent mondana a mozifilmre is - fűzte hozzá Tasy Géza.
Bánfalvy Ágnes az MTI felvetésére kifejtette: nem feledkezik meg egykori tv-filmbeli szereplőtársairól, mai barátairól, "a szeretnivaló emberekről" sem, szeretne velük dolgozni az új filmben is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?