Modern dalokat is játszik a jókai Pengettyű

Jóka |

<div>Idén ötéves a jókai Pengettyű citerazenekar. A galántai járásbeli községben nagy hagyománya van a citerázásnak. A Pengettyű tagjai a Kiscidrus citerazenekarból váltak ki, és alapítottak önálló csoportot.</div><div>&nbsp;</div>

Farkas Zoltán, a Pengettyű vezetője lapunknak elmondta, 2010 karácsonyán alakult meg a jelenleg tízfős csoport. „A zenekart eredetileg Kiscidrusnak hívták, a Cidrus citerazenekar utánpótlásaként működött. A tagok falenyomós citerán játszottak. Később új citerákat kaptunk, amelyeken a félhangokat is lehet fogni. Ekkor lett Pengettyű a csoport neve” – mondta Farkas Zoltán. Kezdetben Vígh Sándor, a diószegi Dióhéj citerazenekar vezetője állt a Pengettyű élén, másfél éve Farkas Zoltán vette át a csoport vezetését. A vezetőtől megtudtuk, a félhangos citeráknak köszönhetően bővült a zenekar repertoárja. A népdalok és csárdások mellett szinte bármit eljátszanak. „A félhangú citerán különböző szólamokat szólaltatunk meg egy dalban. Modern számokkal is próbálkozunk, például Presszer Gábor dalaival, vagy a jól ismert Bubamarával. Ezek nemigen csendülnek fel citerán” – folytatta a vezető. Hozzátette, a könnyűzenei feldolgozások új tagokat is vonzanak a csoportba. „Mint mindenhez, a citeratanuláshoz is idő kell. Ez nem csak a tehetségtől függ, a játék szeretete a lényeg – hangsúlyozta Farkas Zoltán. – Igyekszünk népszerűbbé tenni a citerát, ez népibb hangszer, mint a zongora. A fiatalság látja a hangszerben rejlő lehetőségeket. Nem nehéz elkezdeni játszani.” A jókai citerásokat a széles környéken ismerik, rendszeresen fellépnek a Bíborpiros Szép Rózsán, a Tavaszi szél vizet áraszt fesztiválon. Ez utóbbin ezüstminősítést kapott a Pengettyű. „Aranyat még nem kaptunk, de igyekszünk és kitartunk. Ambiciózus csoport vagyunk” – közölte Farkas Zoltán. A heti próbák mellett citeratáborokba is járnak a Pengettyű tagjai. Legközelebb a nádszegi Nádos Néptánccsoportot mutatjuk be. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?