Mintegy 143 ezren vettek részt a VOLT Fesztiválon

Sopron |

Mintegy 143 ezren vettek részt a 27. Telekom VOLT Fesztiválon Sopronban június 26. és 29. között - olvasható a szervezők közleményében, melyet vasárnap küldtek el az MTI-nek.

"Sikerrel debütált a fesztivál az új helyszínen, a régi szomszédságában, a nyitónapon a látogatók száma elérte a 40 ezret. Az idei tapasztalatok alapján szükséges további fejlesztés a helyszínen, azonban nagy öröm számunkra, hogy elsőre jól vizsgázott a VOLT új területe, amely nagyobb, komfortosabb és jóval biztonságosabb a korábbinál" - idézte a közlemény Lobenwein Norbert alapító-főszervezőt. Hozzátette: az új helyszín biztosítja, hogy legalább tíz évre előre tervezni lehessen Sopronban az eseménnyel.

Fülöp Zoltán, a fesztivál másik alapító-főszervezője azt emelte ki, hogy a VOLT egyre inkább családi eseménynek számít. Sopronból ezernél is többen érkeztek biciklivel és sokan vitték magukkal a gyerekeiket is, akiknek a belépőért egy olyan rajzzal kellett fizetniük, amelyet a VOLT inspirált. Négy nap alatt közel ötszáz rajzot kaptak.

A legnagyobb érdeklődés az első napon fellépő rockzenekarokat kísérte. A Slipknot, Slash, a Black Eyed Peas és Parov Stelar is nagy sikernek bizonyult. Tízezrek voltak kíváncsiak a Halott Pénz 15 éves, jubileumi show-jára, amelyből az év végére film is készül.

A Sopron - a csillagok városa projekt újabb székkel bővült, a Slipknot és a Halott Pénz kapott ajándékba egy-egy műalkotást, amelyeket a következő hónapokban Sopron belvárosában állítanak fel.

A fesztivál szervezői idén a Médiaunió kampányához csatlakoztak, amellyel a tanárok megbecsültségét igyekeztek elősegíteni, emellett önálló helyszínen emlékeztek meg a Páneurópai Piknik harmincadik évfordulójáról.

Jelen volt a Láthatatlan Kiállítás, ahol egy sötét konténerben vakok segítségével lehetett tájékozódni, Krasznai János fotóművész mozgó műtermében pedig fekete-fehérben örökítette meg az ezerarcú fesztiválozókat.

A tájékoztatás szerint a helyszíni véradó állomáson minden eddiginél többen adtak vért, amellyel ismét országos rekord született, a vendégek egy magyar nagyváros vérellátásnak megfelelő mennyiségű vért adtak.

Jövőre július 1. és 4. között rendezik a fesztivált.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?