Milyen lesz az oktatási reform?

Idén őszre a szakmai csoportok mindhárom tantárgyból elkészítették azok oktatásának hosszabb távú tervezetét, és nyilvánosságra hozták a www.spu. sanet. sk honlapon, valamint a magyart a Katedra folyóiratban is, rövidített változatban. Már az anyagok mostani, nem végleges állapotában is leszögezhetjük, hogy az utóbbi idők legfontosabb szakmai tervezeteiről van szó. Céljuk, hogy a diákok és a pedagógusok számára modern tudásstandard és kerettanterv készüljön, amelyek pontosan megfogalmazott célokat, korszerű pedagógiai módszereket és világos követelményeket tartalmaznak. Valószínűleg mindhárom tantárgyból ún. extern és intern érettségi vizsgáztatás zajlik majd, miközben a külsőt állami szerv, a belsőt pedig az iskola szervezi. Formáját tekintve a külső vizsga csakis írásbeli, a belső pedig csakis szóbeli lesz.

Az egyes tervezetek részleteivel kapcsolatos véleményeket, módosító javaslatokat ez év végéig lehet a szerzőkhöz eljuttatni. Az angol szakértői arról panaszkodnak, fájdalmasan kevesen vették a fáradságot, hogy véleményüket megosszák az Állami Pedagógiai Intézettel (ŠPÚ). Igaz viszont, hogy nemrég a British Council jóvoltából alkalom adódott a munkaanyag megbeszélésére. Ezen a legnagyobb vitát egyrészt az angol szépirodalom tanításának vagy elhagyásának kérdése váltotta ki, másrészt az, hogy legyen-e kötelező érettségi idegen nyelv(ek)ből. Ami az előbbit illeti: a szépirodalom végül valószínűleg része lesz az angolnak, meghatározott kötelező olvasmányok ill. szövegszemelvények formájában. Az utóbbi kérdésben a tervezet összeállítói azt javasolják, az idegen nyelv választható érettségi tantárgy legyen.

Szakmai tanácskozásra történelemből is sor került, ellenben magyarból a cikk elkészültéig még nem. Nagy felelőtlenség lenne elmulasztani a nyilvános megbeszélést az anyanyelvi standard és a megújítandó magyar érettségi kérdéséről. Erre azért lenne szükség, hogy eleget tegyünk a demokratikus döntések egyik alapvető kritériumának, a nyilvánosság követelményének. Ezen kívül lehetőséget kapna a szakma, hogy kritikát mondjon vagy javaslatokkal álljon elő. Ugyanakkor fontos visszajelzés lehetne ez a szerzőknek is. Noha már eddig is számosan véleményezték az anyagot, az elektronikus posta vagy a hagyományos levél nemcsak időigényes, hanem a rá adott válaszreakció is erősen korlátozott. A módosító javaslatok megvitatásának leggyorsabb módja (kevés idő van hátra!) kétségkívül az élő vita. Úgy tudom, remény van rá, hogy ez év végéig magyarból is sor kerülhet efféle megbeszélésre, bár még nem tisztázott, ki ad hozzá segítséget. Egyébként a meghívottak sorában középiskolai tantárgybizottságaink képviselői mellett helyet kell kapjanak egyetemi oktatóink is – őket illetően még mindig nem késő jóvátenni a mulasztást, hogy a Monitorokból kimaradtak. Mindhárom tantárgy reformja beleütközik a tartalmi maximalizmus problémájába. Számomra úgy tűnik, ez idáig a történelmesek engedtek a legtöbbet, a magyarosok a legkevesebbet. Viszonylagos konszenzus van abban, hogy rohamosan változó világunkban a tananyagot csökkenteni kell – csak a mérték kérdéses. Az egyik oldalon azok állnak, akik szívesen látnák minden tantárgy tananyagának akár 30-40%-os redukcióját is, a másikon azok, akik még mindig a terjedelmet tekintik saját szakterületük fontossága legfőbb kritériumának. Pedig a tantárgyak közmegbecsülése nem attól függ, mennyire vastag könyvekből tanítják, hanem attól, hogy a tudás, amit ad, a valós életben mennyire használható. Továbbmegyek: a jövőben esetleg a magyar (és természetesen a szlovák sem) lesz kötelező érettségi tantárgy, sőt, nincs kizárva, hogy esetleg maga az érettségi sem lesz kötelező. Utóvégre, formailag ma is jelentkezni kell rá, egyébként pedig Nyugat-Európa több országában régóta csak lehetőség, nem kényszer. Lényeges lehet, hogy tantárgyaink távlati céljainak kitűzésekor ne csak a tartalmi, hanem a módszertani szempontok is korszerűsödjenek. A lexikális ismeretanyag mellett/helyett a problémamegoldó, sokszempontú és a modern médiákat alkalmazó, foglalkoztató jellegű oktatási fogások kerültek előtérbe. Szakmai közösségünk eddig sem volt híján ötleteknek, más kérdés, ki kapott ezért komoly elismerést. Az új angol szóbeli érettségi pl. egy előre elkészített „forgatókönyv” alapján, egyfajta kérdésekkel irányított párbeszéd módjára zajlana. Ami az angolban ma újdonság, az már tizenhárom évvel ezelőtt is úgy zajlott Pozsonyban az én magyar érettségimen. Van tehát mit adnunk a szellemi közösbe, mint látható, még a módszertanilag legkidolgozottabb angolnak is.

Iskolarendszerünk annyira alulfinanszírozott, nehézkes és túlközpontosított, hogy már jó ideje nem képes ellátni tényleges feladatait. Ha most ehhez sebtében összeállított, ráadásul átgondolatlan középiskolai reform járul, a rendszer öszszeomolhat. Nem lesz könnyű leküzdeni sem a pedagógusokban felgyülemlett frusztrációt, sem a pénzhiányt, sem a hivatalok csökönyösségét, és akkor a politikai szempontokat még nem is taglaltam. Ha viszont nem leszünk elég élelmesek, a vélhetőleg 2004-ben beinduló reformfolyamat nem úgy fog lezajlani, ahogy mi szeretnénk.

Roppant fontos kérdések megoldása vár ránk az elkövetkező években. Hol fog elhelyezkedni magyar nyelvű középiskolai oktatásunk a szlovákiai rendszerben? Betagozódik-e, és ezzel alárendelt szerepet kap, vagy vállalva önállóságát, teljesen a maga lábára áll, amiként pl. Skóciának is független oktatási rendszere van az Egyesült Királyságon belül? Hogyan hatnak majd a megváltozott tantárgyak gimnáziumaink szerkezetére? Megvalósul-e, hogy az utolsó két évben a diákok csak korlátozott számú tantárgyat tanuljanak bővített óraszámban: harmadikban 6-8, negyedikben 3-5 tantárgyat, ahogy ez Hollandiában ma is van? Rossz esetben marad az, ami ma van: a tanárok készek a reformokra, de maga az oktatási rendszer nem.