Kultúra

Milánóban díjazták az alakítását

Nagy az öröme Hámori Ildikónak. Számos állami kitüntetése, színházi elismerése mellett élete első külföldi filmes díját veheti át Milánóban, a Pilátusban nyújtott alakításáért. A Szabó Magda regénye nyomán készült műben Annát, a vidéki otthonából kiszakított, városba költöztetett asszonyt játssza.
Szabó G. László

2020. január 6. 08:00

Györgyi Anna és Hámori Ildikó a Pilátusban
Györgyi Anna és Hámori Ildikó a Pilátusban. - Képarchívum

Hámori Ildikó húsz évvel ezelőtt olvasta először a regényt. Nagy Szabó Magda-imádó volt már akkor is, és mint mondja, ma is az. Szereti az írásait. Örök érvényű dolgokról ír, amelyek mindannyiunkat érintenek, vélekedik. A Pilátusban például anya és lánya bonyolult kapcsolatáról. Ez is olyan történet, amely sokak életében megjelenik.

Most, amikor annyi év után, a forgatás előtt újraolvasta a könyvet, milyen gondolatokat ébresztett önben?

Hosszasan eltöprengtem például azon, hogy az életkor tágulásával az öregség, mint olyan, hatalmas problémává kezd válni, és nincs rá jó megoldás. Amikor Szabó Magda a Pilátust írta, ez még nem volt olyan központi probléma. Illetve lehet, hogy neki mégis, mert rendkívül érzékeny, okos asszony volt, és foglalkoztatta őt, hogy ez a kérdés minden társadalomban megoldatlan. Talán csak a japánok oldják meg azzal, hogy felviszik az öregeket a hegyre, és otthagyják őket, mert őszintén így látják helyénvalónak. Minket is „felvisznek a hegyre és otthagynak” az esetek kilencven százalékában. De kicsi a siker. Szabó Magdánál nem egy szegény, beteg öregasszonyról van szó, hanem egy olyan emberről, aki egyedül marad, és a lánya, azt gondolván, hogy helyesen cselekszik, magához veszi őt, és elszakítja a gyökereitől.

Hogyan látja, a hatvanas évek első felében, amikor a könyv megjelent, egy csendesebb, nyugodtabb világban más volt az anya-lánya kapcsolat, mint mostanság?

Csaknem hatvan év telt el azóta… hát hogyne, rengeteget változott a világ, és az emberek életstílusa is. Eltűnőben vannak a falvak, az emberek városokba költöznek, ami azt jelenti, nincsenek nagy családok, hiszen a városban nehéz egy népes családnak együtt maradnia, mert nincsenek akkora lakások. Ha lennének is, megfizethetetlenek volnának. Tehát szétszakadnak a családok. Igen, a hatvanas években normálisabb volt az idősek és fiatalok közti kapcsolat. Pontosan attól, hogy nagycsaládban éltek. Én is abban nőttem fel. A nagymamám az ölemben halt meg. Tudom, hogy ez neki mekkora megnyugvás volt. Nekem is. Úgy aludt el örökre, hogy fogtam a kezét. A feje a karomban volt, és én adtam fel rá azt a ruhát, amelyet holtában viselni akart. A rózsafüzért is én tettem be a kezébe. Tudom, hogy ez furcsán hangzik, de ez is egyfajta adománya az életnek. Hogy én ezt megélhettem. Ennek köszönhetem, hogy ilyen erős közöm van a regényhez, azon belül pedig Anna alakjához.

Máshogy érintette a mű húsz évvel ezelőtt, mint tavaly, amikor újraolvasta?

Mivel húsz évvel ezelőtt sem voltam már gyerek, már akkor is komoly emlékeim és tapasztalataim voltak az életről. Ezért mélyen érintett már akkor is. Most viszont, amikor megkaptam a szerepet, és ismét kezembe vettem a regényt, bár pontosan tudtam, miről szól, más szemmel kezdtem olvasni. Rálátásom van már az életre, hiszen elég idős vagyok, a rálátás pedig sok mindent más dimenzióba helyez. Anna, aki a regényben Etelka, nem egy nádfedeles házikóban él, hanem egy nagyobb faluban. Ettől még tragikusabb a dolog, hiszen nem libák, kacsák, szarvasmarhák mellől hozzák el, hanem egy kisvárosi létből, egy családi házból, amelyben a férjével lakott. Onnan viszi el őt a lánya, Iza, csupa szeretetből. Az a tragikus ebben a történetben, hogy a lány borzasztó nagy szeretettel van iránta, és jót akar neki, száz százalékig biztos benne, hogy ez az egy lehetősége van, hogy ne veszítse el az édesanyját. És pont az ellenkezőjét éri el vele. Nem lett volna szabad kiszakítani őt a megszokott környezetéből.

Anya és lánya között nem a legsimább a kapcsolat a regényben.

Ezt én úgy fogalmaztam meg magamnak, hogy nem elég szeretni, jól kell szeretni. De mint sok minden másra, erre sincs recept az életben. És mindenkit máshogy lehet jól szeretni.

h

Időtlen, balladisztikus történet a Pilátus, egy görög dráma rejtőzik benne.

A jó regények, a jó színdarabok mind görög történetek. A görögök és Shakespeare mindent megírtak. Újabbat nem lehet, legfeljebb áthelyezni más korba, más ruhába. Lehet fiatalítani, öregíteni a szereplőket, de az Ember, amióta világ a világ, ilyen. Az alaptulajdonságok adottak, legfeljebb az arrangement változik.

Anna mindent megkap a lányától, de már nem érzi hasznosnak magát. Ez töri meg.

Neki már nincs szüksége két kabátra, ő eggyel is boldog. Anna erős, zárkózott asszony. Amikor feltűnik a filmben, addigra még zárkózottabb, és az erejéből is veszít, de nem a lelki erejéből. Iza szeretetéből kifolyólag folyton olyan helyzetbe kerül, amit nem tud elviselni. Nem azt kapja ugyanis, amit szeretne. Nem anyagiakra van szüksége, hanem egy érintésre, egy simogatásra.

Talán ha elmondaná Izának…

… de nem meri szavakba önteni. Igen, ilyenek vagyunk. Azt gondolja, ezt magától is tudhatná, hiszen az ő lánya, ő nevelte. De mitől lett ilyen rideg? Amit elhatároz, azt véghez is viszi. Már az iskolában is ilyen volt. Az orvosi pályán is mindent elért. De a szerelmi kapcsolatai sem sikerülnek, és épp a ridegsége miatt.

Érdekes mód, a spanyolok is, az olaszok is megváltoztatták a regény címét, és mindkét nyelven Pilátus helyett Iza balladája lett. Pedig lehetne a könyv Anna balladája is.

Lehetne. Anna egyedül maradt. Meghalt a férje, akit nagyon szeretett. A lányától már régebben eltávolodott, hiszen Iza felköltözött a nagyvárosba. De olyan lány ő, aki tudja, hogy a szüleiről gondoskodnia kell, mindent meg kell nekik adnia, hiszen ő is mindent megkapott tőlük, róla is mindig gondoskodtak. Ezért ő is mindent megad nekik. Minden héten meg is látogatja őket. Csak most azt gondolja, az édesanyja nem maradhat egyedül a házban, hiszen már idős. Annának és Vincének, a férjének, akit Kovács Zsolt játszik remekül, van egy nyuszijuk, akit Kapitánynak hívnak. Teljesen úgy viselkedik, mint egy kutya. Mindig jelzi, ha jön valaki, állandóan ott bóklászik a lábuk körül. Iza erről sem úgy gondolkodik, mint az anyja. Mit keresne egy nyúl az ő lakásában? Anna a ruháit sem hozhatja fel, mert Iza szerint csúnyák, öregesek. A törülközői helyett is újakat kapott. A bútorai közül csak egyet tarthat meg, mert az mind ócska, és különben sem fér be a lakásba. De ezt ellentmondást nem tűrő hangon közli az anyjával. Ő pedig mindezt tűri és tűri, mert tudja, hogy Izának igaza van, mégsem képes túltenni magát az ilyen jellegű sértéseken. És ez lesz a veszte.

Még valami...

„Személyes tapasztalatom: a nagymamám nyolcvanöt-nyolcvanhat éves volt, amikor azt gondoltuk, el kellene adni azt a házat, amelyben laktunk, de neki még az otthona volt. Aztán rájöttünk a férjemmel, hogy nem tehetjük ezt vele. Ha nincs a saját szobájában, konyhájában, két nap múlva belehal. Pedig nem másik városba akartuk vinni, hanem körülbelül négy utcával odébb.”

Sok évvel ezelőtt Rickl Máriát játszotta a Régimódi történetben. Egy kőkemény asszonyt, aki teljes ellentéte Annának.

Bár ha egy kicsit megkapargatjuk Rickl Máriát, kiderül, hogy nem is olyan kemény. És én ezt is meg akartam mutatni, legalább a darab legelején, amikor még fiatal volt.

Szabó Magdát személyesen ismerte.

A Régimódi történet hozott össze minket. Valószínűleg megszeretett, mert sokszor magával vitt az előadóestjeire. A regényeiből olvastam fel részleteket, és a verseiből is elmondtam néhányat. Én is nagyon kedveltem őt. Haláláig talpig nő volt. Mindig rendkívül figyelt arra, hogy rendben legyen a sminkje, a frizurája, a megjelenése. A férjéhez, Szobotka Tiborhoz írt naplójából az is kiderül, mennyire fontos neki, hogy milyen ruhában megy a temetésére. Rendkívül összetett, okos, intelligens ember volt. Nagyon szerethető.

Györgyi Anna játssza Izát. Vele milyen a kapcsolata?

Harminc-harmincöt éve ismerem. A lányom lehetne. Nagyon jó volt vele játszani. Már a próbák elején rögtön egymásra hangolódtunk. Remek színésznő. Jó a szemébe nézni.

Milánóban járt már?

Egyszer, nagyon régen. De akkor is csak pár napot töltöttem ott. A Csíksomlyói passiót vittük el az ottani közönségnek. Ez a mostani más lesz, hiszen négy díjat kaptunk a filmért. A rendező, Dombrovszky Linda, az operatőr Hartung Dávid, a vágó Mezei Áron és én, de a jelöltek között ott volt Györgyi Anna is és a két forgatókönyvíró, Somogyi György és Szélesi Sándor is.

Színpadon eddig is sokat játszott, szinte megállás nélkül nagyokat és jókat. Filmben ritkábban láthattuk. A folytatás, egy ilyen nemzetközi elismerés után, reméljük, nem várat sokáig magára.

Én is ebben reménykedem. Jó lenne még ilyen szép szerepet kapni. Hátha…!

 

A szerző a Vasárnap munkatársa

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
KocnerRusko

„Győzött a szlovák igazságszolgáltatás”

kep

Kisebb városok karanténjára is készülnek!

Auschwitzba és Czestochowába is ellátogat Ferenc pápa

Ferenc pápa megbetegedett

rákos

A sikeres kezelés feltétele a korai és pontos diagnózis

bilincs

Szavazhatnak az életfogytiglanira ítélt sorozatgyilkosok is

tűz

Kigyulladt egy lakóépület Strasbourgban, többen meghaltak

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Új Szó logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.