Kultúra

Mi a fene történik itt?

Az apa (The Father) lassú tempójú, kevés szereplős, realista kamaradarab az idős kori demenciáról, mondhatnánk erre a filmre, ha a ravasz vágó, a váratlanul felbukkanó arcok és a folyamatos időparadoxon nem kergetne minket őrületbe. Annyi azonban bizonyos, hogy Anthony Hopkins parádés jutalomjátékát látjuk. A filmet hat Oscarra jelölték.
author
Juhász Katalin

2021. április 20. 13:04

dddddd
Olivia Colman és Anthony Hopkins    (Fotó: Amazon Prime) 

Hopkins az utóbbi tíz, de talán tizenöt évben egymás után játszotta a kétes minőségű szerepeket, amelyekben nem igazán csillogtathatta meg képességeit, csak korrekt módon letudta a feladatot. A két pápában (2019) kaptunk tőle némi kárpótlást, Benedek pápa figurája egyszerre volt emberi és érinthetetlen. 

A demencia filmes megjelenítésével sokan próbálkoztak már. Láthattunk a múlt eseményeire koncentráló, a jelent bagatellizáló hollywoodi történetet (Szerelmünk lapjai), könnyes tanmesét arról, hogy fogadjuk el a másikat úgy, ahogy van (Megmaradt Alice-nek), vagy a szenvedő embert körülvevő rideg környezetről (Nebraska). Érdekes, hogy 2020-ban két további filmnek is az emlékezetvesztés volt a témája (Zuhanás, Szupernova). Az apában prezentált megközelítés azonban egészen egyedi, azaz nincs előzménye. Pedig egy régóta ismert elbeszélő módszerhez nyúltak az alkotók. Ez pedig nem más, mint a „megbízhatatlan elbeszélő” nézőpontja, amelyet eddig csak pszichothrillerekben és krimikben láthattunk. 

A néző kap egy perspektívát, amelyet feltétel nélkül, gyanútlanul elfogad, aztán menet közben kiderül, hogy az elbeszélőt cserben hagyta az emlékezete, és nem biztos, hogy minden úgy volt, ahogy ő állítja. (Szép példa erre a Harcosok klubja vagy a Memento.) 

A 83 éves öregúr (Anthony Hopkins) egyedül él londoni lakásában, és úgy érzi, remekül elboldogul, ezért hallani sem akar arról, hogy elköltöztessék. Lánya, Anne (Olivia Colman) naponta látogatja, és újabb gondozót keres számára, mert a legutóbbit is sikerült elüldöznie maga mellől. A következő jelenetben közli apjával, hogy megismerkedett valakivel, és Párizsba költözik. „Nem jöhetek mindennap. Ezért itt kell maradnod. Ez lesz a legjobb megoldás.” De hol az az itt? Melyik lakásban vagyunk? Ez itt Anthony lakása, vagy a lányáé, ahová az állapota miatt átkötöztették? Nos, ebben mi, nézők sem lehetünk biztosak. A főszereplővel együtt lepődünk meg, amikor egy ismeretlen férfit találunk a lakásban, aki közli, hogy ő Anne férje. „De hát nincs is férjem! Öt éve elváltam!” – mondja Anne a következő percben. „Hát akkor ki az ott a nappaliban?”– kérdezzük az öreggel együtt. „Nincs ott senki!” És tényleg. Aztán: „Apa, honnét veszed, hogy Párizsba akarok költözni? Sosem terveztem ilyesmit!” 

Mi a fene történik itt? 

Csupán annyi, hogy a kegyetlen alkotók belehelyezték a nézőt a főszereplő fejébe. Mindent az ő perspektívájából látunk. Azaz elveszítjük a fonalat, képtelenek vagyunk tájékozódni az időben, nem ismerjük meg a szeretteinket, összefolynak a hónapok, évek. Megszűnik a határ a pusztuló elme működése és az objektív valóság között. 

Ezzel a radikális módszerrel sikerül hitelesen bemutatni egy betegséget, jobban mondva állapotot, amely a tudomány jelen állása szerint visszafordíthatatlan. A közvetlen rokonoknak többéves folyamatos stressz, az érintettnek hosszú kínszenvedés. Mert egy idő után rájön, hogy valami nincs rendben a fejében. Később pedig már horrorisztikusnak érzi, ami  vele történik. És mi is szenvedünk, kétségbeesetten igyekszünk összerakni a puzzle darabkáit. De már abban sem lehetünk biztosak, ami kétszer is „megtörténik” a szemünk előtt. Elveszettségünket tovább fokozza, hogy néha külső szemlélőként figyelhetjük a történéseket, de nem tudjuk, mikor. 

A film 99 százaléka ugyanabban a lakásban játszódik – illetve két lakásban, vagy egy lakásban és egy intézetben – a tájékozódást a barna-bézs-kékes árnyalatú, szándékosan rideg, nagypolgári miliő is nehezíti. A kamera lassan siklik egyik szobából a másikba, mint valami ismeretlen barlangban. A látványtervezésért is kapott egy Oscar-jelölést a film, teljesen megérdemelten.

A drámaíróból lett filmrendező, a francia Florian Zeller saját darabját dolgozta át filmmé. (A színdarabot 40 országban mutatták be, Budapesten Lukáts Andorral a főszerepben.) Kifejezetten Anthony Hopkinsnak szánta a főszerepet. Ha ő nemet mond, az egész sztori átkerült volna Párizsba, „ahol még csak angolul sem beszélnek” – mondogatja az öreg a filmben. A karaktert Anthonynak hívják, és születési dátuma is egyezik a színészével. 

Csodát művel ez az ember. Egyik percről a másikra vált át bizonytalan aggastyánból sármos udvarlóvá, kedélyes páciensből kibírhatatlan, hisztis mizantróppá, vagy elesett apából kioktató apává. De akkor a legijesztőbb és egyben legszánandóbb, amikor kifejezéstelen tekintettel bámul maga elé. Jogos az Oscar-jelölés, bár szinte biztosak lehetünk benne, hogy idén Chadwick Boseman kapja meg poszthumusz a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat, és persze meg is érdemli a  Ma Rainey: A blues nagyasszonyában nyújtott teljesítményéért. Amely (halkan jegyzem meg) azért kevesebb nyomot hagyott a lelkemben, mint Hopkins Az apa főszerepében. 

Olivia Colman is remek választás, ő jelenleg a világ egyik legjobb karakterszínésznője, aki az angol királynőt ugyanolyan profin megjeleníti, mint a gondoskodásba belefásult, csüggedt lányt. Szintén van egy jelölése mellékszereplőként, szurkolok neki. Oscar-esélyes továbbá a vágó, a forgatókönyv és maga a film is, amely idén hét további alkotással együtt verseng a legjobb film díjáért. 
Az igazság egy hét múlva, az Oscar-gálán derül ki. Vagy nem. 

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
élelmiszer

Eltűnhet az üzletekből a hazai csirkehús

Igor Matovič

Csak kedden szavaznak Matovič leváltásáról

forint k

Omlik a forint, megroggyant a magyar gazdaság

Roman Mikulec

Mikulec segítségnyújtást javasol Magyarországnak a szerb határ védelmében

Vlagyimir Putyin

Oroszország már holnap bejelenti az elfoglalt ukrajnai területek annektálását

Peter Visolajský

Eddig több mint 1900 orvos jelezte, hogy beadja felmondását

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.