49 éves Olivia Colman Oscar-díjas színésznő

49 éves Olivia Colman Oscar-díjas színésznő

Ma ünnepli 49. születésnapját Olivia Colman közkedvelt, Oscar-díjas színésznő, akit többek közt a Fleabag című sorozatból is ismerhetünk.

Olivia Colman angol színésznő 1974. január 30-án született Norwichben. Hírnevének nagy részét az utóbbi években vállalt szerepeinek köszönheti, és komikus, valamint drámai alakításairól egyaránt ismert, csakúgy, mint lendületes személyiségéről, melyet a vele készült interjúk és a köszönőbeszédei során villant meg leggyakrabban. Colman a bristoli színművészeti iskolában végzett, első, széles körben ismert szerepe pedig a Peep Show című sitcomban volt. Kritikai és szakmai elismerést elsőként a Broadchurch című krimisorozatért kapott, melynek köszönhetően egy BAFTA-díj is a birtokába került. A soron következő években Golden Globe- és Emmy-díjakat egyaránt felhalmozott, és nagy közönségkedvenccé vált a Fleabag című komédiasorozat nárcisztikus, manipulatív nevelőanyjaként.

A moziképernyőkön egy ideig főként mellékszerepekben láthattuk, majd 2018-ban feltűnt Yorgos Lanthimos A kedvenc című fekete komédiájában, melyben a mentálisan instabil Anna királynőt alakította. A szerepéért Oscar-díjat is nyert, ezt követően pedig főszerepekre is elkezdték becastingolni. Feltűnt például Az elveszett lány című filmben, melyet Elena Ferrante azonos című regényéből adaptáltak, legutóbb pedig Sam Mendes A fény birodalma című drámájában volt látható, melynek hazai premierje még nem volt. Colmant legközelebb a Heartstopper című Netflix-sorozat következő évadában láthatjuk, valamint a Wonka című Timothée Chalamet-filmben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?