Mélyen zúgó érzelmek

Szinte semmit sem tudtam a svájci irodalomról. Dürrenmatt nevén kívül az átlagolvasó sem nagyon találkozik az Alpok szívében meghúzódó, hűvös és kissé távolságtartó, négy államnyelvet magáénak tudó nemzetközösség írásbeliségével. Svájc kultúrája viszont éppen a sok évszázados függetlenségnek köszönhetően lehet érdekes, olvasóként pedig az európai irodalom ínyenceknek való szegmensébe tekinthetünk bele az erdélyi Bookart kiadó jóvoltából, amely 2010-től jelenteti meg sorozatban svájci írók műveit.

Gerhard Meier Holtak szigete című művében két idősebb férfi szülőfalujukban, Amrainban sétál, újra felfedezve a múltat. Csendes párbeszédeiknek árama megkapó, őszinte. Az egymásba kapcsolódó érzéseket, emlékeket, gondolatokat a holtak, a múlt, az egyszeriség, a mulandóság ködli körül. Meier végül is a Holtak szigetét, a temetőt az emlékezésre legalkalmasabb és virtuális időutazásra késztető hellyé alakítja. Feltámadnak rég elporladt ősök szellemei, újra mozdulnak fiatalon elhalt szerelmesek, háborúkban elsodródott barátok. Az ifjúság elevenedik meg, de nem látják szebbnek a valóságosnál.

Gerhard Meier regénye tekinthető igazi posztmodernnek is, hiszen Böcklin és Michelangelo festményeire, Bartók Concertójára, Antonioni Nagyítás című filmjére asszociál. Nem könnyű olvasmány, olyan búslakodó, elringató. Sokszor felbukkannak idegen tájak, így Moszkva, Szibéria, vagy a görög Kósz sziget, s ezek a szürrealista, sokszor festményszerű hangulatok nem megértetni akarják a világot az olvasóval, csak a mulandóság és az öröklét közti állandó feszülést szeretnék átadni. Ez vár a világra: „És egyszer már semmi sincsen… ha már nincsenek virágok, csontok, dongók és folyók sincsenek többé… – akkor minden csenddé válik…”

Csendes, szép, lassú könyv a Holtak szigete. Mestermunka.

(Gerhard Meier: Holtak szigete, Bookart 2013)

Értékelés: llllllllll